Nagyot szólt volna, ha Szoboszlai Dominik a Manchester Citybe megy

Hogyan választ, válasszon klubot egy 16 éves labdarúgó? A magyar futball legnagyobb ígéretét „eladó” Esterházy Mátyásnak határozott elképzelése van.

A futball komoly üzlet, a klub látja, hogy Szoboszlai mekkora értéket képviselhet hamarosan, rengeteget tesznek azért, hogy megfelelően gondozzák egyik legnagyobb értéküket. „Az osztrák bajnokságból sokan indulnak Németország irányába, de ment már onnan játékos egyenesen a Premier League-be is, például Sadio Mané a Southamptonon keresztül jutott el a Liverpoolba. Korai még azonban a következő lépcsőfokról beszélni, egyelőre Dominiknak azzal kell foglalkoznia, hogy újra bizonyítsa, nem véletlen, ami vele történik.”

Az EM Sports gyakorlatilag az egész ország utánpótlás-bajnokságait figyeli és elemzi megfigyelőhálózatán keresztül, a legígéretesebb – addigra már alaposan feltérképezett – tehetségeknek pedig igyekszik olyan professzionális hátteret biztosítani, hogy a lehető legmagasabb szintre jussanak. Merthogy

Esterházy Mátyás szerint nem kérdés, hogy a legnagyobb ígéreteinket minél hamarabb külföldre kell engedni. „Ha megnézzük a magyar A válogatott névsorát, a csapat gerincét adó játékosok bizony már 16 évesen külföldön játszottak, és megállták a helyüket.

Gulácsi Péter a Liverpoolban védett, ma a Bundesliga legjobb kapusa. Stieber Zoltán 16 évesen az Aston Villa, Szalai Ádám a Stuttgart játékosa volt, és sorolhatnám.”

Hogy miért esik kútba mégis viszonylag hamar jó néhány fiatalon kikerülő labdarúgó pályafutása, arról a közvetítő így gondolkodik: „16-17 éves fiatalemberekről beszélünk, akik normál esetben, ha nem futballoznának, gimnáziumba járnának, és a családjukkal élnének, nem kellene magukról gondoskodniuk, más kultúrába beilleszkedniük. Amit tőlük az élet elvár, más szakmákban 25–28 éves korban, egy diploma vagy szakma megszerzése után kívánja meg az embertől. Számos esetben rossz klubot választanak a játékosok; sokaknak az jelent motivációt, hogy minél magasabban jegyzett csapatokba szerződjenek, és megfeledkeznek arról, hogy mi az igazi célja annak, hogy elhagyják Magyarországot. Ebben, azt kell mondanom, nekünk, menedzsereknek is nagy felelősségünk van, de

azok a klubok, amelyek sok esetben a megfelelő következő lépcsőfokot jelentenék, jellemzően nem rendelkeznek olyan anyagi háttérrel, amely a magyar klubok igényeinek megfelel.

Ennek a felelősségnek a tudatában határoztam el, hogy azokat a tehetséges fiatalokat szeretném a cégemmel képviselni, akik a futballról és úgy általában az életről is hasonlóan gondolkoznak, mint én. Ha ez az összhang nincs meg, akkor egy ponton biztosan zátonyra fut a menedzser és játékos kapcsolata. Összegezve tehát azt látom, hogy azok a labdarúgók, akik megfelelő tehetséggel és karakterrel fiatalon külföldre szerződtek, és jól választottak klubot, nemhogy nem siklott ki, hanem folyamatosan felfelé ívelt a pályájuk.”

Esterházy krédója, hogy

a magyar utánpótlás krémjének azért is kell légiósnak állnia, mert a nemzetközi szinthez szükséges mentális és szakmai alapokra csak így tehetnek szert.

A külföldi megfigyelők amúgy is már legkésőbb 15 éves kortól figyelik a palántákat; ez az első korosztály, amely válogatottszinten is része a nemzetközi futball-vérkeringésnek. Hogy számonkérhető legyen, arra kértük Esterházy Mátyást, mondjon reménykeltő neveket, akik Szoboszlai nyomába eredhetnek hamarosan. „A 2001-esek közül az MTK-s Kovács Máté, a honvédos Kecskeméti Péter, a debreceni Bukta Csaba nagy reménysége a magyar labdarúgásnak. A 2002-es korosztályból már Salzburgban pallérozódik Major Sámuel, kiemelkedő tehetség az MTK-s Zuigéber Ákos, illetve a Honvéd akadémiáján nevelkedő László Dávid is. A 2003-asok között Debrecenben nevelkedő Bényei Ágoston, az Újpestben játszó Sztojka Dominik, illetve az MTK-s Farkas Botond is szép jövő előtt áll. Meggyőződésem, hogy ha úgy dolgoznak tovább, ahogy eddig, akkor belőlük »lehet futballista«. A náluk fiatalabb játékosokról még korai beszélni, hosszú az út előttük.”

