Omladozó kúriák, a világháború után államosított, hajdan pompás kastélyok és parkok árválkodnak elhanyagoltan, méltatlan állapotban, sokszor gazdátlanul, még ha papíron van is tulajdonosuk. Az emberi gonoszság és ostobaság történetének megannyi útjelzői. Ha a bombázásoktól megmenekültek is ezek az ingatlanok, a vandál fosztogatók – idegenből jöttek meg itthoniak – és a későbbi „használók” pusztításait legtöbbjük máig nem heverte ki. Érvényes ez a mintául választott Fejér megye épített örökségének nagy részére. Pedig ez a megye (valaha 261 műemlék épület volt itt, 198 áll ma is egymástól néhány kilométernyire, közülük 50 kastély, a többi kúria) kivételes helyzetűnek számít az országban, és igen vonzó lehet(ne) a kulturális turizmus szempontjából is. A Fejér megyeiek tisztában vannak azzal, hogy mivel a jó adottságok ellenére évek óta csökken a megye forgalma, az uniformizálttal szemben egyedit kell nyújtani a látogatóknak. Ebben az intelligens kastélyhasznosítás nagy segítségükre lehet.
A rendszerváltozás után két szélsőséges vélemény alakult ki az örökségvédelemben. Egyesek a műemlékvédelmet egyértelműen az állam feladatának, a műemlékeket állami tulajdonnak tekintették, míg a másik tábor azt sürgette: adják oda őket az első jelentkezőnek, nehogy összedőljenek. Hamar kiderült, hogy egyik út sem járható. De akkor hol a középút? És rátaláltunk-e már? A kérdés alighanem költői.
A Magyarországról elmenekült, elüldözött történelmi családok leszármazottai közül kevesen jelentették be igényüket hajdani kastélyukra. De néhányan bejelentették, épp azok közül, akiknek ingatlanjai rákerültek az állami tulajdonban tartandó műemlékek listájára, tehát nem kaphatták vissza őket. A kilencvenes évek előprivatizációjában rengeteg pénz elúszott értelmetlenül. Jelzáloggal terhelt műemlékekre felvett sokmilliós hitelek tűntek el szemfüles konjunktúralovagok kezén, akiknek azóta bottal üthetjük a nyomát – az épületek pedig roskadoznak tovább. Az új törvény ezt már nem teszi lehetővé, de ami megtörtént, az megtörtént.
Az országban 110 nagy kastély és 600 kúria áll, a kilencvenes években kilencvenhárom kastélyt felvettek ugyan az állami tulajdonban tartandó műemlékek listájára, de az államnak soha nem volt annyi pénze, hogy mindegyiket szakszerűen megóvja, és új élettel töltse meg. El kellett dönteni, hogy átadja-e a „nagyok” kezelői jogát is befektetőknek; ugyanakkor gondoskodni kellett arról, hogy az örökségvédelem szabályait a nem állami tulajdonban tartandó épületek hasznosításakor is betartsák. A 2000-ben megindított nemzeti kastélyprogram első évében másfél milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásra lehetett pályázni. Az igény ennek a negyvenszerese volt, de ez az összeg harminchétmilliárd, más forrásból előteremtett forintot mozdított meg, tudtuk meg Cselovszki Zoltántól, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) előző elnökétől. A támogatás azonban évről évre csökkent, mára háromszázmillióra olvadt! A mostani „terepbejárás” tapasztalatai azt mutatják, hogy a hazai viszonyok között egyelőre mindenfajta hasznosítás nehezen megy.
A Komárom-Esztergom megyei Majkpusztán idilli horgásztó partján állt meg az autóbusz. A Kamalduli-remeteség és az Esterházy-kastély néhány perces séta innen. Az egyedülálló barokk épületegyüttes: az Esterházyak vadászkastélya és a némasági fogadalmat tett szerzetesek két sorban épült, zárt egységet alkotó 17 cellaháza (mindegyikhez házikápolna, zöldség-, gyógynövénykert is tartozott) Franz Anton Pilgram tervei szerint épült fel. Európában csak a lengyelországi Bielóban és az olaszországi Muranóban lelhető fel hasonló. A birtokot az Esterházy-család ajándékozta a Kamalduli-rendnek, majd visszavásárolta, amikor II. József feloszlatta a szerzetesrendeket. Az üres kastély refektóriumának erősen megkopott freskói, a szerzetesek által faragott nemes szlovén tölgyfa burkolat, a hajdani vadászterem és a belőle nyíló vascsipke erkély mai állapotában is sokat sejtető. Az oroszlányi bánya miatt évekkel ezelőtt megindult itt a föld, megváltozott a talaj vízháztartása, a károkat a szakszerűtlen helyreállítás tovább növelte. Az épületeket 2001-től kezeli a Műemlékek Állami Gondnoksága (MÁG), a cellaházakat egy kft. szálláshelyként üzemelteti. A berendezés szánalmas, nem is azért, mert szedett-vedett, hanem mert semmi köze a hely szelleméhez. A tervek szerint szálloda és étterem lesz itt.
