A Klikk TV-ben ismét ment a szakértés. Ezúttal a tudományos szocializmus nagy ismerője, Ágh Attila elvtárs lépett a porondra.
A felkent szakértő úgy gondolja, új formációra van szükség a baloldalon, a kis pártoknak pedig nagyon át kell gondolni, hogy elindulnak-e 2026-ban. Butaságnak tartja azokat a riogatásokat, amik szerint a Tisza győzelme egypártrendszert eredményezne, hiszen Magyar Péter pártja éppen eléggé tarka, és könnyebb lenne a rendszerváltás, ha kétharmaddal győzne.
Ezekkel a mondatokkal végre lehullt a lepel, kiderült a titok, helyére került minden mozaik.
A baloldal minden régi figurája, megmondóembere, sőt számos politikusa egy emberként Magyar Péter mellé állt. Nincs itt nagy trükk, Magyar Péter hatalmas kamuja, hogy majd ő megújít mindent, végérvényesen dugába dőlt. Ugyanazok a levitézlett balosok jelentik a hátországát, mint az eddigi kihívóknak, Vona Gábortól, Karácsony Gergelyen át, egészen Márki-Zay Péterig.
További Poszt-trauma híreink
Korábban már bemutattuk Ágh Attila szakmai munkáinak esszenciáját, érdemes ezúttal is visszaidézni, hiszen ma ez az alap ahhoz, hogy valaki megkapja a független, objektív szakértői státust.
- Az őstörténet aktualitása. A marxista őstörténet-elmélet fejlődéséhez; Kossuth, Bp., 1973
- A materialista történetfelfogás születése. A gazdasági-filozófiai kéziratok történetfelfogása; Kossuth, Bp., 1974
- Bevezetés a marxizmus–leninizmus társadalom- és történetelméletébe; Oktatási Minisztérium, Bp., 1975
- A marxi történetfilozófia kialakulása; Akadémiai, Bp., 1975
- A termelő ember világa. A polgári politikai gazdaságtan emberfelfogásának marxi kritikája; Kossuth, Bp., 1979
- A politika világa. A marxista politikaelmélet alapvonásai; Kossuth, Bp., 1984
- Demokratikus szocializmus. A szocializmus alapértékei és a marxizmus hegemóniája; Zrínyi, Bp., 1989
További Poszt-trauma híreink
Nem vitás, ilyen pedigrével és makulátlan szakmai múlttal nem lehet vitatkozni, ez magáért beszél. Ma Ágh Attila Magyar Péter legnagyobb pártolója, támogatója. A fejlődés megkérdőjelezhetetlen.
Nem is várhattunk mást, ismét beigazolódott a mondás: Similis simili gaudet, azaz hasonló a hasonlónak örül.
Borítókép: Orbán Viktor (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Váratlan támogatás érkezett Orbán Viktornak, nem akárki állt mellé
Meglepő üzenet érkezett.

Nem akárki buktatta le Magyar Pétert, hatalmas rajongója tett keresztbe a Tisza Pártnak
Az agresszív zsebmessiás ennek nagyon nem fog örülni.

Az öt legjobb Gérard Depardieu-film – Cyrano de Bergerac + videó
Egy szenvedélyes, költői erejű történet a szerelemről, önfeláldozásról és a belső szépségről.

Lecsapott a gonosz Orbán-gyűlölő, sokba fog ez Magyar Péternek kerülni
Ennek sírás lesz a vége.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!