Aki a pápát sem kímélte

A svéd Szent Brigitta születésének hétszázadik évfordulójára készülve tudományos vizsgálattal kívánják eldönteni a kérdést, hogy hol nyugszanak Európa egyik védőszentjének földi maradványai. A vizsgálat során a hollandiai és svédországi csontokból vett mintákat hasonlítják össze.

Az anyai ágon királyi családból született rendalapító gyermekkora sok szempontból rendhagyó volt: csak háromévesen tanult meg beszélni, és hétéves korától kezdve rendszeresen részesült a látomások kegyelmében. Egész életére kihatott egy megrázó erejű szentbeszéd, amelyet tízévesen hallott Jézus szenvedéseiről. Aznap éjszaka újabb misztikus jelenése volt a szenvedő Krisztusról, és a kereszten függő Megváltó képe ettől kezdve rendszeresen visszatért látomásaiban. Ezekről a különleges élményeiről életében gyóntatóin, Péter alvastrai szubprioron és Mátyás mesteren kívül senki sem tudhatott. Bár a bázeli zsinaton (1431) a katolikus egyház foglalkozott Brigitta jelenéseinek kérdésével, hivatalos állásfoglalást nem fogalmazott meg. Később XIV. Benedek pápa nyomán az a diplomatikus vélemény lett az uralkodó, hogy a látomások nem ellenkeznek a hittel. A teológusok nagy része ma már arra hajlik, hogy Brigitta látomásai általában megmagyarázhatók a lélektan eszközeivel, és nem kell okvetlenül természetfölötti megnyilvánulást látni a szokatlan élményekben.
Édesanyja halála után Brigittát a kor szokásai szerint nagyon korán, tizenhárom évesen férjhez adták. Jövendőbelije a szintén szent életű, akkor tizennyolc esztendős Ulf Gudmasson, Närke tartomány későbbi kormányzója lett. Két év önmegtartóztató élet után összesen nyolc gyermekük, négy fiú és négy leány született. A főúri házaspár eleinte csaknem minden energiáját jótékonykodásra fordította, és mindketten tagjai lettek Szent Ferenc világi rendjének. A fiatalasszony harminckét éves volt, amikor Stockholmba hívták főudvarmesternőnek. Legnagyobb ambíciója az volt, hogy a léha életet élő II. Magnus királyt jobb belátásra bírja. Ez a törekvése nem járt sikerrel, a király mindjobban eladósodott Dániával szemben, majd Oroszország megtámadásához Brigittától remélt erkölcsi támogatást. Várakozásaiban csalódnia kellett, rokona ugyanis nemcsak ellenezte a hadjáratot, hanem meg is jósolta a király csúfos kudarcát. Az udvarban őrült csodabogárnak tekintették, Brigitta pedig nem volt rest borzalmas bibliai fenyegetésekkel ostorozni a királyt és környezetét, az ország kifosztóit és haszonélvezőit. De nem kímélte a papságot sem.
Brigitta 1340-ben végleg hátat fordított Magnus király udvarának, és férjével együtt több, hosszú ideig tartó zarándoklatra indult. Így lett ő többek között a zarándokok védőszentje is. Gyermekének halála után Szent Olaf norvég király sírjához látogatott. Ezüstlakodalmuk alkalmából pedig a népszerű búcsújáró helyre, Compostellába utaztak. Ez a vállalkozás két esztendeig tartott. Útközben meglátogatták a citeaux-i kolostort, és a monasztikus élet olyan nagy hatást gyakorolt férjére, hogy hazaérkezvén elhatározta: élete hátralévő részét ciszterci szerzetesként éli le. Mivel egyik gyermeke már a rend tagja volt, apa és fia ugyanabban az alvastrai kolostorban szolgálta Istent.
Ulf Gudmasson néhány év múlva meghalt, Brigitta pedig elosztotta családi vagyonát gyermekei között, majd három évig az alvastrai cisztercita kolostor vendégházában élt vezeklő, látomásos életet. Negyvenhárom évesen úti tapasztalatait összegezve kettős kolostort alapított, amelyben férfiak és nők elkülönítve élték bűnbánó, szemlélődő életüket. A király a vadstenai várkastélyát ajándékozta rokonának, ez volt a Legszentebb Üdvözítő rendjének első kolostora, amelynek reguláját látomásai alapján írta Szent Brigitta, de amelyet V. Orbán pápa csak jelentős módosításokkal és az Ágoston-rendiek regulájával együtt használva hagyott jóvá. Brigitta eredeti elgondolása szerint egy-egy monostorban hatvan apáca és huszonöt monachus szerzetes élt, akik közül tizenhárom szerzetes pap, négy diakónus és nyolc laikus testvér volt. A számoknak szimbolikus a jelentőségük: a tizenhárom szerzetes a Pállal kiegészült apostoli testületet jelképezi; a hatvan apáca és tizenkét nem pap szerzetes Jézus hetvenkét tanítványát szimbolizálja, a négy diakónus a nyugati kereszténység négy nagy egyházatyájának, Ambrusnak, Ágostonnak, Jeromosnak és Gergelynek az emlékét hivatott felidézni.