A brit vendégek arra voltak kíváncsiak, milyen a hely marketingje. Mire fordítják a belépődíjat, évente tizenötezer eurót? Van-e műemlékvédelmi koncepció? (Az értékelemzés alapján készülő „conservation plan” Angliában az örökségvédelem alapja.) Eleinte nem egészen értették, miért jelentenek problémát az örökségvédelem szempontjából a kormányváltások, „hiszen a tisztviselők maradnak” – ahogy egyikük mondta, némi derültséget keltve.
Lovasberényben a Cziráky-család által kibővített klasszicista kastély azért is érdekes, mert ez volt az első jelentős műemlék, amelynek felújítását egy jó szándékú magánalapítvány kizárólag magántőkéből, az állam hozzájárulása nélkül próbálta megoldani. Kastélyszállóként kívánták megnyitni, de a tervet pénz híján fel kellett adniuk, a birtok 2001-ben visszakerült a MÁG kezelésébe. Végleges hasznosítási terv egyelőre nincs. Állapota elszomorító, pedig sértetlenül élte túl a háborút. Az impozáns kastély belülről vajmi keveset őrzött meg hajdani díszeiből. A tetőszerkezet cseréje miatt a nagyteremben az összes mennyezeti freskó megsemmisült. A hajdan pompás tájképi kert is elhanyagolt, pedig ha helyreállítanák, az önmagában is nagy vonzerőt jelenthetne. A parkban álló XVIII. századi kápolna szakszerű renoválása megkezdődött – a téeszidőkben itt csávázták, azaz itt vegyszerezték a vetőmagot.
Csalapusztán a valaha barokk parkkal körülvett, ma rossz állapotú neoreneszánsz kastélyt Csalai Kégl György építtette családja számára Hauszmann Alajos tervei alapján, a XIX. század utolsó harmadában – 1992 óta a német Faltec Kft. kezében van. A tulajdonos kastélyszállót, szabadtéri uszodát, konferencia-központot, kaszinót képzelt el, de tőkeerős befektetőt nem talált. Hasznosítási tervét a műemléki hatóság első fokon elutasította, másodfokon jóváhagyta. A tulajdonos először is vadonatúj fogadóépületet építtetett (amely egyszerre iroda és lakás), majd kijavíttatta a kastély egyik tornyának tetejét, ezzel el is fogyott a pénze. Most új befektetőt keres, a kastély mellé új, modern szállót építtetne golfpályával, lovaspólóval. Létre akarja hozni a Százak klubját: exkluzív vendégeknek ötnyelvű szolgáltatással. Az államosítás után sokáig szolgálati lakások voltak a kastélyban, majd akkori tulajdonosa, a csákvári állami gazdaság 1989 előtt eladta a Sasad Kft.-nek. A 160 holdas birtok így a rendszerváltozás idején már nem minősült állami tulajdonnak.
A brit szakértők első kérdése az volt, miért nem a kastély állagának védelméről gondoskodott először a tulajdonos. Abból a pénzből, amelybe az egyik torony rendbehozatala került, az egész kastély fölé emeltethetett volna könnyűszerkezetes védőtetőt – mondták –, ezzel elérhette volna, hogy az időjárás ne rongálja tovább az épületet. Azt is tudakolták, vajon vizsgálják-e az örökségvédő hatóságok, mennyire reális a hasznosítási terv, vannak-e biztosítékok a fejlesztésre. Kiderült, hogy nem vizsgálják, pedig első hallásra nyilvánvaló, hogy a befektető fantáziája túlságosan szárnyalt. Angliában, ha valamire építési engedélyt adnak, a szerződésben annak is benne kell lennie, hogy megvan rá a fedezet. Magyarországon csak az állami tulajdonban lévő épületekre vonatkoznak bizonyos kikötések, de pénzügyi garanciákat itt sem kérnek.
