„Azonnal felhívom a miniszterelnököt, és kapsz egy kispadot az NB I-ben”

Urbán Flórián az edzői kenőpénz és a vérlázító játékosfizetések mellett elképesztő sztorit mesélt lapunknak.

Ízig-vérig újpesti

Az 1968-ban Újpesten született Urbán Flórián a Volán FC-ben mutatkozott be a felnőttek között, mintegy 160 élvonalbeli meccse van. Pályára lépett a Győrben, az Újpestben és a Zalaegerszegben is, utóbbival a Bajnokok Ligája selejtezőjében nehezen feledhető meccsen verték a Puskás Ferenc Stadionban a Manchester Unitedet. Belgiumi légióskarrierje során megfordult a Waregem, az Anderlecht, a Mechelen, a Beerschot és az Aalst csapatában is. A válogatottban negyven mérkőzést játszott. A hatalmas Újpest-szurkoló hírében álló Urbán 2004-ben vonult vissza, ezt követően edzősködött a másodosztályban Felcsúton, Pápán, az NB I-ben pedig rövid ideig a REAC-nál és a Vasasnál is. Az utóbbi években alacsonyabb osztályú csapatok kispadján ült.

– A pénzvágyat említi. Ön korábban arról beszélt, hogy sok szülő számítóan gondolkozik, és azért küldi futballistának a gyerekét, hogy az majd később eltartsa.
– Dolgoztam az utánpótlásban, és igen, találkoztam, beszélgettem olyan kevésbé tehetős szülővel, aki álomfizetésekről olvas, és azért akarja, hogy profinak álljon a gyerek, hogy később ő biztosítsa a létfenntartását. Ez sajnos tendencia.

– Még most is hallani olyat, hogy egyes szülők pénzt adnak az edzőnek, hogy „bevásárolják a csapatba” gyereküket. Találkozott ilyen jelenséggel?
– Ez mindig is jelen volt és jelen lesz a focinkban. Félre ne értsen, de sokszor egyébként olyanok hangoztatják ezt, akiknek tehetség híján nem sikerült magasra jutniuk. Viszont az, hogy „megkenik” az edzőt, nem a szülő hibája elsősorban, hanem a tréneré, aki ezt lehetővé teszi. Ezeket az eseteket nyilvánosságra kellene hozni, és a bennük részt vevőket örökre száműzni a foci közeléből. Ugyanakkor mivel a sztorik homályban maradnak, nincs következmény.

– Az előbb álomfizetéseket említett, ön tíz-húszezer eurós bérekről is tud az NB I-ben. Honnan?
– Nem voltam jelen a szerződések aláírásakor, de mivel elég sok embert ismerek a klubok környékén, hallok egy s mást.

Magyarok és légiósok is akadnak ilyen fizetéssel, ami vérlázító. Az NB II-ből tudok olyanról, aki másfél millió forintot keres havonta.

Külföldön sok helyen nyilvánosak a bérek, hozzák csak nyilvánosságra itthon is, bizonyítsák be a focisták, hogy nem is keresnek annyit, mint sokszor hallani. Nem azért fájnak ezek a gázsik, mert öt-hatmilliót is meg tud keresni egy játékos, hanem azért, mert a keresetük nincs arányban a mutatott teljesítménnyel. A futballista akkor is megkapja az álomfizetését, ha nem játszik, nem motiválja semmi arra, hogy kiköpje a tüdejét; persze ez nem az ő hibája.

– A számos csapatot megjárt Bajner Bálint nyilatkozta januárban, hogy Magyarországon olyan fizetések vannak, amit az NB I-nél jobb nyugat-európai bajnokságban is megirigyelnek.
– Ez így van. Belgiumban a tízezer eurós fizetés már csúcsgázsinak számít. Na de ott nyolc-tízezer néző előtt játszanak a csapatok, melyek Európa-ligába, Bajnokok Ligájába jutnak évről évre. A magyar fociba áramló hatalmas pénzek kapcsán Détári Lajos egyik sztorija jut eszembe. Egy olyan MLSZ-elnökkel beszélgetett, aki akkoriban volt sportvezető, amikor ő még játszott. Az illető évtizedekkel ezelőtt azt taglalta, hogy milyen gyengének tartják a magyar futballt, a magyar focistákat, majd hozzátette: „Döme, majd azt nézd meg, milyen lesz a focink akkor, amikor állami pénzt kezdenek el beleönteni!” Puskás Öcsi bácsi azt mondta: kis pénz, kis foci, nagy pénz nagy foci. Sajnos így kell aktualizálni ezt a legendás mondását: nagy pénz, még szarabb foci. Ugyanis a hazai klubfutball olyan mélyen még nem volt, mint most.

