Húsvéti üzenetek

Békét Iraknak! – követelték világszerte a húsvéti békemenetek tüntetői, de félő, a sokezernyi, milliónyi jó szándékú pacifista, emberjogi aktivista, meggyőződéses filantróp szava lepereg az USA harcias vezetőiről. A háború apostolai is békéről papolnak, miként az emberiség történetének minden háborúját a béke nevében robbantották ki. Az USA és katonai szövetségesei is békeszólamok kíséretében indították útjukra rakétáikat, bombáikat, tankjaikat, öltek meg katonákat és civileket, aggokat és gyermekeket. Amerika békét visz Irakba, a mindenkori hódítók véres, brutális, kegyetlen békéjét, azt a fajta békét, amely minden későbbi viszálykodásnak és erőszakoskodásnak forrása. Amerika vezérei nem foglalkoznak a béketüntetőkkel, lenézik, naivnak, gyengéknek tartják őket, olyanoknak, akiknek sejtelmük nincs a béketeremtés mibenlétéről. Majd ha az irakiak elfogadják, tudomásul veszik, csendben eltűrik az amerikai diktátumot, akkor lesz béke. Tipikus nagyhatalmi szemlélet, a fenyegetettségből, a rettegésből születő, meghunyászkodó, felszínes nyugalom elegendő a béke látszatához. Abból a győztes bármikor gerjeszthet újabb összetűzéseket, provokálhat újabb háborút éppen esedékes érdekei szerint. Az USA békepolitikája semmiben nem tér el a világtörténelem nagy békeszerződéseinek logikájától – úgy rendezni a konfliktusokat, úgy elcsendesíteni átmenetileg a harcoló feleket, hogy vezényszóra bármikor ismét egymásnak essenek. Ilyen béke készül Irakban is, fegyverekkel kikényszerített, megfélemlítéssel fenntartott, a népre idegen szokásokat erőltető, gyűlölködést tápláló, embereket egymásnak uszító, cinikus béke.
Békét Iraknak! – kiáltott fel II. János Pál pápa hagyományos húsvéti üzenetében, s talán az ő hangja megingathatja a háború híveinek magabiztosságát. A pápaság már régóta nem világpolitikai hatalom, sokan az egész intézményt idejétmúltnak, anakronisztikusnak tartják, de maga a pápa ma is a legnagyobb erkölcsi tekintély a nyugati civilizációban. Az egyház lesújtó és keserű tapasztalatok árán jutott el addig a felismerésig, hogy az igazi béke a szereteten, az igazságon, az igazságosságon és a szabadságon alapul. Kétségtelen, a kereszténységnek nagy része van abban, hogy a Nyugat – amihez Amerika is tartozik – magasabb rendűnek tartja magát minden más civilizációnál. Magasabb rendűnek hiszi magát, mert gazdaságilag fejlettebb, katonailag erősebb, agresszívebb, s ezért jogot formál mások leigázására, a hódításra és a terjeszkedésre. Sajnos ez is egyfajta keresztény ideológia, de semmiképpen nem a krisztusi hagyomány. Jézus tanításai soha, semmilyen körülmények között nem engedik meg az öldöklést, még a béke nevében sem. Önmagukat kereszténynek mondó népek, országok, szervezetek, közösségek, egyének rendszeresen és folyamatosan megfeledkeznek erről az alapvető igazságról. De pont azért, mert büszkén kereszténynek vallják magukat, a pápa szavai esetleg megérinthetik lelkiismeretüket, s önvizsgálatra inthetik őket. II. János Pál békét óhajtó imádsága nem pusztán arra vonatkozik, hogy hallgassanak el a fegyverek. Apokaliptikus figyelmeztetés is egyben: vallási, kulturális különbségek – így az amerikai típusú demokrácia hiánya – soha nem szolgálhatnak ürügyként egy másik nép lerohanására, fiainak leölésére, kultúrájának megsemmisítésére. Az erőszakkal összetákolt béke tünékeny illúzió csupán, újabb háborúk kitöréséhez, akár a világ pusztulásához is vezethet. Az emberiség reménye nem a fegyverekben, hanem az igazi békét és igazságot szerző, a halálból feltámadott, ma is közöttünk élő Krisztusban van. Kétezer éve már, vallástól, felekezettől, hatalomtól és reálpolitikai megfontolásoktól függetlenül ez a húsvét legfontosabb s leginkább figyelmen kívül hagyott üzenete.