A szélső az egyiptomi válogatott meghatározó tagjaként február elején döntős volt az Afrika-kupában, októberben pedig csapatával kijutott az oroszországi világbajnokságra. Egyiptom legutóbb 1990-ben szerepelt vb-n.
A 25 éves Szalah az év első felében még az AS Roma játékosa volt, a nyáron a Liverpool klubrekordot jelentő 37 millió fontot (13 milliárd forintot) fizetett érte az olaszoknak. Új csapatában a szélső minden átmenet nélkül lett kulcsember: 21 bajnokin 17 gólt szerzett, 29 tétmeccsen pedig 23 alkalommal volt eredményes.
Szalah a szavazáson klubtársát, a 25 éves Sadio Manét (szenegáli/Liverpool), valamint a 28 éves Pierre-Emerick Aubameyangot (gaboni/Borussia Dortmund) előzte meg. Mané a korábbi választáson a harmadik volt, a 2015-ben győztes Aubameyang pedig az utóbbi négy évben mindannyiszor „dobogóra” került.
Az év csapata Egyiptom lett, az év edzője pedig az együttes argentin szövetségi kapitánya, Héctor Cúper.
A díjat hagyományosan az afrikai válogatottak szövetségi kapitányainak vagy szakmai igazgatóinak a szavazatai alapján ítélik oda, ezúttal azonban első alkalommal a csapatkapitányok is voksolhattak.