– Ön a minimálbéres fizetéseket javasolja motivációs célként. Csakhogy az ekhós szerződések bevezetése előtt szinte minden játékos minimálbérre volt bejelentve, sokszor a prémium meg ment zsebbe. Ezt sírja vissza?
– Dehogy. Én egy olyan „minimálbérre” gondoltam, melyben mondjuk havonta százezer forintot kapna a játékos. Ha viszont a meccsen megdöglik a pályán, és nyer, kapjon egymilliót akár. Így ha megszakad, megmarad a többmilliós fizetése, viszont a szurkoló is azt látja majd, hogy az alapbére földközeli, nem csillagászati. Ráadásul a drukkert még az is kicsábíthatja a stadionba, hogy a futballista biztosan kihajtja magát, hiszen kell neki a nagy pénz. A labdarúgó is jól jár és a fanatikusok is, és biztosan többen lennének kíváncsiak a motivált játékosokra. Ehelyett most a legügyetlenebb botlábú is megkapja a tízezer eurót, a stadion meg kong az ürességtől. A szerbeknél például ez másképp működik. Ott a fiatal azért is szakad meg, és akar külföldre igazolni, hogy a komoly fizetéséből eltarthassa az otthoniakat. Hol van ilyen a magyar futballban?

– Ön a magyar foci egyik megmondóembere, nem rejti véka alá a kritikát. Legutóbb például azt a kérdést tette fel, mitől jobb edző önnél a Debrecennel botladozó Leonel Pontes. Kívülről ez akár sértettségnek is tűnhet, mivel évek óta nem kap kispadot az NB I-ben vagy a másodosztályban.
– Egyáltalán nem a sértettség vezérel. Viszont Pontest úgy harangozták be, mintha ő lenne a megváltó Portugáliából, erre kiesőhelyre lavírozta a csapatot. Magyarországon rendszeres, hogy a külföldi edzőket ajnározzák, na de mitől jobb ő, mint mondjuk Csertői Aurél, a Paks edzője? Valaki egyszerűen jól menedzseli őt, és ez sokat számít. Sok magyar szakember háttérbe szorul emiatt.

– Szóval nem arra céloz, hogy egy korábbi döntése miatt ön után nyúlnak, és ezért nem tud elhelyezkedni magasabb szinten?
– Nem, nem gondolom, de lehet

– Azért meséljen, kérem, erről a döntéséről.
– 2014-ben a Jobbik színeiben indultam országgyűlési képviselőjelöltként egy időközi választáson Újpesten. Amikor ez napvilágot látott

egy magas rangú kormánypárti politikus találkozót kért tőlem egy külvárosi gyorsétteremben. Azt mondta: „Flóri, mi ez a jobbikos szerepvállalás? Te közénk tartozol. Igaz, hogy elhanyagoltunk az utóbbi időben, de ha visszalépsz a jelöltségtől, most azonnal felhívom a miniszterelnököt, és kapsz egy kispadot az NB I-ben.”

– Mit válaszolt? 
– Megkérdeztem, mi van, ha nemet mondok. Az volt a válasz, hogy az a jövőm szempontjából nagyon nem lenne jó. Nemet mondtam.

– Egyszer sem bánta meg?
– Nem! Szemben az árral, de egyenes háttal Én nem leszek olyan edző, aki magas politikai kapcsolatainak köszönhetően kap újra és újra munkát, szerintem tudjuk, kiről beszélek. Az elmúlt hat évben, amióta talicskával hordják a pénzt a magyar fociba, egyetlen komolyabb lehetőséget sem kaptam. Ezáltal viszonyítási alap sem lehet köztem és a haverok között, hogy vajon értek-e ehhez a szakmához. Majd ha én is megbukok egy kétmilliárdos költségvetésű csapatnál, akkor befogom a számat. Amíg ez nem történik meg, addig nyugodtan pofázhatok