Brigitta hatalmas energiával fogott hozzá, hogy a politika szereplőit jobb útra térítse levelekkel és üzenetekkel. Nem kímélte a pápát sem, sürgetve, hogy költözzön vissza Avignonból Rómába. Tevékenységének első következménye az lett, hogy boszorkánynak kiáltották ki, és máglyán akarták elégetni. A fellázított tömeg betört házába, hogy elhurcolja, és már a máglyát is meggyújtották. A rendalapítót azonban szerencsére nem találták sehol. Brigitta ellenfeleinek indulata érthető, ha meggondoljuk, hogy a szent életű rendalapító a fejedelmeket nemes egyszerűséggel gyilkosoknak, a prelátusokat pedig állatoknak titulálta. Egy római kardinálist majomhoz hasonlított, valamelyik apátról pedig azt nyilatkozta: ahelyett, hogy szerzeteseinek tükre lenne, valójában a szajhák feje.
Brigitta nemcsak szerzetesközösséget alapított, hanem kórházat is, és szívesen gondozta Róma városának szegényeit, a társadalom peremére szorultakat. Egyre terebélyesedő szerzetesrendjének igazgatására 1349-ben végleg Rómába költözött, ahol mindenéről lemondva, önként vállalt szegénységben, vezekelve, regulája szerint élte életét. Utolsó zarándoklatára hetvenévesen indult – ez volt legtávolabbi és legveszélyesebb utazása. A Szentföldre készült. A sikeres út után Rómába tért vissza, ahol 1373. július 23-án halt meg. Néhány hónappal később Birger fia és Katalin leánya a rendalapító földi maradványait Vadstenába szállíttatta, ahol a székesegyházban temették el. Katalin, aki anyját a szerzetesrendbe is követte, 1375-ben Rómába utazott, hogy a svéd nép kívánságának megfelelően kérje Brigitta oltárra emelését. Az egyre népszerűbb rendalapítót 1391-ben IX. Bonifác avatta szentté.
A Brigitta-rend más szerzetesi közösségekhez képest szokatlanul nagy megrázkódtatásokon ment keresztül, és többször is a megsemmisülés közelébe került. 1422-ben V. Márton pápa megtiltotta, hogy szerzetesek és szerzetesnők éljenek egymás mellett; ezzel a kettős kolostorok eszméje is hosszú időre megszűnt. A rend központja fokozatosan Németalföldre tevődött át. A trentói zsinat után öt országban maradtak Brigitta-rendiek, és a reformáció is nagy csapást jelentett a közösségekre. A XVIII. század végére már csak néhány lengyel, itáliai és portugál kolostoruk maradt. Az eredeti elgondoláshoz való visszatérés a XX. században a svéd Maria-Elisabeth Hesselblad érdeme, aki protestáns családban született, felnőtt fejjel katolizált, és halálos betegen munkálkodott azon, hogy megújítsa Szent Brigitta rendjét, méghozzá olyan formában, hogy ökumenikus szabályzatát többségükben protestáns honfitársai is elfogadhassák. Munkássága nyomán új rendházak létesültek, és 1963-ban Vadstenában is újjáéledt Szent Brigitta rendje.
Brigitta a középkor ismert és kedvelt szentje volt, különösen Közép-Európában, így Magyarországon is. Imádságai számtalan kódexünkben fellelhetők, sőt Pázmány Péter is lefordította néhány könyörgését. Látomásainak hét kötete, a középkori svéd irodalom legfontosabb műve azonban nem jelent meg magyarul.
Ereklyéi Európa-szerte megtalálhatók, így könnyen lehetséges, hogy koponyáját valóban elszállították egy németalföldi kolostorba, de az sem zárható ki, hogy a Brigittának tulajdonított sok más ereklyével együtt ez is hamisítvány.
A most megkezdődött kutatást Marie Allen genetikus, az uppsalai egyetem munkatársa vezeti, akinek véleménye szerint több hónapot is igénybe vehet annak a kérdésnek a tisztázása, hogy hol található Szent Brigitta fejereklyéje.
***
Szent Brigitta Magyarországon
A középkori magyar imádságkódexekben csaknem kivétel nélkül mindenütt szerepel Szent Brigitta tizenöt imája. A másolatok forrása a Hortolus animae nevű gyűjtemény, amely már a XV. században nyomtatásban is megjelent. A magyar fordítások elsősorban szerzetesnők számára készültek, mivel azonban Szent Brigitta rendjének Magyarországon nincs nyoma, érthető, hogy az imák népszerűsége a későbbiekben egyre csökkent. A XVI–XVII. századtól egyre ritkábban adták ki az imákat. Lépes Bálint 1615-ben Prágában megjelent Imádságos könyvében, Ferenczffy Lőrinc Imádságos keonyvechke magiar nielven című gyűjteményében, az 1643-ban Pozsonyban napvilágot látott Úti-társ című imakönyvben szerepelnek a Brigitta-imádságok.

Részlet a Pozsonyi kódexből (1520 körül):
Emlékezzél, uram Jézus az nagy keserűségről, kit te szívedben viselél. Keresztfának gondolatjáról, mikoron az három renden való imádságodnak, véres verő gyulladásodnak utána tennen tanítványod mia el árultál. Te választottad zsidó néped mia meg fogattál. Hamis tanok mia vádoltattál. Három bíró mia hamissan ítéltettél. Az tenmagadnak választottad városodban, Jeruzsálemben zsidóknak nagy jeles napján, nagy pénteken te gyönyörűséges testedben ártatlan halálra kegyetlenséggel ítéltettél vala.