„A mostani kontraktusom felénél járok, de a Manchester United iránti elkötelezettségem maximális. Ha a klub azt szeretné, hogy maradjak, maradni fogok” – nyilatkozta a portugál szakember.
Mourinho hozzátette: csak a vezetőségen fog múlni, hogy a 2019/20-as szezonban is ő irányítja-e majd a csapatot.
„Ha boldogok velem és azzal, amit addig elérünk, folytatom” – jelentette ki.
A 2016 nyarán kinevezett, 54 éves edző első szezonjában az angol Szuperkupát, a Ligakupát és az Európa-ligát is elhódította a manchesteriekkel, akikkel jelenleg a bajnokságban második helyen áll, a Bajnokok Ligájában pedig a nyolcaddöntőbe jutott.