Emmanuel Macron és felesége, Brigitte július 8-án hivatalos állami látogatásra érkeztek az Egyesült Királyságba. A RAF Northolt katonai repülőtéren Vilmos herceg és Katalin hercegné várta őket.
Leszállás közben a 47 éves francia elnök előzékenyen nyújtotta a kezét, hogy kisegítse a lépcsőn feleségét, ám Brigitte végig a korlátba kapaszkodott, mintha visszautasítaná a gesztust.
Sokan ezt látványos elutasításnak értelmezték, mások viszont azzal magyarázták, hogy a 72 éves Brigitte egyszerűen csak óvatos volt a repülő lépcsőjén, vagy a fogadtatásra készült. Mindenesetre a pár mosolyogva köszöntötte a brit trónörököst és feleségét, Emmanuel pedig – a királyi protokollban ritka, de nem szabálytalan – kézcsókkal üdvözölte Katalint.
A Macron házaspár májusi akciója után most békülékenyebb hangulat
Ez a jelenet persze messze nem volt olyan feltűnő, mint a májusi eset, amikor Hanoiban Brigitte arcon csapta a férjét, ami aztán napokig téma volt a sajtóban.
Az Élysée-palota akkor gyorsan el is bagatellizálta a dolgot: egy tisztviselő szerint csupán arról volt szó, hogy az elnöki pár még egy utolsót nevetett az út elején.
A brit látogatás első napja ettől függetlenül jó hangulatban telt. Brigitte például nevetgélve beszélgetett Kamilla királynéval, amikor III. Károly és felesége hivatalosan is fogadták őket – ez az első francia állami látogatás az Egyesült Királyságban 17 év óta.
A két házaspár közösen pózolt a windsori kastély közelében, ahol Macronék a látogatás idején megszállnak. Később együtt nézték meg a kastély Zöld Szalonjában a francia kultúrához kapcsolódó műkincsekből összeállított kiállítást is.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!