A Neymar-transzferről: 222 millió politikai és szakmai ok

A braziltól azt várják, hogy Európa trónjára ültesse új, párizsi klubját.

kamionnyi pénz sem váltja ki a rendszerszintű gondolkodást.

A Barcelona ellen bemutatott, történelmi Bajnokok Ligája-diadal, majd a bukás jól rámutatott: Párizsban egyelőre maximum az ötletelésnél tartanak. Hiába vett Al-Helaifi tömegével játékosokat – még olyanokat is, akikre nem volt szükség –, nem volt megfelelő a szakmai háttér. A klubhoz ugyanakkor az idén a Portótól érkező, nagy tapasztalattal és dél-amerikai kapcsolatokkal bíró Antero Henrique sportigazgatóként rendszerbe terelheti az eddig össze nem hangolt egységeket. Ám ahhoz, hogy egy olyan keret álljon rendelkezésre, amely évenként 60-70 mérkőzésre van megtervezve, idő kell. És persze még több pénz. A kezdő tizenegy egyelőre bombaerős, ugyanakkor bőven akadnak gyenge pontok – nincs minden posztra két azonos képességű játékos. (Csak egy példa: spanyol sajtóértesülések szerint a Real Madrid komolyan érdeklődik a jobbhátvéd, Thomas Meunier iránt, Dani Alves érkezésével ugyanis elcsábítható lett a belga.)

Neymar átigazolása egyébiránt nemcsak a PSG-nek, hanem a francia bajnokságnak is jót tesz. Legalábbis abból a szempontból, hogy az öt európai topliga (angol, német, spanyol, olasz, francia) erősorrendjét tekintve az utolsó helyen álló gall pontvadászat ázsiója emelkedik, ahogy a Ligue 1 televíziós közvetítéseinek díjai is.

Felmerülhet a kérdés, hogy a csillagászati léptékű pénzmozgás nem sérti-e az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) által 2013-ban bevezetett pénzügyi fair play követelményét. A szabályozás lényege, hogy az európai klubok annyit költhetnek, amennyi bevételük származik a labdarúgással kapcsolatos tevékenységükből. A tűréshatár az idén egyébként plusz 30 millió euró, ennyivel lehet túllépni a keretet.

– A PSG már nem áll korlátozások alatt, mindez persze nem jelenti azt, hogy elkezdhet azt csinálni, amit akar. Tiszteletben kell tartania a szabályozást, mint mindenki másnak Európában – mondta az UEFA gazdasági ellenőrző bizottságának vezetője, Andrea Traverso az ESPN FC-nek. Traverso ezzel arra utalt, hogy a PSG-nél az arab üzletember akkora lendülettel esett neki az átalakításoknak, hogy a kezdeti befektetések mértéke jócskán meghaladta az engedélyezett kereteket. Emiatt 2014-ben 20 millió eurós büntetést kapott a klub, emellé jött még egy 40 millió eurós, felfüggesztett tétel. Utóbbi akkor lépett volna életbe, ha három éven belül nincs rendben a költségvetés, ez az időintervallum pedig épp a most záruló szezonnal járt le, így a klubnak megnőtt a mozgástere.

– Vannak olyan klubok, amelyek kifizethetnek ilyen összegeket, például a Manchester City és a PSG. Ezt mindenki tudja – mondta Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere, aki úgy gondolja, az UEFA szabályozása miatt a mostanihoz hasonló helyzetek nem fordulhatnak elő. – Úgy látom, ez inkább csak egy javaslat, mint egy igazi szabály. Nem értem, mindez hogyan fordulhat elő – tette hozzá.

Van még egy érdekes hatása az átigazolásnak, amit José Mourinho, a Manchester United menedzsere említett meg: – Mostantól több 100 millió fontos játékos lesz, több 80 milliós és még több 60 milliós. Azt hiszem, ez az igazi probléma – mondta. Röviden értelmezve a portugál szavait, a Neymar után vett és eladott játékosokat a piac a brazil árához mérten fogja kezelni. Tehát az a játékos, aki eddig 25 millió eurót ért, könnyen elképzelhető, hogy a transzfer hatására 50-et fog.

Tetszik vagy sem, a futballista egyre inkább terméknek tekintendő, amelynek az értéke évről évre inflálódik. Ahhoz, hogy megértsük, miért érdemes a csillagászati összegeket kifizetni, túl kell lépnünk azon a gondolati szálon, amely valami olyasmiről szól, hogy Neymar árából hány kórházat lehetett volna felújítani. (Rengeteget.) A labdarúgásban mozgó összegek értelmezéséhez alkotta meg Paul Tomkins a Transfer Price Indexet, vagy ahogy a szerző egyszerűen nevezi: a futballinflációt. Ez a modell figyelembe veszi a tévés bevételek növekedését, a jegyárak változását és azokat a labdarúgásba érkező milliárdosokat, akiknek nem feltétlenül szükséges egyensúlyban tartaniuk könyvelésüket. A futballon belül megjelenő tételek alakulásával számol tehát a teljesség igényével. Ezek után érthető, miért fizetett ki 1979-ben a Nottingham Forest egymillió fontot Trevor Francisért, és miért ért 29 évvel később 29 millió fontot a Manchester Citynek Robinho.