A szombati játéknap nem alakult túl kedvezően a ’Pool számára: a Chelsea hátrányból fordítva idegenben verte 3-1-re a Manchester Cityt, míg az Arsenal egyet kapva rámolt be ötöt a West Ham United otthonában. Így Jürgen Klopp csapata – amely nem számíthatott Matipra, Coutinhóra és Sturridge-ra sem, míg Lallana a kispadon kezdett – a harmadik helyről várta a Bournemouth elleni vendégjátékot. Az angol kis csapat cserepadján ülő két játékosnak különös lehetett a találkozó, hiszen Brad Smith és Jordon Ibe is nyáron szerződött a ’Poolból a Bournemouth-hoz. A hazaiak egyébként a két csapat 1927 óta íródó közös történelme során egyszer sem nyertek a ’Pool ellen – figyelmeztetett a meccs előtt az OptaJoe.
A Chapecoense áldozataira való megemlékezés után pontatlan játékkal kezdtek a felek. Az első tíz percet nagyon megnyomta a Liverpool, de fölényét nem tudta gólra váltani: Origi pont a tizedik perc végén csúszott rá Clyne jobb szélről élesen betett labdájára, de próbálkozása nem talált kaput. A következő tíz perc sem a Bournemouth-é volt: volt pár perc, amikor zsinórban négy szögletet kellett kivédekeznie. Végül húsz percig bírták a hatalmas nyomást: úgy tűnt, sikerül támadást indítaniuk, de a megszerzett labdát Emre Can ívelte előre, a szenegáli Sadio Mané pedig megverte védőjét, és elpöckölte a labdát Boruc kapus mellett. 20. perc, 0-1. Ez volt Mané hetedik találata az idei szezonban – ugyanannyi, mint Zlatan Ibrahimovicnak –, mindet a PL-ben szerezte.
Ám itt még nem volt vége: Mané labdaszerzését követően Henderson tekert előre Origihez, aki elvitte a labdát Boruc mellett, és gyönyörű lövéssel a szélről ívelt a kapuba. 22. perc, 0-2. Origi legutóbbi három pályára lépése alkalmával háromszor talált be, április óta most volt először kezdő a PL-ben. A 36. percig semmi nem történt a két gólt követően, majd ritmust váltott a Bournemouth, végül Kariusnak kellett védenie, bár a labdát rápöckölte saját csapattársára. Elsőre úgy tűnt, mintha bement volna, de csak oldalháló volt. A szöglet után a hazaiak Aké esése miatt büntetőt reklamáltak, Firminóval valóban összeakadt a térdük, a bíró mégsem mutatott a tizenegyespontra. Viszont Aké sem kapott sárgát műesésért – érdekes ítélet A félidő végéig már csak takaréklángon égtek a felek, így 2-0-s vendégelőnnyel mehettek az öltözőbe a csapatok.