Vélhetően még finoman fogalmazunk akkor, ha azt írjuk, viharos idők járnak a Red Bullnál. Az F1 egyik legjobb csapata szétesőben van, hiszen immár szinte biztosra vehető, hogy Adrian Newey és Christian Horner után egy újabb vezérét, Max Verstappent is elveszítheti. Az energiaitalos istálló rendkívül sikeres éveinek kulcsfigurája, Horner a hirtelen, de nem önszántából való távozásával magára vonta a Forma–1 körüli média figyelmét. A Milton Keynes-i székhelyű csapat számára egyértelművé vált, hogy a baj sokkal nagyobb, mint azt hitték: a tervezőzseni, Newey távozása mellett csak Verstappen elképesztő klasszisa mentette meg számukra az egyéni vb-címet 2024 végén, míg a konstruktőrit már elveszítették a McLaren elleni csatában.

Max Verstappen már tudja, ha vissza akar térni a csúcsra, talán váltania kell
A Red Bull elképesztő visszaesése – a négyszeres világbajnok holland már 69 pontos hátrányban van a világbajnokságot vezető Oscar Piastri mögött, míg a konstruktőrök mezőnyében csak a negyedikek, a hátrányuk 288 pont az élen álló McLaren mögött – bizony előre vetíti, hogy a csapat vezére, Max Verstappen sem a csapattal képzeli el a jövőjét. A sportágban éppen tíz éve jelen lévő holland az idei címvédésről már lemondott, és ha újra világbajnok szeretne lenni, akkor istállót kell váltania.
Max Verstappen
- 2015-ben, 17 évesen került a Toro Rosso csapatába, 49 pontjával 12. lett a vb-n
- 2016-ban került át a Red Bullhoz, és a sportág legfiatalabb futamgyőztese lett a Spanyol Nagydíjon, hétszer állt dobogóra, 204 pontjával 5. lett a vb-n
- 2017 és 2020 között 9 futamot nyert meg, 35 alkalommal állt dobogón, 3 pole pozíciót szerzett, 9 alkalommal volt övé a leggyorsabb kör
- 2021 és 2024 között mind a négy vb-címet megszerezte, 53 futamot nyert meg, 70 alkalommal állt dobogón, 37 pole pozíciót szerzett, 23 alkalommal volt övé a leggyorsabb kör
- 2025-ben 12 futamból kettőt nyert meg, 5 alkalommal állt dobogón, 4-szer indult pole pozícióból és egyszer futotta meg a leggyorsabb kört
Az idei visszaesés szemmel látható, holott a holland egyáltalán nem felejtett el vezetni, ráadásul ugyanolyan sikeréhes, mint az F1-be érkezésekor. Nem véletlen, hogy a sajtó tele van a csapatváltásáról szóló hírekkel.