George Bush amerikai elnök tegnap ismét hangot adott reményének, hogy az észak-koreai nukleáris válság békésen megoldható és a Koreai-félsziget atomfegyvermentes lesz. Az elnök utalt rá, hogy Washington térségbeli szövetségesei együttműködnek annak érdekében, hogy Phenjanra nyomást gyakorolva nukleáris programjának feladására kényszerítsék. – Együttműködünk a szövetségesekkel a térségben, hogy világosan elmagyarázzuk Észak-Koreának, nem szolgálja az érdeküket tömegpusztító fegyverek előállítása – mondta.
Dél-Korea diplomáciai nagyüzemet indított be az észak-koreai atomerőmű megnyitása nyomán támadt feszült helyzet enyhítésére. Dzsong Szi Hjun dél-koreai „országegyesítési” miniszter hangsúlyozta, hogy a koreai nép túlélése a tét, ezért Szöul határozott erőfeszítéseket sürget az összes érintett országot kielégítő megoldásért. Li Te Sik külügyminiszter-helyettes Pekingben kínai kollégájával, Vang Jivel megvitatta a nemzetközi nyomásgyakorlás lehetőségeit. A koreai válsággal kapcsolatban több nemzetközi egyeztetést is tartanak a közeljövőben. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség a jövő hétfőn rendkívüli ülést tart, amelyen előreláthatólag elítéli az észak-koreai nukleáris program felújítását.
Phenjan 1994-ben az Egyesült Államokkal kötött megállapodás részeként e két létesítmény fejében feladta saját nukleáris fejlesztéseit. Időközben az Egyesült Államok kormánya úgy döntött, hogy a phenjani nukleáris program körül támadt feszültség ellenére is szállít élelmiszert Észak-Koreának.
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