Székesfehérvár középkori városközpontjába, a 4300 négyzetméteres Hiemer–Font–Caraffa-házhoz vezet tovább az utunk. Földszintjén üzletsor, itt volt Ybl Miklós apjának építőanyag-kereskedése. A valaha gyönyörű udvar romhalmaz, a szobákban itt-ott sátánista feliratok, pedig az épületet lezárták és őrzik. A régészeti, művészettörténeti kutatás befejeződött, az egymást metsző falak több évszázad építési periódusait fedik fel. A közgyűlés januári döntése alapján itt kulturális idegenforgalmi központ, Város Háza (nem tévesztendő össze a városházával!) lesz. Helyet kap itt minden, amire a városnak szüksége van, s amire másutt nem találtak helyet. Van-e igény ilyen típusú épületre? Honnan teremti elő az önkormányzat a rekonstrukció fedezetét, adókból? Szolgálja-e a helyreállítás a nemzeti örökség jobb megismerését és megértését? Önfenntartó lesz-e? – záporoztak a brit kollégák kérdései a városi szakemberekre, és ők állták a sarat. Van rá igény, a költségek fedezetét kigazdálkodták, nem adóból kell előteremteni. A városnak maradt öt százalék fejlesztési pénze, a közgyűlés megszavazta, hogy ezt erre a célra fordítsák. Igen, a rekonstrukció a nemzeti örökség tudatosítását is szolgálja. A ház nem lesz teljesen önfenntartó, de így is vállalják, mert szükség van rá. A városlakók szívükön viselik az épületegyüttes sorsát, és várják, hogy mielőbb megújuljon. Az angol szakértők nagy elismeréssel nyilatkoztak erről a tervről, de óvták a várost a túlságosan nagy áldozatvállalástól, és megjegyezték: talán fokozottabb mértékben kellene bevonni a magántőkét.
Fura látvány fogadja mindazokat, akik bekanyarodnak a bodajki Hochburg–Lamberg-kastélyhoz vezető útra. A focipálya szinte rátapad a legtisztább klasszicista stílusban épült kastélyra, a parkba vezető teraszra. Az épület nincs is nagyon rossz állapotban, de az oszlopokat és a belső falakat olajfestékkel mázolták le (turistaszálló volt egy ideig). Megtudjuk, hogy a berendezésből két csillár maradt meg, a többit széthordták. A kastély nemrég még állami tulajdonban volt, de az önkormányzat 1997-ben valahogy visszalobbizta. Műemlék ingatlant a törvény szerint 1996-ig igényelhettek az önkormányzatok, ezért a Kincstári Vagyonigazgatóság (KVI) megfellebbezte a kastély átadásáról szóló döntést. De a Belügyminisztérium elutasította, a vagyonátadó bizottságok ugyanis a BM-hez tartoznak. Az önkormányzat ezután hasznosítási pályázatot írt ki. A kezelői jogot két jelentkező közül a Művészetért Közalapítvány kapta meg, hogy itt alakítsa ki művészeti központját részben bentlakásos, részben bejáró diákok számára, együttműködve az önkormányzat által alapított művészeti iskolával.
– Van üzleti tervük? – szól a kérdés. – Van, már a kilencedik változat – így a közalapítvány elnöke. – Tudják-e, milyen munkákat kell elvégezni ahhoz, hogy iskolaként használják az épületet, s hogy milyen korlátokat szab a műemlékvédelem? Erre még nincs pontos válasz, mert az épület régészeti, művészettörténeti kutatása majd csak most kezdődik.
A látogatókban fölmerül a kérdés: okos dolog-e iskolát költöztetni ebbe a kastélyba, amikor országszerte ellenkező előjelű folyamat zajlik: kiteszik az iskolákat, mert nem igazán kastélyba valók. Csak a helyiségek fűtése egy vagyonba kerül.
A fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyhoz az eredeti bejárat felől közelítettünk, hatalmas fák között. A park 1968 óta védett, de ez senkit sem akadályozott meg abban, hogy idetelepítsék a focipályát, igaz, messzebb a kastélytól, mint Bodajkon. Sőt itt emelték a falu „modern” általános iskoláját is, az eredetileg klasszicista, majd neobarokk stílusban átépített kastély oldalán. A történelem forgandóságát bizonyítja, hogy az iskola a helybeliek kezdeményezésére három éve felvette Károlyi József nevét. Ez a Károlyi-kastély az első állami tulajdonban tartandó, kiemelt jelentőségű műemlék, amelynek kezelői jogát (ami átadható, örökölhető) kilencven évre megkapták a család leszármazottai. A Párizsban élő Károlyi György és felesége létrehozta a Károlyi József Alapítványt, majd kiharcolta, hogy európai kulturális találkozóközpontként működtethessék a kastélyt. Három évig tartó tárgyalások után tavaly megalapították a Fehérvárcsurgói Károlyi-kastély Fejlesztő Rt.-t, és átvették a MÁG-tól a vagyonkezelői jogot. Európai forrásokból igen nagy öszszegű kölcsönt szereztek, amely jelentős részben fedezi a kastély rekonstrukciójának hátralévő költségeit.
