Elpuskázott paksi ziccer után egyenlített az Újpest

Hiába vezetett a hazai csapat Csertő 300. bajnokiján, a vendégeknek sikerült egyenlíteniük.

MN
2017. 07. 15. 18:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Újpest FC 2-2-es döntetlent ért el a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 2017/18-as szezonjának szombati nyitányán. Csertői Aurél, a paksiak vezetőedzője pályafutása 300. első osztályú mérkőzésén dirigált a kispadon – írja az MTI.

A beszámoló szerint negyedóra játék után egy perc alatt mindkét oldalon esett egy-egy gól, majd ezt követően szinte felváltva láthatott helyzeteket a közönség. A félidő végére kissé „leült” a mérkőzés.

A fordulást követően gyorsan megszerezte a vezetést a hazai csapat, majd Bartha ziccerénél akár el is dönthette volna a három pont sorsát, de a támadó vetődve az üres kapu mellé lőtt. Az elpuskázott lehetőség megbosszulta magát, mivel az Újpest egyenlített.

A hajrá legfontosabb momentuma egy csere volt, az Újpestben 18 hónap kényszerpihenő után pályára lépett Simon Krisztián. A korábbi válogatott szélső még az 1860 München színeiben szenvedett súlyos sérülést.

OTP Bank Liga, 1. forduló:

Paksi FC–Újpest FC 2-2 (1-1)

Paks, 1500 néző, v.: Karakó

gólszerzők: Szakály D. (16.), Papp (48.), illetve Pauljevic (15.), Windecker (68.)

sárga lap: Papp (38.), Bartha (50.), illetve Pauljevic (66.)

Paksi FC:

Molnár P. – Kulcsár, Lenzsér, Gévay, Szabó – Papp – Haraszti, Bertus (Koltai, 85.), Kecskés (Hajdú, 75.), Bartha – Szakály D. (Hahn, 74.)

Újpest FC:

Pajovic – Szűcs, Litauszki, Bojovic, Balázs – Windecker, Sankovic – Nwobodo (Zsótér, 64.), Nagy D., Pauljevic (Simon K., 88.) – Novothny (Tischler, 76.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.