Szalai Ádám egy évvel, 2019. június 30-ig meghosszabbította szerződését a német labdarúgó-bajnokságban szereplő TSG 1899 Hoffenheimmel – írja az MTI a klub honlapján megjelent közlemény alapján.
A 29 éves magyar válogatott támadó 2014 nyarán az FC Schalke 04-től érkezett.
„Ádám figyelemre méltó tavaszi szezont produkált, s a pályán kívül is fontos szerepet játszik a csapategységben” – mondta róla a vezetőedző, Julian Nagelsmann, aki a futballista mentalitását és játéktudását dicsérve hozzátette: minden trénernek fontos, hogy legyen a keretében ilyen típusú játékos.
Szalai eddig 53 Bundesliga-meccsen lépett pályára az együttesben, és 12 gólt szerzett – ezek közül hetet most, a tavaszi szezonban.
„Biztos vagyok abban, hogy a tapasztalatommal, a játéktudásommal és az akaraterőmmel segíteni tudok a csapatnak az előttünk álló kihívások során” – fogalmazott Szalai, aki elárulta: mindenképpen tagja akart maradni ennek a „különleges közösségnek”, és nagyon örül annak, hogy a klub bízik benne.
A Hoffenheim a várakozásokat felülmúlva a negyedik helyen végzett a német bajnokság 2016/17-es idényében, így indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében.