A Századvég Alapítvány olyan szellemi műhelyként határozza meg önmagát, amely az elmúlt két évtizedben egyszerre szolgálta a magyar politika intézményes átalakítását és intellektuális megújulását. Alapítói például azzal a szándékkal hozták létre, hogy hozzájáruljanak a hazai demokratikus politikai kultúra terjesztéséhez. Szép és fontos szavak, kár, hogy mostanában biztosan teljesen más irányba halad a kormányzati agytröszt. Sokan csak sértett vádaskodásnak tudták be, amikor a köztiszteletben álló közgazdász, Mellár Tamás – a Századvég Gazdaságkutató egyik alapítója – tavaly elmondta, 2011-ben azért vált meg a csapattól, mert világossá vált számára, hogy az egész szervezet csupán pénzmosoda. A szakember részletesen beszélt arról, hogy a kormány olyan feladatokért fizetett milliárdokat a Századvégnek, amelyeket valójában el sem tudtak végezni.
Az egykori bennfentes szavai néhány napja új értelmet nyertek, miután kiderült, hogy a kormányzati megbízásokkal kistafírozott Századvég huszonegy munkatársa szigorúan titkos minősítési szintig terjedő személyi biztonsági tanúsítvánnyal rendelkezik, illetve az, hogy tulajdonosai és vezetői ma már államtitkokhoz is hozzáférnek. Ha a Századvég valóban végzett a kormány számára úgynevezett stratégiaalkotási feladatokat, akkor nagy kérdés, miként tehette ezt anélkül, hogy birtokában lett volna az ágazati stratégiák megalkotásához szükséges legfontosabb minősített adatoknak. Ha viszont 2013 előtt is hozzáfért ezekhez az információkhoz, akkor az a kérdés, hogyan tehették ezt lehetővé egy magáncégnek.
Mások mellett államtitkokhoz férhet hozzá leginkább a hajmeresztő ötleteiről ismert G. Fodor Gábor politológus, aki századvéges munkája mellett manapság egy kormányzati bulvárblog főszerkesztője. Nem lenne meglepő, ha kiderülne, épp tőle származott, hogy titkosszolgálati embereket kellene beültetni a szerkesztőségekbe. Vagy Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki a századvéges karrierje előtt leginkább marketinges volt, és főként attól vált ismertté, hogy közös céget vezetett a szerződés nélkül miniszterelnöki tanácsadóként foglalkoztatott Habony Árpáddal, akinek állítólag ugyancsak van egy irodája a Századvégben. A kormányzati agytröszt elemzőjének, Lánczi Tamásnak is birtokába juthattak államtitkok, aki Habony és a Fidesz amerikai tanácsadójának, Arthur J. Finkelsteinnak közös londoni cégét irányítja. Sok jel mutat arra, hogy a Századvég ma már valójában nem egy szellemi műhely, hanem sokkal inkább egyfajta kifizetőhely szerepét töltheti be. Ha ez eddig nem keltette fel a titkosszolgálatok figyelmét, akkor azzal talán mindenképpen foglalkozniuk kellene, hogy Habony és Finkelstein személyében olyanok is minősített adatok közelébe kerülhetnek, akik eddig elkerülték az átvilágítást.
Mindez nem vicc, amit most már a jobboldalon is komolyan kéne venni. Ugyanis Mellár „vallomása”, valamint az, hogy e külső magánvállalkozásnak a vezetői és tulajdonosai államtitkokhoz férhetnek hozzá, azt jelenti, hogy a Századvég kormányzati foglalkoztatása óriási kockázatot jelent. A törvény szerint senki más, „kizárólag a titokgazda, vagyis a minősítésre jogosult szerv tehet feljelentést, ha a minősített adatokkal visszaélnek vagy azok illetéktelen kezekbe kerülnek”. A titokgazdákat felügyelő Pintér Sándor és a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János nem lép semmit, cselekvésük hiánya pedig nemzetbiztonsági kockázatot jelent. A megoldás kulcsa a kormányfő kezében van.
