Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy a kagylótévé (2)-ben munkált-e valami hátsó szándék, amikor úgy döntött, hogy nézőit megajándékozza James Bond-filmekkel. Valószínűleg csak üzleti megfontolások vezették, mint azt a Népszínház utcai kegyszerárust, aki megvásárol egy vagon harmincöt éve elfekvő nejlon bokafixet, mivel úgy véli, ha hat forintért adja darabját és tízért párját, akkor is tetemes haszna lesz.
Tehát eszünkbe se jusson arra gondolni, hogy James Bond magyarhoni bemutatkozásának van valami köze bizonyos titkosszolgálati ügyekhez, amennyiben e rettenthetetlen hős láttán enyhültebb szívvel tekintünk a szocialista kémelhárítás és kémkedés szigorúan titkos figuráira. Aki feltételezi, hogy a szocialista kémkedés és a szocialista erkölcs között van némi rokonság, az valószínűleg nem téved, hiszen hajdan jól képzett erkölcsös „üzemi szarkáink” voltak, és olyan ügynökeink, akik törve sem igen beszélték annak az országnak a nyelvét, ahol kifejtették titkos, hírszerző tevékenységüket. Ezt onnan tudom, hogy volt egy ismerősöm, aki francia nyelvet tanított a kémképző akadémián, s néha (a szigorú titkosság korlátait áthágva) elrévülten beszélt arról, hogy tanítványai magyarul is csak akadozva fejezik ki magukat. Ennek folytán egy delfint könnyebb megtanítani a folyékony francia beszédre, mint ezeket, szokta volt mondani. De ez réges-régen történt, amikor a párthűség még többnek számított a szocialista tehetségnél és szakértelemnél.
Ja, persze, James Bond!
Miniszterelnökünk, aki angolos eleganciával öltözik, s amerikai politikushoz méltó graciőz mosollyal lép a szocialista rendezvények szónoki emelvényére, bizony megsértődhetne, amikor egyesek gúnyosan James Bondhoz hasonlítgatják. Legfeljebb a 007-est lehetne őhozzá hasonlítani némi malíciával, hiszen nyilvánvaló, hogy ez a figura sem megjelenésében, sem modorában, sem öltözködésében, sem más (titkolt) képességekben nem mérhető miniszterelnökünkhöz. Bond egy beosztott ügynök, akit felettesei ide-oda küldözgetnek. Ez az ember soha, de soha, sehol, de sehol nem lehetne miniszterelnök, de még belügyminiszter sem. Képzeljék el Lamperth Mónika helyén, amint a titkárnők fülébe sugdos és a feneküket csipdesi.
Látták őt levetkőzve, kissé avítt fürdőnadrágban, amikor tengerbe rejtett atombombák után kutat? Megnézték enyhén hájas felsőtestét és gacsiba lábait? Eme férfitípusra mondják: a világ legjobb szabója kell ahhoz, hogy valahogy kinézzen. Ez a szabó a rendelkezésére áll.
A nők ezért úgy buknak rá, mint vízityúk az ebihalra. Hát szabad ehhez hasonlítani a mi miniszterelnökünket?
Bond egy tipikus nejlon bokafix.
Hogy ugyanúgy a KGB ellen harcolt, mint az, akit ripacs szellemeskedők hozzá hasonlítanak? Miféle KGB ellen? Látták önök azokat a settenkedő, leselkedő, rossz arcú figurákat, akik az Eiffel-torony lábánál (titkosan) oroszul üvöltöznek, s két kilométerről lerí róluk, hogy KGB-sek? Ezek elfuserált gestapósok, nem a világ legeredményesebb titkosszolgálatának az ügynökei. Feltételezhetjük, hogy a mi miniszterelnökünk ilyen alakokkal kényszerül csatázni Világbank- és IMF-ügyekben?
Szóval illetlenség azt mondanunk rá, hogy ő a magyar James Bond.
Ne legyünk illetlenek.
S ne essünk attól ámulatba, hogy James Bond például repülni is tud.
Mióta azokat a filmeket megcsinálták, sok víz lefolyt a Dunán. Ezt a James Bondot egy kezdő kung-fus a falhoz kenné. Akciói olyanok, mintha egy negyven évvel ezelőtti futballmeccset néznénk. Mondjuk ki (titokban) nyíltan: James Bond avítt. Nálunk meg éppen most újul meg a szocialista párt.
Hogy miért érzem mégis úgy, mintha visszatértek volna a képernyőn kívülre is a hatvanas évek, én nem tudom…