Már negyedszer váltott edzőt ebben az idényben Sallai csapata

Az együttest mostantól Diego Bortoluzzi irányítja.

MTI
2017. 04. 11. 13:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sallai Roland és Balogh Norbert együttesét mostantól Diego Bortoluzzi irányítja, aki Diego López helyét veszi át a szicíliai klubnál. Az uruguayi tréner január végétől volt felelős a szakmai munkáért.

A Palermo az idényt Davide Ballardinivel kezdte el, akit mindössze két forduló után Roberto De Zerbi váltott. December 1-jén az ő helyét Eugenio Corini vette át, aki január 24-én mondott le.

Az ötvenéves új tréner pályaedzőként állt alkalmazásban a Palermónál a 2004/2005-ös idényben, majd 2006 és 2008 között.

A klub élén március elején történt változás, a gyakori edzőmenesztéseiről elhíresült Maurizio Zamparini elnök helyét Paul Baccaglini vette át, akinek így a mostani az első trénerváltása.

A Palermo vasárnap idegenben 4-0-ra kikapott az AC Milantól, és hét fordulóval a Serie A vége előtt 19. a húszcsapatos bajnokságban. A még bennmaradást érő 17. helyen álló Empoli nyolc ponttal előzi meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.