Kedden közös megegyezéssel szerződést bontott a Videoton FC-vel Csucsánszky Zoltán és Pető Tamás – közölte honlapján a klub.
Mint írják, Pető Tamás azután, hogy korábban játékosként és játékosmegfigyelőként is a Videoton alkalmazásában állt, 2015 júniusa óta az első csapat szakmai stábjában dolgozott, ahol asszisztens edzőként segítette Bernard Casoni, Horváth Ferenc, Henning Berg és Marko Nikolics munkáját is. A 2015/2016-os szezonban megbízott vezetőedzőként is irányította a csapatot.
Csucsánszky Zoltán játékosként a Videoton történetének 21. válogatott labdarúgója lett 1988-ban. Pályafutása befejezése után az első csapat pályaedzőjeként, valamint technikai vezetőként is dolgozott, majd az utánpótlásnál helyezkedett el, és az elmúlt öt szezonban a legidősebb korosztályok mellett volt vezetőedző.