André Kosztolany a kutyát sétáltató emberhez hasonlította a gazdaság és a tőzsde viszonyát: a kutya hol előreszalad, hol lemarad, de alapvetően a gazdájával halad.
A modern piacgazdaságokban a pénzügyi közvetítőrendszer hozza össze a gazdaság megtakarításokkal rendelkező és az ezen megtakarításokat felhasználni kívánó szereplőit. Szabad pénzünket banki folyószámlán helyezzük el, esetleg lekötjük betétként, vagy úgynevezett pénzpiaci értékpapírokba fektetjük. Hosszabb távon nélkülözhető megtakarításainkat befektetési alapokba, kötvényekbe és részvényekbe fektetjük. Ennek révén az állam, az önkormányzatok tevékenységeik ellátásához szükséges finanszírozáshoz jutnak, a bankok a betétek révén hitelt nyújtanak a vállalati szférának, illetve a befektetési alapok vállalati értékpapírokba fektetnek, amelyek forrást biztosítanak a vállalatok működéséhez és beruházásaihoz. A befektetések értéke a kockázatuktól és a hozamuktól egyaránt függ. A többlethozam a kockázati prémium. A modern portfólióelmélet szerint azért célszerű a befektetőknek több befektetés között megosztaniuk pénzüket, mert ezzel csökkentik kockázatukat.
Pénzügyi piacoknak a modern gazdaságok azon rendszereit nevezzük, amelyek a rövid és hosszú lejáratú pénzek közvetítésének a terepei. Bár ma még előfordulnak olyan tőzsdék, amelyek tőzsdetermekben működnek, valójában a pénzügyi piacok egyre inkább elektronikus piacterek. A korábban szokványok alapján működő kereskedést egyre bonyolultabb törvények és szabályok, illetve az ezek betartatására létrejött kormányügynökségek felügyelik, és versenyt futnak a piacok komplexitásának növekedésével és globalizálódásával.
A tőzsdék nemcsak egymással, hanem az alternatív kereskedési rendszerekkel és a pénzügyi közvetítőkkel is versenyeznek a forgalomért. Az első támadást a Reuters hírügynökség kereskedési rendszere jelentette, amely a cég ügyfelekhez kihelyezett termináljain lehetővé tette a pénzügyi és gazdasági információkhoz történő hozzáféréssel egyidejűleg a devizaügyletek bonyolítását. A nyolcvanas években Michael Bloomberg hozta létre az alternatív piac alternatíváját és törte meg a Reuters hegemóniáját. Bloomberg a nevét hordozó információs és kereskedési rendszert a kötvénykereskedői tapasztalatai alapján alkotta meg. Ma már a Reuters és a Bloomberg pénzügyi portálokat működtet.
A fix hozamú értékpapírok (pénzpiaci papírok és kötvények) forgalma inkább a tőzsdén kívüli piacon zajlik. A pénzügyi közvetítés legősibb és néhány évszázaddal ezelőttig egyeduralkodó formája a banki tevékenység volt. De a bankok a forrásközvetítés más síkjain is megjelennek, és hitelnyújtás helyett kötvényeket, részvényeket jegyeznek le, illetve segítenek értékesíteni. Aktívan részt vesznek az értékpapírok másodlagos kereskedelmében, és hatalmas saját portfóliót kezelnek. Nélkülük egyes gazdaságokban nem működne kötvénypiac, hiszen forrásokhoz való hozzáférésük, gazdaságos üzemméretük, hatalmas tőkeerejük biztosítja, hogy versenyképesebbek más szereplőknél (brókercégeknél, internetes ügynököknél stb.). A bankok az elmúlt évtizedekben nagy hangsúlyt helyeztek a tőkepiaci, kockázatkezelési, tanácsadói, vagyonkezelői feladatok erősítésére, és előtérbe kerültek a díjgeneráló üzletek, amelyek úgy biztosítanak bevételnövekedést, hogy közben nem vagy lényegesen kisebb mértékben igényelnek tőkét, mint a hitelezés. Leányvállalataikon és a vállalati központon keresztül ezek a pénzügyi konglomerátumok banki, befektetési banki és biztosítási szolgáltatásokat is nyújtanak. Szinte átláthatatlan a tevékenységek és a vállalt kockázatok sora, ráadásul a szereplők többsége mindezt globális szinten űzi.
Az évezred végére a pénzügyi konglomerátumok két új csoportba kezdték magukat sorolni az alapján, hogy miben van előnyük másokhoz képest: eszközgyűjtők és vagyonkezelők. Ugyanakkor a specialisták túlélése, sőt többek kifejezett virágzása felhívta a figyelmet arra, hol vannak az univerzális bankok és más pénzügyi szuperszervezetek mindenhatóságának a korlátai. Az új tudomány, az ügyfélkapcsolat-kezelés felütötte a fejét a pénzügyi világban is. Jó példa erre a lízing, illetve a biztosítások esetében a biztosítási bróker vagy az ügynök.
