Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy velem együtt a nyájas olvasó is észrevette-e már: Kovács választási küzdelemben meggyötört arcvonásai kezdenek kisimulni. Még most sincs kimondottan elégedettcsecsemő-képe, de egy KB-ülésre bízvást elmehetne már, ami az arcberendezés és a tarkótáj feszességét illeti.
Mindez szerintem azért következett be, mert a győzelem bizonyos értelemben megnyugvást hozott neki. Néhány hét alatt jól elfészkelt miniszteri székében, fontos dolgokat intéz, megfelelő fontosságtudattal. Most már nem gyűlölködik olyan intenzitással, mint néhány hónapja, modorát – a tévé nyilvánossága előtt – a szakértelem, a precizitás és a tudálékosság uralja. Szeret oktatni és eligazítani, kinyilvánítani, hogy kizárólag ő tudja, miről van szó a NATO-ban és a Fehér Házban. Eközben valóban kezd egy elégedett csecsemőhöz hasonlítani, akinek mindig keze ügyében van az anyai emlő vagy a cumisüveg, más szóval: a megfelelő irányvonal. Kovács semmit nem tud jobban, mint a megfelelő irányvonalat képviselni, talán ezért nem áll jól neki a harc.
Engem egyre jobban emlékeztet Steinmannra, a grófnőre. Hogy miért?
A művelt olvasónak aligha kell elmagyaráznom, kicsoda Steinmann, a grófnő. Ha mégis szükség lenne rá, azt mondanám, hogy Karinthy Frigyes stréber jó tanulója, aki a tanár kérdéseire nemcsak hogy jól, de graciőzen felel.
Azt mondja Steinmann, a grófnő múltkor a közszolgálati televízióban, ahol szolgálatkészen az amerikai külügyminiszterrel való (nagy sikerű) találkozójáról faggatták (nem szó szerint idézem, s hangjának fenségét, arcjátékát, amely mosolygós gőgöt és beleomolni vágyást egyaránt kifejez, fel sem tudom idézni): Találkozásunkkor Powell kertelés nélkül a következő négy kérdést intézte hozzám. (Powell az amerikai külügyminiszter, de nyugodtan tekinthetjük Tanár Úrnak is.)
Egy: Magyarország hajlandó-e részt venni a terrorizmus elleni küzdelemben?
Kettő: Teljesíti-e NATO-kötelezettségeit?
Három: Stabilizáló vagy instabilizáló tényező kíván-e lenni Kelet-Európában?
Négy: Fellép-e a szélsőségek, a rasszizmus, az antiszemitizmus ellen?
(Ezek valóban kitűnő vizsgakérdések. Kissé szigorúak ugyan, de sejthető, hogy a Tanár Úr biztos abban, hogy Steinmann, a grófnő mindegyikre tudja a helyes választ.)
Kovács tehát a kérdések felsorolása után elmosolyodik a tévében, összehúzott szemét, amely Powell szigorát volt hivatott kifejezni, tágabbra nyitja, s kissé gúnyosra görbült ajka körülbelül a következő szavakat ejti ki: A kedves nézők sejthetik, mit feleltem.
Sejtjük. Powell nem tudta zavarba hozni Kovácsot, akinek most a magyar közszolgálati tévében arra is alkalma nyílik, hogy tőkét kovácsoljon a Tanár Úrral való találkozásból, rosszalló mosolyával utalva rá, hogy bezzeg az előző magyar kormány külügyminisztere eme kérdések hallatán csak pironkodhatott volna. A mosoly azt is sugallja: a Tanár Úr kérdéseit tulajdonképpen az előző kormány provokálta ki. Bizony, Powell nem kedveli a rossz tanulókat, akik nem hajlandók részt venni, akik kötelességüket elhanyagolják, instabilizálnak, és nem lépnek fel a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen.
Kovács most helyettük is megfelelt.
Mindig megfelelt.
Ezért ő Steinmann, a grófnő.
Hogy helyes válaszai után a Tanár Úr megveregette-e a vállát, vagy az egyenrangúak elérzékenyült büszkeségével a keblére vonta, én nem tudom…