A 34 éves Huszti Szabolcs, 51-szeres válogatott labdarúgó két és fél évre írt alá a magyar bajnoki címért küzdő Videoton csapatához Kínából hazaérkezve.
A 12 év légióskodás után hazatérő focistát bemutató pénteki székesfehérvári sajtótájékoztatón nyomban cáfolták a Rangadó.hu friss értesüléseit, melyek szerint 15 millió forintnál magasabb lenne a havi fizetése, a kontraktus pedig egy 30-60 milliós „aláírási pénz” kifizetésével kezdődne.
– Természetesen nem versenyezhetünk azokkal a fizetésekkel, amelyeket korábban Huszti Szabolcs keresett, de a kvalitásoknak megfelelő bérezésben részesül
– kommentálta a híreket Kovács Zoltán, a Videoton FC sportigazgatója, Marko Nikolic vezetőedzővel közösen megerősítve, hogy a bajnoki címre törő együttes további két-három játékos leigazolását is bejelenti a napokban. Nikolic egyébként kifejezetten unott hangon, mégis hosszasan beszélt arról, milyen nagy öröm Székesfehérvár számára, hogy ideigazol az egyik legjobb magyar futballista, és kifejezte vágyát aziránt, bárcsak ne a fizetésekkel foglalkoznának az emberek, miközben olyan legendákat láthatnak a pályán, mint Huszti, Juhász Roland vagy Gera Zoltán.
Huszti egyébként – hasonlóan két rangosabb csapattársához, Juhász Rolandhoz és Danko Lazovichoz – nem fog Székesfehérváron lakni, Budapestről ingázik majd.
Lapunk kérdésére, mennyi köze volt hazatérésének ahhoz, hogy Kínában egyre szigorúbb szabályok vonatkoznak a légiósok szerepeltetésére, azt felelte:
– Nincs összefüggés. Jatajban csapatkapitány voltam, a csapat 30 millió eurós költségvetéssel dolgozott, mindig az játszott, aki a legjobb volt – zárta rövidre.
Huszti amúgy jelenleg nem egészséges, 2017 első felében komoly műtétje volt, öt hónapja pedig itthon, a Ferencváros egyik stábtagjával folytatta a rehabilitációt. Emiatt adódik is a kérdés, miért nem a Ferencvároshoz szerződött?
– Nem tagadom, volt érdeklődés a Ferencvárostól is, de soha egyetlen vezetővel sem ültem le tárgyalni, idáig nem jutott el a dolog.
Megelőzve a kérdést, miért igazolt épp a Videotonhoz, miután 2010-es nevezetes levelében a magyar futball visszásságai között megemlítette, nem fog azért hazaigazolni, hogy válogatott játékos legyen, elmondta, egyrészt a levél minden egyes szavát vállalja, másrészt sosem mondta, hogy derogál neki az NB I-ben játszani, harmadrészt pedig csak annyit szeretett volna kifejezni, hogy egy időben a fehérváriaktól volt a legkönnyebb a nemzeti együttesbe kerülni, akár a légiósok kárára is.