Paolo Rossi: Messinél nincs jobb

Interjút adott a Magyar Nemzetnek 1982 aranylabdás futballistája, akinek nem sok emléke van a magyar fociról.

– Mit gondol, az ön technikai tudása és a pályán mutatott eleganciája hány százalékban tanulható egy átlagos kisgyerek számára?
– Nézze, mit mondjak erre Egy jó futballista nyilván tehetségesen születik, de ez nem elegendő, a dolgoknak csak az ötven százaléka. A másik ötven százalékot a palántáknak kell hozzáadni munka, jellem, elkötelezettség, akarat formájában, hogy ténylegesen megérkezzenek oda, ahová elindultak.

– Mi emelte ki önt az átlagból fiatalként?
– Én egy kicsit „rendellenes” csatár voltam: se nagydarab, se izompacsirta. Mindig elöl játszottam, de nem volt komoly fizikumom. Inkább a gyorsaságra játszottam rá, és a fejre: megelőztem a történéseket, kiszámítottam, hogy mi lesz a labda útja, próbáltam lerázni a védőket, helyezkedéssel igyekeztem időt rabolni az ellenfeleimtől.

– Ön számos alkalommal sérült volt, több műtéten is átesett, illetve amikor belekeveredett a Totonero néven elhíresült bundabotrányba, két évet ki is hagyott, és csak az 1982-es világbajnokság előtt kevéssel tért vissza, tudjuk, miként: három Juventus-bajnokival a lábában vb-gólkirály lett, év végén pedig aranylabdás. Van hiányérzete?
– Amikor az ember a végére ér a pályafutásának, számvetést készít. Matekozik, hogy „ebből többet is ki lehetett volna hozni”. Szerintem bennem ennyi volt.

– Árulja el, az ön szemében ki ma a legjobb labdarúgó. Egyáltalán, normálisnak tartja, hogy ma minden Lionel Messi és Cristiano Ronaldo körül forog?
– Igen. Messi abszolút a legjobb, a legtehetségesebb. Amikor jó állapotban van, fantasztikus dolgokat művel, olyan tempóban, amire csak ő képes. Cristiano Ronaldo más. Messi „plusz”.

– Ronaldo érintett a közelgő nagy futballeseményében, a Bajnokok Ligája cardiffi döntőjében, ahol az ön régi csapata, a Juventus lesz a Real Madrid ellenfele. Ki nyer?
– Az egyik csapatban fantasztikus csapategység van, a másikban óriási egyéniségek.

– Mi nyom többet a latban egy BL-döntő-szintű összecsapáson?
– Kell az egységes csapat, mert csak kimagasló tehetségekkel nem lehet egy ilyen sorozatot megnyerni. A csapatok egységre vannak kényszerítve, és az lesz közülük a legjobb, amelyikben az egyén feláldozza magát a közösségért. Ha nagy focista van egy csapatban, akkor fel kell áldoznia a tehetségét a közös ügy érdekében, nem játszhat a saját szakállára. Sokszor persze épp egy-egy nagy egyéniség adja a különbséget két gárda között, de csak akkor, ha a csapat részeként dolgozik.

– Az ön számára melyik Juventus jobb, kedvesebb? A mostani, gólt kapni szinte képtelen alakulat, vagy az, amelyikben Dino Zoff, Michel Platini és ön szerepelt?
– Az én Juventusom mindig az enyém marad. De azt elismerem, hogy a jelenlegi csapat az elmúlt hét-nyolc év legjobbja, efelől semmi kétség.

– Mit gondol az olasz futballt is elérő globalizációról? Már nem találunk csapatot nemzeti kezekben.
– Amikor Silvio Berlusconi kiszállt az AC Milanból, nagyon sajnáltam. De az a helyzet, hogy mióta az olajdollárok megjelentek a korábban emblematikus, nemzeti kluboknál, nem lehet mit tenni. Megjegyzem, nem lehet azért mindent pénzen megvenni, a tulajdonosváltáson áteső csapatoknak hosszú út vezet a régi sikerek újbóli eléréséig.