A Győr kiütötte a Fradit és – vélhetően – visszavette a bajnoki címet
Noha a szó legszorosabb értelmében nem döntőt vívott szombat délután hazánk két legerősebb női kézilabdacsapata, mégis ezen a találkozón dőlt el a leglényegesebb dolog, hogy ki lesz az idei bajnok. Az idén a kupában már diadalmaskodó Fradi vagy zsinórban kilencedszer is a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutó Győr. Nos, a második félidőben csúcskézilabdát bemutató győriek szabályszerűen „lemészárolták" a Fradit, és a 32-24-es sikerükkel két fordulóval a vége előtt a tabella élére álltak.
Jogos a győriek ünneplése, ott vannak a női kézilabda BL négyes döntőjében Forrás: gyorietokc.hu
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Győri-Lukács a második félidőben remekelt Fotó: Szabó Miklós
Lett egy ezredese a Győrnek, Nze Minko
A második félidőben a Fradi több alkalommal is képes volt kétgólos előnyhöz jutni, és az első 6-7 percben úgy tűnt, akár arra is képesek lesznek a fővárosiak, hogy a találkozó ezen szakaszában eldöntsék nemcsak a meccset, de a bajnokságot is. Aztán a győrieket az egyre magasabb üzemi hőfokon tomboló szurkolótábora belehergelte a játékba, és
a találkozón már az ezredik találatát elérő – majd rögtön az 1001.-et is – Nze Minko vezetésével negyedóra elteltével hirtelen már néggyel vezettek a hazaiak (23-19).
Allan Heine nem győzte kikérni az idejét, ekkor már a harmadiknál járt a Ferencváros vezetőedzője. Sajnos azonban a kispadon nemcsak Simon Petrát találta meg, hanem az addig jegelt Maszlovát is. Utóbbi gyorsan elszórt egy-két labdát, úgy mozgott, akin pontosan látszott, semmi kedve nincs az egészhez.
A győriek a rangadó hajrájában simán játszották át a Fradi védelmét Fotó: Szabó Miklós
Per Johansson nagy dobása, hogy Sakót betette a kapuba, míg Heine nagy tévedés Maszlova pályára küldése
A Győr ráadásul kapust cserélt, ugyanis Sandra Toft is messze volt a BL-ben vagy éppen a kupadöntőn látott formájától, és a helyére érkező
Hatadou Sako nemcsak az FTC játékosait kergette őrületbe, hanem a Fradi-tábort is, akik előtt mutatta be egymás után a bravúrjait.
Azonban az, hogy a Győr a 48. percben öt góllal vezet a Fradi ellen (25-20), még nem jelenti azt hogy nyerni is fog – fogalmazott egy hazai szurkoló, emlékeztetve mindenkit a március eleji kupadöntőre. Többen azonnal leintették, hogy ne károgjon…
Ám sokakban meghűlt a vér amikor a Fradi kettős emberelőnyben támadhatott a minusz háromért, ám
a hazai szurkolók aranyba akarták foglalni Maszlova nevét, aki ebben a helyzetben a tisztán álló Fradi-játékosok helyett a győrieknek passzolt.
Az orosz sokadik hibáját Laura Glauser javította, amikor hetest fogot, ám az ellentámadás végén Bölk lövését Sako fogta. Heine mintegy minden mindegy alapon ismét a Simon-Klujbernek szavazott bizalmat – egy fradista érzelmű néző szerint Maszlovával a mezt is levetethette volna –, és a két magyar összjátéka újabb csodagólt eredményezett. Ám ez csak ahhoz volt elegendő, hogy a 25. perc végén csak ötgólos hátrányban kezdje a címvédő a rangadó hajráját.
Néha három Fradi-védő is kevés volt ahhoz, hogy megakadályozza a győriek gólját Fotó: gyorietokc.hu
Az űrkézilabdát bemutató Győrnek nem találta ellenszerét a Fradi
A Fradi azonban ezúttal nemhogy egyenlíteni nem tudott, de teljesen szétesett a rangadó utolsó perceire, és a végén 32-24-es súlyos vereséget szenvedett.
A győriek sikere azt jelentette, hogy két fordulóval a vége előtt átvették a vezetést a bajnokságban, és vélhetően a klubtörténetük 18. bajnoki aranyát zsebelhetik majd be.
A győri szurkolók nem felejtették el a Fradi-tábor meccs előtti rigmusait, amire a meccs lefújását követően válaszoltak: „Indul a busz", illetve, hogy azt beszéli már az egész város, jól lesz…ott a Ferencváros. Noha a trágársággal nem értünk egyet, de az tény, ezen a napon a Fradi nem volt ellenfele a második félidőben űrkézilabdát bemutató Győrnek.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Jelenleg nincsenek kommentek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!