S akkor adódik a kérdés:
melyik igazság az állam igazsága: a szegényé, a gazdagé, a nyugdíjasé, a fiatalé, a családosé, az egyedülállóé, a férfié, a nőé, a vállalkozóé vagy a munkanélkülié?
Nem csoda, hogy Kármán András szókígyója is összegubancolódott, majd a kormányzati tájékoztató kellős közepén beleharapott a saját farkába. Gazdasági szempontok vannak, állami érdekek, melynek a végén mégiscsak annak kellene állnia, hogy minél több embernek legyen jó, vagy legalábbis jobb, mint volt.
Tehát elkezdődött. A Tisza hozzáfogott az adórendszer és az állami ellátások átcsoportosításához, vasvillával hányja az ötleteket, közben jön a rászorultsági elv és a fizessenek a gazdagok demagógiája. Meg persze a szabadpiac, vele együtt a versenysemlegesség jelszavának szajkózása egy olyan gazdasági térben, ahol a nyugati nagyvállalat szinte mindig erősebb lesz, mert szinte mindig is az volt. És a nyugatinak is megvan a maga igazsága, csak neki ereje is van, hogy érvényre juttassa.
Mivel elkezdődött, így már nem kell sokat várni arra, hogy kibontakozzon a Tisza-féle igazságosság. Eképpen Kármán Andrásról is hamar kiderül, hogy ha már nem a szavak embere, akkor vajon a megszorításoké-e.
