Tisztelt Szerkesztőség!

Értékek, elvek „a mai világban”
A gazdaságot a rövid távú haszon mozgatja, a monopóliumok átgázolnak a kultúrákon és a környezeten
Gyakran hallani olyan emberekkel kapcsolatban, akik a szelídséget, a megbízhatóságot, a hűséget, a szerénységet, a teremtett világ tiszteletét és a valódi, önzetlen, önfeláldozó szeretetet tartják életükben a fő értéknek, hogy:„Mit akar ez az ember ilyen elvekkel a mai világban?” A lesajnálók nyíltan élhetetlennek, mulyának, valóságtól elrugaszkodott élő kövületnek minősítik szóban forgó embertársaikat, akiknek nincs helyük a nap alatt.
Való igaz, hogy a mai világban nem ezek az értékek jellemzők, hanem az önzés, a kivagyiság, a türelmetlenség, az élvezetek mértéktelen habzsolása, a pénz és a hatalom imádata, a teremtő és a teremtés tiszteletének hiánya. Sajnálatos dolog, hogy a megpirongatottak közül csak kevesen kérdeznek vissza: És hová jutott a világ ezekkel a fennen hangoztatott elvekkel, a követendőnek tartott magatartásformával? Boldogabb lett-e általuk az emberiség, az egyes ember? Készítsük hát el a rövid leltárt!
Mivel a gazdaságot a rövid távú anyagi haszon, a minél nagyobb profit megszerzése mozgatja, a természeti környezetet pedig nem tekinti értéknek, ezért rohamos mértékben szennyeződik el a talaj, a víz, a levegő: az egész bolygó. A tiszta, egészséges ivóvíz és levegő, a nem mérgezett talaj biztosítása a Föld egyre nagyobb hányadán jelent megoldhatatlan gondot. Változik bolygónk klímája is, amiről a szélsőséges időjárási helyzetek „jóvoltából” mind gyakrabban meggyőződhetünk. Az esztelen erdőirtások és a növekvő szennyezés következtében minden évben ezrével tűnnek el a növény- és állatfajok a Föld felszínéről, jóvátehetetlen károkat okozva ezzel planétánk élővilágának. Mivel a világgazdaság nem az egész emberiség érdekeit szolgálja, hanem csak annak a néhány ezer embernek a haszonszerzését, akik a soknemzetiségű óriásvállalatok révén irányítják, ezért joggal érezheti magát egyre több nemzet és egyén kizsákmányolva, megnyomorítva. (Egy elszomorító, de jellemző példa a multik észjárása, hogy a súlyos, ám viszonylag ritka betegségben szenvedők számára nem fejlesztenek ki gyógyszereket, mert ez nem éri meg nekik.)
A mértéktelen fogyasztás, illetve az arra való törekvés, valamint a nemtörődömség és a teremtménytárs tiszteletének hiánya is hozzájárul ahhoz, hogy környezetünk egyre vigasztalanabb képet nyújt, hogy bolygónk mindinkább a pusztulás jeleit mutatja. A kíméletlen törtetés, az elkeseredett pénzhajsza, a fel-fellángoló gyűlölködés világában ritka vendég a boldogság, hiszen megállni nem lehet, mert aki megáll, menthetetlenül lemarad, s mindenki vetélytárs, potenciális ellenség. Hiába gyűlik a pénz, növekszik a hatalom, az, amire az embereknek a legnagyobb szükségük lenne: az igaz barátság, a valódi szeretet pénzen nem vásárolható meg, hatalommal nem kényszeríthető ki. (A hideg számítás fogvacogtató világában csak az idegnyugtató szereket gyártó cégek és a pszichiáterek érzik jól magukat a növekvő bevételek miatt.)