A nívósabb bajnokságok kritériumainak ugyanakkor ma még nagyon kevesen felelnek meg az itthon nevelkedők közül, de erről a közvetítő árnyaltan fogalmaz: „Nem egy-egy klub elvárásainak kell megfelelni itthon a képzés során, hanem egy általános nemzetközi szintre kell futballistákat nevelnünk. Nyilván mást keres egy játékosban a Red Bull Salzburg és a Manchester United, más a filozófia és a játékrendszer, amihez más-más »típusok« kellenek. Ami talán általánosan érvényes, hogy

azok piacképesek, akikben van sebesség, értik a játékot, technikailag magasan képzettek, és mentálisan elég erősek. Talán utóbbi a legfontosabb. Ha ilyen labdarúgókat produkál Magyarország, akkor a legjobbak meg fogják találni a felvevőpiacukat. De kérdés számomra, hogy a fiatal játékosok elkényeztetése ezt segíti-e.”

A magyar csapatok hozzáállása a játékoseladásokhoz igen vegyes képet mutat, mert bár teljesen érthető módon mindenki meg akarja tartani az értékeit, meg kell találni azt az egyensúlyt, hogy a játékosnak és az egyesületének is egy adott élethelyzetben érvényesüljenek az érdekei.

„Szoboszlai Dominik 12 éves korában pontosan tudta, hogy az első adandó alkalommal külföldre szeretne igazolni, és ezért mindent megtett. Ez a fajta céltudatosság, tettrekészség nem nevezhető általánosnak.

Sok későn érő játékos van, akinek remek lehetőséget jelent, hogy magyar klubjában pallérozódik, és fiatal felnőttként, már első osztályú meccsekkel a háta mögött szerződik külföldre – például Kalmár Zsolt a Győrből az RB Leipzigbe –, de összességében Esterházy úgy gondolja, hogy a magyar futball érdekeit az szolgálná, ha öt-hat éven belül sokkal több focistánk játszana külföldön. „Ehhez reális helyre kell raknunk magunkat a futballpiacon, rövid távon ez elvek mentén kell meghatározni a játékosok árait. Ha egyszer a magyar játékosok felé fordul a piac, akkor öngerjesztővé válhat a folyamat, emelkedni fognak az árak.”

A játékosközvetítő szerint

meg kellene végre határozni, hogy mi a cél: folyamatosan európai porondon szereplő klubokat építeni – erre egyébként minden anyagi forrás rendelkezésre áll jelenleg – vagy játékosok értékesítésére specializálódni. Előbbi esetén valószínű, hogy a fiatal játékosoknak kevesebb szerep fog jutni,

hiszen több terük lesz a minőségi külföldieknek. Utóbbi esetén reális cél, hogy egészen fiatalon mély vízbe dobják a klubok az értékeiket, majd egy-két év után értékesítik őket. „Utóbbira remek példa Szlovákia, ahonnan minden évben topligákba igazolnak a játékosok. Néhány éve ők is olcsó piac voltak – Ondrej Duda a Kassából 300 ezer euróért igazolt a Legia Warszawába, majd onnan a Herthába –, mára azonban eljutottak oda, hogy milliókért értékesítik legjobbjaikat, Bénes László a Zsolnából igazolt a Borussia Mönchengladbachba, Milan Skriniar szintén onnan a Sampdoriába, majd egy év elteltével az Interbe.

Annak okait boncolgatva, hogy egy-egy gyöngyszemünkért nem spanyol vagy angol csapatok állnak sorban, Esterházy a kínálati oldal hiányosságairól beszél: kevés az olyan labdarúgónk, aki elég jó a csúcsligákhoz, de abban a pillanatban, hogy lesz egy-kettő-három, aztán még több játékosunk az elit bajnokságokban, élénkülni fog az általános érdeklődés is. Szoboszlai Dominik talán jó hírvivő lesz, olyan, mint amilyen most Gulácsi Péter, Sallói Dániel vagy Szalai Ádám. Ezek a futballisták növelik a magyar játékosokba vetett nemzetközi bizalmat, de

a közvetítő szerint öt-tíz éven belül komoly áttörés nem várható. Ahhoz az óvodáktól kezdve kellene tudatosan újraépíteni az egész képzési rendszert, a legjobb edzőkkel.

„Ebben egyébként látok némi fejlődést, de nagy türelem kell ahhoz, hogy az eredménye felnőttszinten is érzékelhető legyen. Ekkor lehet majd mondjuk nem egy szem Szoboszlai Dominikról beszélni, hanem tizenöt minőségi játékosról. Addig viszont sajnos csak a csillagok szerencsés együttállásában bízhatunk.”