A munka jól halad. A kastélyépület szerkezetileg kész. Lassanként helyreállítják a történeti tereket, a díszebédlőt, a hajdani szalonokat, a főépületben a könyvtárat, amelynek vasbeton kupolaszerkezete a maga korában újdonság volt. A déli oldalon reprezentatív lakosztályok, a tetőtérben kutatók, diákok számára egyszerűbb szállások kapnak helyet. Az északi szárnyban lévő kápolnában rendszeresen tartanak hangversenyeket, a Fejtő-könyvtárban konferenciákat. (Fejtő Ferenc Károlyiéknak ajándékozta a teljes könyv- és kézirattárát.) A melléképületeket szállodává alakítják, és helyreállítják a 44 hektáros parkot is, amelyben szerencsére sok értékes és ritka fa megmaradt. A hosszú beszámolók után Károlyi Angelica szépen megterített asztallal és a helybéli asszonyok főzőtudományát dicsérő, házias ebéddel várta az örökségvédő vendégsereget a déli szárny nagytermében, amelynek hatalmas ablakai a park öreg fáira néznek. A hatás nem maradt el.
Iszkaszentgyörgyön a közelmúltig a KVI kezelésében lévő, sziklára épült barokk kastélyt az Amade-család, a klasszicista szárnyat Szigfrid Pappenheim építtette a XVIII. században, illetve a XX. század elején. Az új szárny Gabriel von Seidlnak, a müncheni késő historizmus legjelentősebb építészének egyetlen magyarországi műve. A barokk épületben van a község általános iskolája és művelődési központja, a kastély többi része üres. A barokk lovarda tornateremként szolgál, és ott tartják a község összejöveteleit. A parkkal szemmel láthatóan évtizedek óta nem törődnek, a fák itt-ott szinte hozzánőttek a falakhoz. A KVI hasznosítási pályázatának nyertese hatvanszobás kastélyszállóként és konferencia-központként kívánja működtetni az épületegyüttest, és ki kell váltania az iskolát is. A főépületben rendezvénytermeket akarnak kialakítani, rendbe hozzák, kibővítik a régi cselédlakásokat kulcsos apartmanokká. A legnagyobb gondot a konyha elhelyezése okozza – mondja az építész. Brit szakértőink azonnal reagálnak: náluk az effajta hasznosítás közrendészeti szempontból is nagy problémát jelentene. A hosszú folyosókat a tűzrendészet mindig szakaszoltatja, lezáratja, a tűzrendészeti előírások miatt csökken az épületek értéke. Magyarországon ez nem jelent gondot? És miből gondolják, vagy tudják, hogy ennyi szállodai helyre szükség lesz a környéken?
– Ha én volnék a magyar örökségvédelmi hatóság, aggódnék, hogy alábecsülik a fenntartás költségeit – vetette fel John Sell.
Itt körvonalazódott az egyik alapprobléma, amely az út során többször szóba került. El kellene dönteni, hogy melyek a gazdaságilag nem piacképes, de jelentős műemlékek, azokra elsősorban az államnak kell költenie, hogy megvédje őket. Amelyik viszont piacképes, és megfelelő funkcióval el tudja tartani önmagát, arra lehet tőkeerős bérlőt szerezni, vagy el lehet adni. Az állami források ésszerű felhasználásához azonban fontossági sorrendet is fel kell állítani. Angliában ezt három tényező alapján határozzák meg – mondta John Sell –: a műemlék fizikai állapota, történeti jelentősége és piacképessége, esetleges hasznosítási lehetőségei alapján. A kiemelkedő történeti jelentőségű ingatlanoknál a helyük is fontos tényező. Ha nehezen megközelíthető helyen találhatók, ahol nincs turistaforgalom, fokozottabb támogatásra van szükségük. A fizikai állapot és a történeti jelentőség könnyen meghatározható, de a piacképességet már nehezebb megállapítani, mert ahhoz ingatlanforgalmazói tudásra van szükség. Nagy-Britanniában a legnagyobb örökségvédő civil szervezet, a National Trust külső szakértőktől rendeli meg ezt a munkát. Magyarországon viszont ma még nehéz olyan ingatlanszakértőt találni, aki műemlékekkel is foglalkozik, és pénz se nagyon van rá.
Erre egy halk megjegyzés: Nagy-Britanniában is magukra vannak utalva az örökségvédők, nem hullik ölükbe a pénz az államkasszából.
Folytatjuk
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
