Úgy tűnik, a szerdán menesztett Christian Horner megfizeti az árát a Red Bull gyengélkedésének. A Forma–1-ben tavaly még egyéni világbajnok Max Verstappen csapata, a konstruktőrök között 2024-ben már csak harmadik helyezett Red Bull az idei szezonban csupán árnyéka korábbi önmagának, és az év felénél mindössze a negyedik pozíciót foglalja el a gyártók versenyében. Jelen állás szerint szinte biztosan kijelenthető, hogy idén Verstappen sem nyer újabb vb-címet.

Horner: húsz év, komoly sikerek csapatvezetőként a Forma–1-ben
Horner évközi menesztésével az F1 egyik legrégebb óta íródó kapcsolata ér véget, az 51 esztendős brit sportvezetőt ugyanis még 2004 őszén nevezték ki csapatfőnöknek – akkor, amikor az energiaitalos cég felvásárolta a Jaguart, amelynek jogutódjaként 2005 óta része a világbajnoki sorozatnak. A debütálástól kezdődően Horner volt a csapatfőnök, irányításával nyolc egyéni (négyszer Sebastaian Vettel, illetve eddig ugyanennyi alkalommal Max Verstappen révén) és hat konstruktőri címet nyert a Red Bull.
Horner utódlását házon belül oldják meg az osztrákok.
- Az új csapatvezető Laurent Mekies lesz, akit a fiókcsapatnak számító Racing Bullstól léptetnek feljebb
- Az RB sem marad főnök nélkül, Mekies posztját a továbbiakban a Racing Bulls korábbi versenyigazgatója, Alan Permane tölti be.

Nem Horner a Red Bull sikercsapatának első nagy távozója – ki követheti még?
Hogy valami „elromlott” a Red Bull háza táján, az nem is lehet kérdéses. Max Verstappen tavalyi címvédése ellenére a csapat már 2024-ben látványos hanyatlásnak indult, az év első felének sikerei után alulmaradt a fejlesztési versenyben, és csupán holland pilótája zsenialitásának köszönhetően tudta megtartani az elsőségét egyéniben, a csapatok között pedig be kellett érnie a harmadik helyezéssel.
Nemcsak emiatt volt nehéz éve a korábbi években domináns Red Bullnak, hanem azért is, mert 2024 februárjában Horner személye körül komoly botrány alakult ki. A britet egy női alkalmazott szexuális tartalmú üzenetek küldésével vádolta meg.
