Messi és a többiek: a katalán ügy legjobb ügynökei

A katalánok soha nem nyúltak és nem is fognak erőszakos eszközökhöz nyúlni. Ők békés emberek.

– A klub a kezdetekkor színtisztán katalán volt?
– Az FC Barcelona minden volt az alapításakor, csak nem katalán. Az alapító a svájci Hans Gamper volt, de a kezdeteknél jelen voltak angolok, illetve más nemzetiségű játékosok, vezetők is. A külföldiek aztán néhány év alatt kikoptak a csapat mellől, míg Gamper tökéletesen katalánná vált. Barcelona mindig is nemzetközi város volt, így könnyebben befogadtak külföldi játékosokat. Bár az is igaz, hogy régebben az akkori szabályok miatt kevesebb idegenlégiós játszhatott, de aki ide került, huzamosabb ideig megragadt a csapatnál. Közülük többen teljes egzisztenciájukat Barcelonába helyezték, ezt tette a magyar kontingens, Kubala, Kocsis, Czibor is. A csapat gerince azonban általában katalán vagy legalábbis spanyolországi volt. A katalán befogadó nemzet, nem kell, hogy valaki ott szülessen. Ha azonosul az értékeikkel, lehetőséget adnak arra, hogy bárki katalánná váljon.

Mintha végre megkaptam volna Brigitte Bardot-t

Bérczes Tibor könyvet írt a holland fociról, amely sokkal többet jelent az ország életében, mint egy egyszerű játék. Beszélgettünk a szerzővel, és még érdekes magyar párhuzamokat is találtunk.

– A hosszú ideig a Barcelonában játszó külföldi játékosok átvették a katalán identitást?
– Katalóniának mind a mai napig komoly varázsa, vonzereje van. Sok játékossal történt meg, hogy miután a Barcelonába igazoltak, akár egész életükre Katalóniában ragadtak. Kubala és Johan Cruyff is katalán lett, eredeti identitásuk megtartása mellett. Cruyffnál katalánabb nem is lehet senki. A bolgár Hriszto Sztojcskov továbbra is Barcelonában él, és határozottan kiáll a katalán nemzeti ügy mellett. Ugyanakkor sok olyan idegenlégiós volt – például Maradona, Figo vagy a brazil Ronaldo –, akiket ez egyáltalán nem érintett meg.

– A Real Madriddal szembeni ellentétek mikortól eredeztethetők?
– Onnantól, hogy a Madrid megkapta a királyi jelzőt, a főváros és az egységes spanyol nemzet szimbólumává vált. Így már a korai időkben is benne volt találkozóikban a katalán–spanyol ellentét is. Spanyolországban csak 1929-ben kezdődött az országos bajnokság, előtte csak ritkán, a Király Kupában találkoztak. Akkoriban az is előfordult, hogy a két csapat a meccs után együtt vacsorázott. Ez manapság elképzelhetetlen lenne. Az ellentét a Franco-időszakban mélyült el végérvényesen. Franco durván elnyomta a katalán nemzeti mozgalmat, a Real pedig a rendszer kivételezett csapata lett.

Már így is túl nagy üzlet a foci

Juan Villoro Európában is ismert mexikói író, publicista és óriási futballrajongó. Úgy ír a fociról, hogy a filozófiáról, etikáról, irodalomról, kultúrtörténetről, a társadalom és a politika problémáiról is ír – például a korrupcióról –, és az egyéni élet alapkérdéseiről: győzelemről, vereségről és drámai történetekről, amelyek véletlenül éppen focistákról szólnak, de bárki másról is szólhatnának. Villoro esszéi Gólöröm címmel az Európa Könyvkiadónál jelentek meg, Budapesten beszélgettünk vele.

– A diktatúra évei alatt a Barcelonát negatívan diszkriminálták?
– Csak annyira, hogy a Real általában megelőzze a tabellán. Mivel akkoriban a BEK-ben még tényleg csak a bajnokok indulhattak, a Madrid néhány pontos előnye elég volt, hogy sokkal több nemzetközi trófeát nyerjen, mint a Barcelona. Sok legendát hallani a meccsek befolyásolásáról. 1943-ban volt egy kupameccs, amikor a spanyol államrendőrség vezetője személyesen fenyegette meg a Barcelona játékosait az öltözőben, és a csapat ezután elszenvedte legmegalázóbb vereségét: 11-0-ra kaptak ki a Madridtól. A meccsen sportújságíróként jelen lévő Juan Antonio Samaranch is, bár francóista volt, kénytelen volt konstatálni, hogy itt kilóg a lóláb. A Barcelona semmiféle ellenállást nem fejtett ki.

– Néhány éve forró téma volt a katalán függetlenség. Mára mintha leült volna az ügy. Barcelonában is érződik ez?
– Nem. Ott napról napra igyekszik a helyi kormány kis lépésekkel közelíteni a függetlenség felé. Minthogy a spanyol alkotmány gyakorlatilag kizárja az országrészek elszakadását, nehezen elképzelhető, hogy a közeljövőben ez adminisztratív lépések révén megvalósuljon. Katalóniában ráadásul a népesség harmada betelepülő, így az sem biztos, hogy ha tényleg kiírnák a népszavazást, azon a függetlenség hívei nyernek. Márpedig a katalánok soha nem nyúltak és nem is fognak erőszakos eszközökhöz nyúlni. Ők békés emberek.

(Győri Szabó Róbert: FC Katalónia. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2016. Ára: 5200 forint)

###HIRDETES2###