Lázadás Londonban

Igazán szólhatna már valaki a magyar kormánynak, hogy az unió nem is olyan kiszámítható, mint amennyire szeretnék. Ha valaki beletekint a televíziók műsorába, joggal hiheti, hogy Európában kizárólag az újonnan csatlakozó uniós országok adják a társasági témát. Ünneplő fiatalok a reklámfilmben („végre itt vagytok, magyarok, régóta várunk rátok stb.”), a közszolgálati televízióban Medgyessy Péter magyarázza helyünket és szerepünket, a kereskedelmi csatornákon búgó hangú vallomások egy percben, mit is jelent európainak lenni.

Mindenesetre érdemes szemügyre venni, mi történik a világban. Már csak azért is, mert a legutóbbi londoni fejlemények világosan jelzik, az iraki háború melletti érvek a brit közéletben, sőt az egész EU-ban is köddé válnak.
Az a tény, hogy ötvenkét vezető brit diplomata levélben tiltakozott kormányuk közel-keleti és iraki politikája ellen, tovább gyengíti Tony Blair egyébként is ingatag pozícióját. A több százezres utcai tiltakozások, a munkáspárti képviselők lázadása és a Kelly-ügy után immáron a diplomáciai kar színe-java is szembefordult a miniszterelnökkel.
Levelükben azt üzenik, hogy hiba volt az ellenállókat terroristáknak nyilvánítani, