Önt sokan a nyugati magyar emigráció egyik vezető személyiségeként ismerik? Miként jött a politikai felkérés?
– Egy ideje már lebegett a levegőben, hogy esetleg érdekel engem a képviselőség, így nem lepett meg a felkérés. Bevallom, nagyon örültem neki, és remélem, ha megválasztanak, mindkét fél elégedett lesz. Magyar és brit állampolgársággal is rendelkezem – bár korábban brit „alattvaló” voltam, valamikor a nyolcvanas években változott ez állampolgársággá – tehát európai állampolgár is vagyok.
– Rendszeresen jelen van a magyar médiában mint szakértő, de a hétköznapjait nem tölti Magyarországon, Londonból nézve vajon átérzi-e a hazaiak problémáját, tud-ja-e majd képviselni az érdekeiket?
– Igaz, a napi politikához nem úgy értek, mint aki Magyarországon él, a problémákat azonban érzékelem. A kívülálló kiváltságos perspektívája pedig éppen az, hogy nagyvonalakban látja az eseményeket. Szerintem néhányat jobban meg tudok ítélni, éppen azért, mert ezeket Londonból figyelem, s nehezebben kap el az események érzelmi oldala, s az indulat nem rángat bele abba a politikai párbajba, amely ma minden fórumon folyik.
– Az a tény, hogy elfogadta a felkérést, egyben azt is jelenti, azonosul a Fidesz értékrendjével?
– A Fidesz értékrendje eléggé széles skálán mozog. Minden nagy párt alapvetően egy koalíció, a néppárti értékrendet pedig nemcsak elfogadom, hanem támogatom is. Az európai politikában két évszázada az a nagy probléma, hogy miként valósul meg az emberek politizálása. Erre több válasz született, az egyik a kommunizmus, a másik a fasizmus, manapság azonban a két fő vonal a szocializmus, a szociáldemokrácia, valamint az az oldal, amely magát néppártnak nevezi. Utóbbi, a nem brit értelemben vett konzervativizmus; a kontinentális kereszténydemokrácia közel áll hozzám, mert azt vallom, hogy a mai jobboldal Európában hatékonyabban tud válaszokat adni azokra a kihívásokra, amelyekkel az európai társadalom szembekerülhet. És itt elsősorban a globalizációra gondolok. Úgy látszik, a posztkommunista szocializmus teljesen kiszolgáltatta önmagát a piaci liberalizmusnak, és teljesen feladta a társadalom védelmezését. Ezen a téren a polgári áramlat sokkal többet képes adni a társadalom azon rétegeinek, amelyek erre rászorulnak.
– Önt úgy ismerjük, mint a londoni egyetem oktatóját, öt éve az EU által támogatott Jean Monnet professzori cím birtokosa. Feladja az egyetemi életet a mindennapi politizálásért?
– Az egyetemi karrieremnek vége van, és jövőre elérem azt a korhatárt, amikor nyugdíjba kell mennem, ezt nagyon szigorúan veszik Nagy-Britanniában. Az európai politizálás pedig egy új, nagy kihívásokkal teli karrier számomra.
– Felvetődik a kérdés, hogyan fog boldogulni az az ember a politikacsinálás gyakorlatával, aki eddig politika elméleteket gyártott?
– Eddig több könyvet írtam a posztkommunizmus, a Balkán és a modern nacionalizmus témakörében. Néhány napja jött ki a nyomdából magyar nyelven A modern nemzet című kötetem. Vannak a politikaielmélet-gyártók, akik félnek a gyakorlattól, és léteznek, akik a gyakorlattal foglalkoznak, és nem értik az elméletet. Bár eddig javarészt az elméleten dolgoztam, azért időről időre bemártottam magamat az aktív politikába is. Például 1974-ben három választás volt Nagy-Britanniában, és én mindegyikben komoly szerepet vállaltam, bizonyos tárgyalásokon én voltam a Liberális Párt hivatalos képviselője, ha úgy tetszik, választási biztosa. A gyakorlatot érzem, tudom, hogy ez miként néz ki, hol vannak a határai, mikor kell kompromisszumot kötni, s mikor kell visszavonulni.
