Európa-liga: Lettországban is győzni tudott a Ferencváros, jöhetnek a dánok

Kettős győzelemmel – összesítésben 3-0-val – jutott tovább a budapesti zöld-fehér csapat.

MTI
2017. 07. 06. 17:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ferencváros az első félidő első felében meddő mezőnyfölényben játszott, veszélyes helyzetet sokáig nem tudott kialakítani.

A 27. percben Bőle Lukács szólója és centerezése után csak a kapufa mentette meg a házigazdákat az öngóltól, utána viszont már nagyon érett a vendégek vezető találata. Erre a 37. percig kellett várni, amikor Priskin Tamás ismétlése után már a kapu jobb oldalában kötött ki a labda.

A második félidőben a játék a pálya közepére koncentrálódott. A hazaiak igyekeztek letámadni, a szerzett labdákkal pedig akciókat indítani. Ennek eredményeként az első felvonással ellentétben már helyzeteik is adódtak.

A ritmusukat veszítő ferencvárosiaknak kevésbé tetszett ez a stílus, ráadásul sok technikai hibát követtek el. A vezetésük azonban így sem forgott veszélyben, miként a továbbjutásuk sem.

A ferencvárosiak a selejtező második fordulójában valószínűleg a dán Midtjyllanddal találkoznak majd, amely az első felvonást hazai pályán 6-1-re nyerte meg az északír Derry City ellen.

Európa-liga (selejtező), 1. forduló, visszavágó:
FK Jelgava (lett)–Ferencváros 0-1 (0-1)
Jelgava, v.: Muntean (moldovai)
gólszerző: Priskin (37.)
sárga lap: Alhinho (32.), Oss (80.), illetve Gorriarán (41.), Botka (72.), Moutari (80.), Leandro (84.), Koch (87.)

FK Jelgava: Ikstens – Slampe, Oss, Redjko, Klimasevics – Alhinho (Lazdins, 88.), Bakmaz (Razulis, 69.) – Jaudzems (Grigaravicius, 57.), Kluskins, Kauber – Ledesma

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Koch, Leandro, Botka (Csernik, 75.) – Gera (Hajnal, 75.), Gorriarán – Varga R. (Rui Pedro, 71.), Bőle, Moutari – Priskin

Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.