Elnöknek lenni jó. Megyei elnöknek meg pláne. Márpedig az ember nem szívesen mond le a jó dolgokról – még akkor sem, ha polgári értékeket valló politikus –, sőt ha veszélyben érzi őket, mindenféle alkura is kész. Kuti Csaba, a Veszprém Megyei Közgyűlés ma délután megválasztandó elnöke például megegyezett a szocialistákkal, amely megmozdulást a kormányzatilag meghirdetett árokbeásás jegyében akár példamutató gesztusnak is tekinthetnénk. Kuti Csaba MDF-es párttársai, illetve a megyei önkormányzat fideszes képviselői azonban egészen mást gondolnak az ügyről.
A helyzet – amelyben az alku megköttetett – ugyanis finoman fogalmazva is kényes: a választópolgárok akaratából a veszprémi közgyűlésben tizenhét szocialista, tizenhét fideszes, három szabad demokrata és három MDF-es képviselő szerzett mandátumot. S mivel egyik oldalnak sincs többsége, joggal hihette minden közélet iránt érdeklődő veszprémi, hogy megyei ügyekben hosszas egyeztetések várhatók. Ám csalódniuk kellett.
– Három nappal ezelőtt még a tűzbe mertem volna tenni a kezemet Kuti Csabáért – mondja Hermann István, a csalódottak egyike. – Épp vidékről tartottam az otthonom felé, amikor értesültem a megállapodásról, s annyira sokkolt a hír, hogy a mai napig nem tudom, miként is keveredtem haza.
A pápai Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója ugyanakkor óvatosan fogalmaz.
– Habár úgy látszik, hogy már minden eldőlt, a végső tanulságot csak a közgyűlés alakuló ülése után vonhatjuk le. Azt azonban máris leszögezhetjük, hogy mindaz, amire a szocialisták és Kuti Csaba is hivatkozik, tehát az önkormányzat működőképességének megteremtése, nem valóságos indok. A megyei önkormányzat ugyanis a húsz-húsz képviselő miatti patthelyzetben is működhetne az előző elnök, vagyis Kuti Csaba irányításával mindaddig, amíg a képviselők meg tudják választani az új elnököt. Ugyanez érvényes a baloldaliak másik vesszőparipájára, a költségvetésre is, mert a döntésképtelenség megszűnéséig a tavalyi költségvetés maradhatott volna életben. Nem beszélve az alelnöki posztokról, mert azt már valóban semmi nem indokolja, hogy Kuti Csaba mindkét helyettesét a Magyar Szocialista Párt jelölje.
Vagyis Kuti Csabának nem kellett volna mindenáron megegyeznie a szocialistákkal – teszi még hozzá az MDF-es politikus, majd elárulja, hogy a megyei választmány ülésén Antall József volt miniszterelnök portréjával szemközt ülve hallgatta párttársát, s a képre nézve bizony elszégyellte magát.
A hír hallatán Áldozó Tamásnak, a Fidesz megbízott frakcióvezetőjének ellenben nem a lelkiismeretével, hanem inkább a dühével kellett megküzdenie. Mert a fideszesek is arra számítottak, hogy a választási eredmények ismeretében egyenrangú partnerként vehetnek részt az egyeztetéseken.
– Kedd reggelre kidolgoztuk az elképzelésünket. A Kutival közösen tartott megbeszélésen mind a négy párt képviselői megjelentek, ám semmiféle előrelépést nem értünk el. Holott mi csak azt szeretnénk, ha arányosabb lenne a felelősségmegosztás. A Fidesz javaslata szerint tehát három alelnök, egy fideszes és két szocialista tevékenykedne a közgyűlésben, s a bizottságok létszáma és tagságuk összetétele is jobban tükrözné az egyenlő erőviszonyokat.
A frakcióvezető úgy véli, az lenne a legdemokratikusabb megoldás, ha a bizottságokban négy-négy, mégpedig két jobboldali és két baloldali belsős tag dolgozhatna, továbbá a külsős tagokat is egyenlő arányban jelölnék, s a kilenc bizottság élére öt, az MSZP–SZDSZ, valamint négy, a Fidesz–MDF által jelölt elnök kerülne. A szocialisták elképzelése értelmében ugyanis tíz bizottság alakulna, amelyek közül négyet vezetne MSZP-s, hármat fideszes, kettőt szabad demokrata, egyet pedig MDF-s képviselő.
Áldozó Tamás ugyanakkor azt is sérelmezi, hogy a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatának módosítása miatt a képviselőket megfosztják attól a lehetőségtől, hogy módosító indítványaikat az önkormányzat ülésein terjesszék elő, mivel az új szabályozás értelmében erre csak az ülés előtt huszonnégy órával lesz lehetőségük.
– Hogy a szocialistáknak legyen idejük megszervezni a szavazást – magyarázza Áldozó Tamás, véleménye szerint mi indokolja a szabályzatváltoztatást.
Puszta István MSZP-s képviselő viszont állítja: nincs abban semmi különös, hogy pártja megegyezett a háromfős MDF-frakció kétharmadával.
– A patthelyzetet fel kellett oldanunk, mert a működőképes megyei önkormányzat mindannyiunk érdeke. S korrekt alkut kötöttünk, hiszen két alelnökünk mellett az ellenzéki MDF adhatja a közgyűlés elnökét.
Hasonló szellemben nyilatkozott Kuti Csaba is, aki egy tájékoztatón kifejtette: ahhoz, hogy az együttműködést ne hátráltassa ideológiai nézetkülönbség, az MSZP, az SZDSZ és az MDF frakciója megfogalmazta azokat az alapértékeket, amelyeket mindhárom párt el tud fogadni. Arról azonban, hogy a három pártnak elfogadható alapértékek Kuti Csaba személyén kívül mit jelentenek, az érintettek nem beszélnek.
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