– Milyen területtel szeretne foglalkozni?
– Elsősorban a klasszikus külpolitika érdekel, Európa, a kontinens viszonya a világ többi részéhez. A fő hangsúlyt a magyar érdek védelmére helyezem, és ezen belül szerintem az egyik legfontosabb kérdés Magyarország és a határon túli magyar társadalmak közötti kapcsolatrendszer.
– Köztudott, hogy az elsők között volt, aki felhívta a Nyugat figyelmét a Ceausescu diktatúrájában történő kisebbségellenes kampányra. 1977-ben látott napvilágot az a cikke, amely igen nagy hullámokat vert. Hogyan látja ma ezt a témát?
– Ami megtörtént Trianon kapcsán, azon nem lehet változtatni, nem érdemes határmódosításon morfondírozni. Nem szabad ugyanakkor elfelejtenünk: azok a magyar közösségek, amelyek az utódállamokba kerültek, soha nem egyeztek bele abba, hogy ezeknek az új államoknak az állampolgárai legyenek. Amíg ezek az államok nem demokratikusak, addig ez nem számít, el lehet őket nyomni, de ha magukat demokratikusnak titulálják, akkor el kell nyerni ezeknek a népességeknek a legitim támogatásukat. És ez szerintem ritkán történik meg. Ha komolyan vesszük, hogy az egyed és az állam között létezik egy közpolgári kapcsolat, akkor a magyarok ebbe igazán nem kerülnek be, mint teljes jogú közpolgárok, a szlovák és román diplomáciában, hadseregben, titkosszolgálatokban és igazságszolgáltatásban például nincsenek (magas rangú) magyar káderek és nem is lesznek egyhamar. A magyar és a határon túli közösségek és az anyaország között ugyanakkor mindig is fog létezni valamilyen kapcsolat. Ezt pedig jobb szabályozni, mint nem. És ha ez normális átjárhatóságot biztosít, akkor az mind a két félnek jó. Ha azonban a szomszéd államok úgy érzik, ez sérti a szuverenitásukat, akkor baj van, mert nem képesek elismerni, hogy még nem nyerték el az ottani magyarok legitim támogatását. A határon túl élő magyarok részben külföldiek, részben nem. Ezt a problémát egy csapásra nem lehet megoldani, de hosszú távon igen. Ezért az a feladatunk, hogy megjelenítsük ezt az európai közgondolkodásban. Fel kell hívnunk a figyelmet a probléma komolyságára, még akkor is, ha ezek mélységét a magyar kisebbség nem robbantgatással kívánja ecsetelni.
– Kiélezett a belpolitika Magyarországon. Ön szerint lehetséges, hogy az EP majdani magyar képviselői közösen képviselik a magyar érdekeket Brüsszelben?
– Nem tudom, hogy Brüsszelben a magyarok tovább fogják-e folytatni azt a politikai polgárháborút, amely ma Magyarországon folyik, vagy képesek lesznek egy közös álláspontot képviselni. Remélem, hogy az Európai Parlamenten belüli frakciók elősegítik majd a beilleszkedést, mert akkor nemcsak mint magyarok szerepelnek, hanem mint néppártiak, szocialisták vagy liberálisok.
– Mitől lesznek európaiak a magyarok, önmagában az a tény, hogy belépünk azt unióba, automatikusan azt jelenti, hogy európaiak lettünk?
– Egy széles, történelmi perspektívából nézve, a magyar kultúra már régóta része Európának, de az az Európa, amelyet az EU jelenít meg, még sok tekintetben idegen a magyar társadalom számára. Ennek a mai európai identitásnak a megszokása, elfogadása, a közgondolkodásba való integrálása még eltart egy ideig, de szerintem ez tényleg csak idő kérdése.
origo.hu
Vége van! Nem kicsit, nagyon! – Gyurcsány Ferenc tündöklése és bukása
