Kelendő-e a Dunaferr?

Ma eldől, hogy valójában mennyire kelendő a vasmű. Ugyanis lejárt az a határidő, ameddig írásban is meg kellett erősíteniük a Dunaferr privatizációs pályázati csomagját megvásárló érdeklődőknek részvételi szándékukat.

Hunyor Erna
2003. 10. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Huszonnégymillió forintot kellett leszurkolniuk azoknak a vállalatoknak, amelyek továbbra is részt kívánnak venni a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. privatizációs pályázatán. Eddig kilencen fizették ki azt a hatmillió forintot, amiért megkapták a pályázati dokumentációs csomagot. Kálmán András, Dunaújváros polgármestere lapunknak korábban úgy nyilatkozott: néhány potenciális vevőjelölttel egyeztető tárgyalásokat folytatott, melyek során meggyőződött arról, hogy nem a gyár bezárásában, hanem annak hosszú távú működtetésében érdekeltek. Szakértők számításai szerint – fogalmazott Kálmán András – az új befektetőnek 800 millió és egymilliárd dollár közötti összeget kell beinvesztálnia a gyárba a környezetvédelmi előírások végrehajtási költségein felül.
Dorkota Lajos, Dunaújváros fideszes országgyűlési képviselője aláhúzta: néhány nappal ezelőtt nyilatkozat aláírásával csatlakoztak a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség álláspontjához a vasasszakszervezet észak-dunántúli régiójának vezetői is. A szakszervezeti vezetők kinyilvánították: egyetértenek azzal, hogy amennyiben az alapvető követeléseiket figyelmen kívül hagyják, úgy a dunaújvárosi vasasok céljaik elérése érdekében készek a nyomásgyakorlás törvényes kereteken belüli alkalmazására. Lapunk úgy értesült, hogy a kilenc érdeklődő között van a Voestalpine Stahl GmbH, a ThyssenKrupp, az Eurosteel, a brit–indiai LNM Holding, a Szeversztal, a Donbassz és a U.S. Steel. Demján Sándor viszont nem kívánta kommentálni azt a lapértesülést, miszerint a Dunaferr Rt. megvételére készülő vevőjelöltek között lenne az a magyar többségű társulás is, amely mögött Demján Sándor, illetve az őt támogató kanadai tőke állna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.