Józan mérlegeléssel belátható tehát, hogy a széteső családok, egymásnak uszuló nemzetek, vallási, felekezeti, etnikai viszályok, népeken, kultúrákon és a természeti környezeten átgázoló monopóliumok mai emberi világát csak akkor fogja felváltani egy boldogabb holnap, ha az emberiség az annyira leszólt értékek szerint éli életét. Zámbó Zoltán pedagógus, Keszthely

Karácsonyi levél a honatyákhoz
Azokban az időkben, amikor az úgynevezett szocialista országokban, köztük hazánkban kötelező volt vallani, hogy „a kábítószer csak a kiábrándult, céljukat vesztett, kapitalista országok fiait pusztítja, de hazánkban nincs talaja a kábítószer-fogyasztásnak”, élt akkor Szegeden egy orvosnő, dr. Farkasinszky Terézia pszichiáter főorvos asszony, aki felismerte, hogy hazánkban is segíteni kell a kábítószer-fogyasztás áldozatául esett fiatalokat, és Szegeden – elsőként az országban – drogambulanciát hozott létre. Mint ahogyan a Dugonics téren emlékére állított márványtáblán olvasható: „Ebben a házban élt 1974–1992 között dr. Farkasinszky Terézia pszichiáter főorvos, aki a szenvedélybeteg fiatalok gyógyításában elévülhetetlen érdemeket szerzett.”
Valahányszor erre járok, mindig újra és újra elolvasom e sorokat, és elismeréssel adózom azoknak, akik megőrizték a szegedi orvos, dr. Farkasinszky Terézia főorvosnő emlékét, aki valamikor szembe mert szállni az akkori idők hazugságával, és sok száz védtelen fiatalnak nyújtott segítséget. Szeretném kérni a honatyákat, még a törvény feletti szavazás előtt látogassanak el Szegedre, a Dugonics térre, és olvassák el a márványtáblába vésett sorokat.
Itt, a Dugonics téren minden a közelgő karácsonyra emlékeztet és arra, hogy gyerekeink, unokáink szeretetre vágynak és nem arra, hogy a tervezett törvény szavaival élve az iskolába törvény leple alatt szabadon behozott, vagy a kiskertekben és kis magánlaboratóriumokban „saját használatra” termelt vagy előállított kábítószert kipróbálják. Nem arra vágynak, hogy mindezt a törvény biztosítsa számukra, hogy egész életükre rabjaivá váljanak a kábítószernek és a boldog élet helyett nyomorúságban tengessék hátralévő életüket. Ki fog majd akkor mentőövet dobni elébük, lesz-e még egyszer Farkasinszky Teréz?
Tisztelt honatyák! Az önök neve hordozza az atya fogalmát. Töltsék be hivatásukat, legyenek nevükhöz méltók! Ne szavazzák meg a hazugság mákonyával becsomagolt törvényt, mely csapdába akarja csalni önöket és gyerekeinket. Önök atyai felelősséggel tartoznak az ország jövőjéért, az ártatlan gyermekekért. Az ország bízik önökben, hogy időben felismerik, milyen veszélyt jelent a tervezett törvény, és hogy nem megfelelő döntésükkel visszahozhatatlan károkat okoznak az ártatlan gyermekeknek és hazájuknak.
Dr. Lázár György
egyetemi tanár (SZTE, Szent-Györgyi Albert orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrum)

A szeretetről ünnep előtt
Minap a 2-es metrón utaztam. Zsúfolt volt a kocsi. Az ülések közti téren szorongtak az utasok. Csak az ajtók előtt támadt egy-egy kis hely a kiszállók után. Az egyik állomáson egy anya szállt be két kisfiával. Határozottan, de védve, támogatva terelte őket beljebb. A két fiúcska szemmel láthatóan meg volt szeppenve a föléjük magasló emberek tumultusában. Az egyik négy év körüli lehetett, a másik, a nagyobb öt-hatévesnek tűnt. Aggódva, de bizalommal tekintettek anyjukra.
A fiatal, magas anya arca rendkívüli nyugalmat sugárzott. Mosolyogva bátorította csemetéit, segítette őket az elhelyezkedésben. A kisebbik fiú a padsorvégi karfát fogta meg. A nagyobbacska egyik kezével az öccse kezét fogta, másik kezét anyja kezébe helyezte. Megpuszilta a kisebbik fiú kobakját, majd mindketten kérdően, de szeretettel néztek fel anyjukra. Az anya néhány halk, kedves szóval nyugtatta fiait, hogy minden rendben van, jól elhelyezkedtek. Mindhármukból olyan szeretet sugárzott, hogy elérzékenyültem.
