A felkészülés megkezdése előtt kérdezte röviden az Újpest honlapja a csapat játékosát, Litauszki Róbertet az előttük álló évről. Mint mondta, ugyan senki nem szereti januári alapozást, a felkészülés e szakasza nagyon fontos, hogy a szezon végére elérjék céljaikat.
Az Újpest február 20-án kezdi az idényt a Paks elleni Magyar Kupa-mérkőzéssel.
„Nem féltem a csapatot, hiszen megmutattuk már a jó oldalunkat is, továbbá mindenki tudja, a Magyar Kupa-győzelemhez a Paks legyőzése az első igazi lépés. A sorozat végén pedig annál édesebb lehet a siker, mikor majd visszagondolunk erre a párharcra. Szóval nincs más, nyernünk kell” – fogalmazott. Hozzátette, továbbra is céljuk a dobogó elérése.
„A szezon e részétől nem mondhatjuk többet, hogy időre van szükségünk, játszottunk és edzettünk már éppen eleget együtt” – fejezte be gondolatait.