Ikrei születése miatt kihagyja a bronzmeccset Ronaldo

Az aranylabdás játékos közölte: testileg és lelkileg eddig a nemzeti csapattal volt.

MTI
2017. 06. 29. 8:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az aranylabdás játékos azután közölte, hogy elutazik a jövő évi világbajnokság főpróbájának is tartott tornáról, hogy szerdán este a portugál válogatottal tizenegyespárbajban vereséget szenvedett Chile együttesétől.

„Nagyon boldog vagyok, hogy első alkalommal a gyerekeimmel lehetek” – írta közösségi oldalán a 32 éves Ronaldo, aki úgy fogalmazott: bár tudta, hogy fiai megszülettek, testileg és lelkileg eddig a nemzeti csapattal volt.

A portugál szövetség a honlapján közölte: mivel a Konföderációs Kupát már nem nyerhetik meg, a szövetség és a szövetségi kapitány is megérti, hogy a sportoló el akar utazni, hogy végre megismerhesse a gyerekeit, akik a torna rajtja előtt születtek. Ronaldo ehhez annyit fűzött hozzá, hogy a gesztust „nem fogja elfelejteni”.

Ronaldónak eddig egy gyermeke volt, az ugyancsak Cristiano névre keresztelt, hétéves fiú, most pedig ikerfiai születtek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.