Amikor néhány perc múlva kiszállásra készültem, mielőtt elléptem volna a mellettem álló anyától, odaszóltam: gratulálok! Egy röpke csodálkozó pillanat után elmosolyodott. Köszönöm – mondta, és mosolyával már fiaira nézett.
A nap további részében betöltötte lelkemet az élmény. Milyen jó lenne, ha sok-sok ilyen közösség, sok-sok ilyen kistestvér lenne a Nagy Testvér helyett... Esztergály Gyula, Budapest

A haza védelme
Hatvan év nem túl nagy idő a történelemben, de egy ember életében végtelenül sok esemény fér bele. Aki hatvan évvel ezelőtt felnőtt fejjel élt a trianoni Magyarországon és boldog örömmel, jó reménységekkel fogadta Észak-Erdély visszatérését az anyaországhoz, hogyan is gondolhatott arra, hogy a tengelyhatalmak jóvoltából történt igazságos döntésért iszonyú árat fogunk fizetni. Éppen most lesz annak hatvan éve, hogy 1943. január első napjaiban indult meg a távoli Don folyó partjánál állomásozó 2. magyar hadsereg ellen a sokszoros túlerejű ellenséges támadás. Német hadvezetés osztotta ki a mi katonáinkra azt a hosszú frontszakaszt a kanyargós folyó partján, amelyhez láthatóan is kevés volt az emberi és műszaki erőnk. A németek nem adták meg az előzetesen ígért fegyverzetet, a mi hadseregünk pedig nem volt felkészítve a kegyetlen orosz télre. Nem volt elegendő meleg ruházat, az első vonalban harcoló katonáink hősies és önfeláldozó igyekezete sem tudta sokáig feltartani a támadás súlypontjain túlerőben levő szovjet offenzívát. A többit tudjuk, a németek még a látható helyzetben sem adták meg a támogatást, pedig ott állomásozott a háttérben a Cramer hadtest, hagyták a magyar összeomlást, katonáink többnyire gyalog menekültek a szörnyű hóviharokban, és fagytak meg tízezrével. Ez történt hatvan éve!
Talán van máig ható tanulsága ennek a tragédiának. Honvédségünk legyen az, ami nevében is szerepel. A magyar katona hivatása a haza védelme, és nincs olyan nagyhatalmi érdek és csáberő, jutalommal kecsegtetés, ami rábírja vezetőinket, hogy harcoló katonákat küldjünk a magyar határoktól távoli vidékekre. Domonkos István, Budapest

Horváth Erzsébet (Budapest): Szeretném tudni, hogy ha a „szakértő” kormány eladja az összes magyarországi céget, hol fog elhelyezkedni az évente több tízezer mérnök és főiskolai végzettségű fiatal? Abból az alkalomból jutott eszembe, hogy részt vettem egy szomorú eseményen, ahol „csak” 18 mérnököt, illetve külkereskedőt búcsúztattak, mert lapátra tette őket egy elprivatizált cég. Ez a hír nem érdemel az újságban vagy a tv-híradóban említést, mert csak 18 emberről, 18 családról van szó. De évente hányszor tizennyolc család éli át ezt a tragédiát? A székesfehérvári ügy már feledésbe merült. A kormány nagy garral bejelentette, hogy az IBM-től elbocsátott embereket átveszi egy másik cég, amiből annyi igaz, hogy 300-at átvettek, a 3000-ről nem szól a fáma. A külföldi tulajdonú cégeknek nem érdekük az átvett üzemek alkalmazottainak megtartása, mert az a céljuk, hogy a piacot megvásárolják. Ha netán foglalkoznak is beruházással és fejlesztéssel, azt nem magyar mérnökkel végeztetik, mert náluk is munkanélküliség van és a fejlesztést saját mérnökeikkel terveztetik meg. A gépeket és berendezéseket az anyaországban gyártatják le. Így biztosítanak munkát országuk lakosságának, nem úgy, mint „szakértő” kormányunk, akinél csak az a lényeg, hogy az utolsó vállalatok eladásával is pénzhez jussanak.
