MI A MAGYAR?

Egyszer ádvent utolsó napján egy szegény rongyos deák Debrecenben mendikálván ezt az éneket énekelte: Mennyből jövök most hozzátok, etc. És mivelhogy hideg volt, annyira fázott, hogy a szót is alig mondhatta ki. A többi közül egy banya kidugja az ablakon a fejét, s azt mondta néki: Édes fiam! bár ott maradtál volna, most nem fáznál oly igen.

Egy bizonyos pap egyszer paripaháton ment egy mezővárosban. Midőn a városbíró meglátta, tehát csúfságul mondta néki: Krisztus Urunk nem járt ám kevély paripán, hanem szamárháton. Erre felele a pap: Én örömest vennék magamnak egy szamarat, hogy azon járhatnék, de igen nehéz találni azólta, hogy a tanácsban beveszik őket.

Egy vénasszony ment ájtatoskodni a Szent Mihály oltárához. Azonban meggyújt két kis viaszgyertyát. Az egyiket Szent Mihály eleibe, a másikat pedig az ördög elibe ragasztotta, aki Szent Mihály lába alatt volt. A pap ezt meglátván, mondja a vénasszonynak: Anyós, mit csinál kend? Hát nem látja-é, hogy az ördög, akinek eleibe az egyik viaszgyertyát ragasztotta? Hagyján, uram, felel a banya, azt hallottam, hogy jó mindenütt jóakarókat szerezni, mert nem tudja az ember, hogy hová megy.

Sopronban egynehány leányasszonyok sétáltak a bástya körül. Egy paraszt azon visz el egy kis kecskebakot, kit meglátván a leányok, az egyik mintegy csúfolkodva monda: Nini, annak a kis baknak még szarva sincsen. Melyre a paraszt felele: Édes leányom, az az oka, hogy még nincsen felesége.

Egy obsitos katonatiszt bészáll egy vendégfogadóban. És midőn az asztal már meg volna terítve, bejön a vendégfogadós is, ki midőn látá, hogy az asztal nem az ő tetszése szerént volna megterítve, megharagudván, fog egy tányérat, és az ablakon lehajítja. Ezt látván a vendég, ő is nem rest, hanem kapta az abroszt, minden tányért és rajta lévő késekkel együtt öszvehajtja, és az ablakon kiveti. A gazda kérdezé, hogy miért cselekszi ezt? Kire a vendég katona felel: Azt gondoltam, hogy odaki fogunk enni.

Egy földesúr látta, hogy a jobbágyoknak oly friss és kezes-lábas gyermekei valának, azért mondta az egyiknek az úr: Hallod-é, te! A mi gyermekeink oly kényen-kedven neveltetnek és mégis oly halványok s gyengék. A tieitek ellenben oly sovány módon neveltetnek a faluban, és mégis frissebbek. Mondd meg, mitől vagyon, és miképpen csináljátok? Uram! felele a paraszt – mi magunk csináltuk. Mintha mondani akarta volna, hogy az urának sok sógorai vannak.

Egy földesasszonynak a jobbágyleánya panaszra megy, mondván, hogy a Csicsók szolgájok megbecstelenítette s terhesítette. Kinek mondá az asszonyság: Miért nem kiáltottál? Úgyám, édes asszonyom – felele a leány – de éppen éjszakának idején volt, és nem mertem, hogy apám uramat álmábul fel ne költsem.

Egy vak ember megyen éjszakán, az utcán. Ez egyik kezében korsó vizet, a másikban pedig egy lámpást viszen. Egy ifjú ember előtalálván őtet, megfogja karjánál fogva, mondván: Ugyan bolond vagy te, már mit használ néked a lámpás, holott néked mind nap mind éjszaka egy. Erre így felel a vak mosolyogva: Én a lámpást nem magamért hordozom, hanem olyan bolondokért, mint te vagy, hogy belém ne ütközzenek, és a korsómat el ne törjék.

Kónyi János: A mindenkor nevető Demokritus (1782). A jelen közlés alapja a Magvető 1981-es kiadása.