A biztosítás előre nem látható, de valószínűleg bekövetkező káresetek elleni érdekvédelem. A biztosítás módszere kollektív tartalékképzés veszélyközösségek létrehozásával. A veszélyközösség hasonló kockázatokra vonatkozó biztosítások olyan együttese, amelyen belül a kockázatkiegyenlítődés végbemegy. A tőkepiacon eredetileg főleg az életbiztosítók voltak aktívak, hiszen jól tervezhető kiadásaikra hosszú távon folyamatosan növekvő, jó hozammal befektetett tartalékokat tudtak képezni. Ma már azonban csak elvétve találni tisztán vagyon- vagy életbiztosítót, sőt egyes biztosítók banki, illetve befektetési banki üzletbe is beszálltak.
A nyugdíjalapok befektetési politikáját a hosszú távú befektetések jellemzik, amelyekkel szemben alacsony a likviditási igény. Itt is viszonylag pontosan előre jelezhető a pénzkiáramlásoknak és a pénzek beáramlásának a rendje. Így ma már az értékpapírcégek egyre inkább kezdenek betörni a hagyományosan az életbiztosítók és nyugdíjalapok vadászterületének tartott üzletágakba úgy, hogy évjáradéki konstrukciókat ajánlanak ügyfeleiknek. A nyugdíjalapok lényeges előnye, hogy széles körű adókedvezményeket élveznek a befektetéseik után járó jövedelmekre. Magyarországon a nyugdíjpénztárak két formája honosodott meg: az önkéntes kölcsönös és a kötelező magánpénztárak. Az előbbiek adókedvezményekkel támogatott nyugdíj-előtakarékossági konstrukciók, de nem jelentenek alternatívát a társadalombiztosítási befizetésekkel szemben. A magánpénztárak viszont igen, és ezért őket tekinthetjük a nyugdíjreform letéteményeseinek. A tagok pénze egyéni számlákon gyűlik mindkét rendszerben. Ezzel Magyarországon is létrejött a hárompillérű biztosítási rendszer: központi társadalombiztosítás, kötelező magánbiztosítás, illetve az önkéntes kiegészítő biztosítás. A legfejlettebb nyugdíj-biztosítási hagyományú országokban a nyugdíjaknak magasabb arányát teszik ki az üzleti biztosítók és a vállalati nyugdíjalapok, mint a központi társadalombiztosítás. A legnagyobb szerepet a vállalati nyugdíjalapok játsszák, amelyekbe a vállalat, a szponzor fizet be az alkalmazottak számlájára pénzt.
A pénzügyi piacok rövid távú mozgásával sok rokonságot mutató szerencsejátékok kimenetelének tanulmányozása vezetett el a modern döntéselmélet létrejöttéig és ez a kognitív pszichológia eredményeivel ötvözve egy sajátos tudományt, a magatartás alapú lélektan pénzügyelméletét teremtette meg.
Az egyik alapvető kérdés, hogy az emberek milyen információból milyen következtetéseket vonnak le. A vizsgálatok azt mutatják, hogy azokat az információkat nagyobb súllyal vesszük figyelembe, amelyek könnyebben hozzáférhetők. Az emlékezetünk tartogat bizonyos referenciapontokat, amelyeket segítségül hívunk a megismerési folyamatban, amikor új helyzettel találkozunk. Ezekhez a pontokhoz képest módosításokat végzünk új információkat felhasználva, ám ezeket általában kisebb súllyal vesszük figyelembe, mint kellene. Ilyen helyzet alakulhat ki például, amikor egy adott árfolyamon vásárolt részvény emelkedni kezd, majd valamilyen esemény hatására visszaesik. Számunkra fontos referenciapont az az árfolyam, amelyen vettük a papírt, így könnyen rábeszéljük magunkat további vételre, amikor ide visszaesik a papír, és nem vesszük eléggé figyelembe, hogy milyen új hatások érvényesültek.
