Dunaszerdahely: magyar szív, angol nyelv

Főleg nem anyanyelvén kommunikál a DAC öltözőjében és mérkőzésein László Csaba vezetőedző.

2017. 04. 10. 6:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaszi nézőcsúcs a Csallóközben – az utolsó utáni percben szerzett góllal 1-0-ra verte a hazai Dunaszerdahely a vendég Slovan Bratislavát a szlovák labdarúgó-bajnokság szombati rangadóján. A DAC-nál majdnem végig a pályán volt az anyaországi Vida Kristopher, aki a Digisport tévének hétfő reggel értékelte a belülről, kis részben pedig az oldalvonal mellől átélteket.

– Ahogy haladtunk előrefelé a mérkőzésben, egyre inkább nyomás alá helyeztük az ellenfelünket, benne volt a játékban, hogy akár a legvégén is, de magunk javára fordítjuk a találkozót. Igazságos lett volna a döntetlen is, de a szurkolóink kiérdemelték azt, hogy győztesen hagyjuk el a pályát – mondta Vida.

A labdarúgó szerint a közelmúltbeli edzőváltás – ismert, a székely László Csaba az egyre jobb formát mutató csallóközi alakulat trénere – sokat segített a csapatnak, amely így kezd átállni a rövid passzos játékra.

Felvidéki csapat lévén adja magát a kérdés: mi az öltöző nyelve?

– László Csaba angolul, németül is folyékonyan beszél, van, akivel pedig teljesen magyar nyelven kommunikál, de legfőképp azért angolul adja az instrukciókat.

Vida, aki igazán otthonra talált Dunaszerdahelyen, elégedett a 4000-es hazai átlagos nézőszámmal, és szerinte sokkal többen is kijöttek volna a szombati mérkőzésre, ha már kész van a stadion, egyáltalán nem csalódás neki, hogy korábban Hollandiában hétről hétre több néző előtt futballozhatott.

A Slovan elleni 3 pont a rangadó különlegessége mellett azért is kellett a csapatnak, hogy megragadjon a középmezőnyben (7. hely), a Slovan viszont így már aligha lesz bajnok, ami a drukkereknek biztosan „a legszebb” öröm Dunaszerdahelyen.

A labdarúgót és társait a mérkőzés megszakításához is vezető lelátói balhé nem zavarta, a pályáról végignézték, ahogy a rendőrök kiszorítják a rakoncátlankodó szurkolókat, sőt, külön örült annak, hogy a dunaszerdahelyi, hazai drukkerek a balhé közben is folyamatosan a csapatot buzdították.

Vida 2019 nyaráig a DAC-é, de egyelőre esze ágában sincs eligazolni innen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.