*
Dr. Komondy Ferenc (Budapest): Mondhatom, rutinos vásárló vagyok, minden változást hamar észreveszek. A minap észrevettem, hogy az élelmiszerboltunk már be is lépett az EU-ba. Ezt a következőkből vettem észre. A zöldséges pultra műanyag zsákokban, 5 kg-os kiszerelésben tisztított, válogatott vöröshagyma-piramist raktak ki. A hagymát igen előnyös áron kínálják, 399 forintot kérnek zsákonként. A zsákokon feltüntetve korrekt módon a származási hely: Németország. Természetesen magyar hagyma is kapható, nem túl esztétikus 1 kg-os kiszerelésben, 125 forintos áron, illetve ládából válogatva – elválasztható a rothadt a még éptől – 105 Ft/kg-ért. Rövid ideig figyeltem a forgalmat, a német hagyma iránti kereslet szignifikánsan magasabb volt, mint a magyaré. Én mint nyugdíjas, sejtem, hogy az unióba történő belépéstől sok jóra nem számíthatok. A kérdésem az, hogy mi lesz a makói hagyma sorsa? A szakminisztérium mikor tájékoztatja a közvéleményt?
*
Dr. B. Piroska (Budapest): A Mit üzen a rádió? legutóbbi műsorában szívszorító kérelmek hangzottak el, illusztrálván az önhibájukon kívül nyomorba jutott emberek nehéz sorsát. Ehhez társult az esti híradó, melyben közölték, hogy az országban mintegy 25 ezer éhező gyermek él, s csak egy kis részüknek jut élelmiszersegély. Emlékeim szerint már az Ószövetség is említést tesz a tizedről. Ha a hazánkban élő felső tízezer – beleértve a 100 százalékos fizetésemelést maguknak megszavazó kormánytagokat – jövedelme nem tíz, csupán öt százalékát felkínálná az éhező, nélkülöző honfitársainknak, sok probléma megoldható lenne. Kérem, gondolkozzanak el soraimon az érintettek, talán éppen karácsony alkalmával.
*
Horváth Géza (Budapest): Megdöbbent, hogy midőn az egész világon küzdenek a kábítószer ellen, hazánkban éppen most akarják egyes pártok a fogyasztást liberalizálni. Álságos érvekkel jönnek elő, mert az csak maszlag, hogy egyszeri, kis adagról van szó. Itt ugyanis nincs megállás. És ki ellenőrzi, hogy ez volt a legelső alkalom? A kábítószer is olyan, mint az alkohol. Függővé tesz. És akkor jön a „megélhetési bűnözés”, hogy megszerezzék a pénzt a szerre. Az iskola meg a rendőrség is tehetetlen lesz, mert „legális”. Ez a törvényjavaslat csak nemzetvesztő, nihilista koponyából kerülhetett ki. Megállapítható, hogy az MSZP az SZDSZ programját hajtja végre. Felháborító, hogy éppen az iskolákat szemelték ki, miután a fiatalok mindenre fogékonyabbak a felnőtteknél. Pedig az Írás szerint aki egyet is megront a fiatalok közül, jobb, ha meg sem született volna!
*
Dr. Gacsányi Sándor ny. egyetemi docens (Debrecen): Deportáltak vagy sem? Ezen a címen fejti ki Hermann Róbert (Magyar Nemzet, október 12.) a hivatalosnak tekinthető álláspontot, amely szerint nem deportáltak, azaz az oroszok 1849-ben Magyarországról senkit el nem hurcoltak. Létezik azonban ennek ellentmondó adat, amelyre a napokban bukkantam rá Mezey István: Az igazi Japán (Budapest, 1939, A Magyar Nippon Társaság kiadása) című könyvében. A 137. oldalon ugyanis ez áll: Alexej Horváth az egykor orosz igazgatás alatt álló kelet-kínai vasút igazgatója volt, valamikor a legnagyobb méltóság az egész Távol-Keleten. Magyar családból származott, édesapja az 1848-as szabadságharcban esett orosz hadifogságba, a kozák csapatok magukkal hurcolták Szibériába, ott később orosz állampolgárrá lett. Fiát már orosz hadapródiskolában neveltette. Úgy vélem, hogy ennek az adatnak a hitelét, jelentőségét nem csorbítja, hanem még inkább növeli az a körülmény, hogy Mezey könyvében – érthető módon – Petőfiről nem esik szó.