Befektetési és pénzügyi döntéseinkkor – a veszteség- és kockázatkerülés miatt – sokkal értékesebbnek látjuk azokat a lehetőségeket, amelyeket mások is választanak. Így alakul ki a csordamentalitás, vagyis hogy a befektetők tömegesen egyfajta vélekedés talaján állva hoznak döntéseket. A befektetési alapkezelők esetében ez úgy működik, hogy nem mernek a portfóliók összetételekor eltérni a piaci átlagtól, és nagyobb hangsúlyt helyeznek a jól ismert nevekre. A másokhoz való igazodást persze az ügyfelek is elvárják. Vagyis a világ számunkra befogadható szintre történő leegyszerűsítése megoldja a tünetet: a nehéz befogadást és félelmeket, de nem változtat a világ bonyolultságán. Ez a pénzügyi döntéseinket tekintve azt jelenti, hogy kevés és ami még rosszabb, sokszor éppen lényegtelen információk alapján hozunk döntéseket. Ebből a leegyszerűsítésből aztán számtalan egyedi rossz döntés és sajnos szintén sok tartós félreértés következik. Ez az oka, ha azt halljuk: „Az ingatlan a legjobb befektetés.” „A legbiztosabb befektetés az arany.” „A részvények kockázatosak.” Ezek az állítások önmagukban értelmezhetetlenek. Tudni kéne azt is, mikor, mihez képest, milyen körülmények között, milyen időtávon stb.
A közösség és ezen belül az egyének döntései egyszerű közös nevezőkön alapulnak. Ezért az egyének hajlamosak kevesebb figyelmet szentelni a közös nevezőre nem hozható, vagyis gyengébb hatású információknak. Társas lény mivoltunkból következően a viselkedésünket leginkább a konformitás iránti igény vezérli, vagyis az a törekvés, hogy ne lógjunk ki a sorból, ne különbözzünk nagyon másoktól. Ám szükségünk van az individualizmusra, a megkülönböztetettségre is, és ez a konformitásra való törekvésünkkel minduntalan öszszeütközik. Szeretnénk jobb megtérülést elérni befektetéseinkkel, mint az átlag, de nem merünk másoktól lényegesen eltérő befektetési stratégiát követni. Logikus, hogy cselekvésünkben megpróbálunk hasonulni az általunk többséginek vélt állásponthoz. Minél több szereplő véleménye egyezik meg a piac, a gazdaság várható alakulásáról, annál inkább mondhatjuk, hogy a konszenzus alapján ez és ez várható. A manipuláció és befolyásolás két egyén vonatkozásában is működik, de a közösség és az egyén viszonyában még inkább. Ugyanakkor ennek a fordítottja is igaz, hogy az embereket egyenként nehezebb manipulálni, mint amikor valamilyen érdek mentén csoportba, közösségbe szerveződve működnek. Nyilván a tőzsdén befektető egyének erős érdekközösségben lehetnek, és ezért manipulálásuk is egyszerűbb.
Egyedül sem könnyű, csoportosan legalább megosztható a döntések terhe, ám a tömeg részeként már nem is törekszünk racionális cselekvésre. Minden korra és a világ minden részére jellemző volt a pénzügyi-gazdasági folyamatok kilengése: inflációk, nagy csalások, tőzsdeválságok, szélhámosságok. Mindez nem jöhetett volna létre egy-egy őrült vagy éppen zseniális csaló munkájaként, kellett hozzá a tömeg sajátos pszichéje. A tőzsdei árfolyamokat a befektetési döntéseken keresztül a „hírek” mozgatják. Hír és hír között azonban nagy különbség van. A spektrum egyik végén a tények, a másik végén a pletykák állnak. Vegyél a pletykára, és adj el a hírre! – szól a mondás.
A fejlett tőkepiacok általában magasabb jóléttel és a jóléti társadalmi rendszer magasabb fejlettségével párosulnak. Vagyis ahol a tőkepiacnak nagy szerepe van, az hosszú távon a társadalmi jólét magasabb szintjéhez vezet. Ahhoz, hogy fejlett tőkepiac legyen egy országban, a gazdasági szereplőknek hinniük kell konszenzusszerűen a közös jobb jövőben, vagyis a megtakarítóknak pénzük jelentős részét kell a tőkepiacon befektetni, a vállalatoknak pedig nagymértékben ezen keresztül kell finanszírozni tevékenységüket. Ez egy önmagát és a gazdaságot párhuzamosan erősítő kör, ami mindaddig egészséges, amíg az árviszonyok nem szakadnak el tartósan és jelentősen az értékviszonyoktól. Tehát érdemes hinni abban a gazdaságban, amiben élünk és abban, hogy mások is így gondolkodnak. A részvénybefektetés hosszú távú műfaj, de mint azt a közgazdászként és befektetőként is elhíresült Keynes megjegyezte, a baj az, hogy közben meghalunk. Ám miközben hosszú távon valóban meghalunk, nem mindegy, hogy addig hogyan élünk.
A fenti szöveg a szeptember 29-én elhangzott előadás rövidített, szerkesztett változata.
Az előadás megtekinthető október 5-én 13.15-től az MTV-n, valamint 21.55-től az M 2-n.
A Mindentudás Egyetemének következő előadása október 6-án 19.30-kor kezdődik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai épületének B28-as előadójában (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2/B).
Az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
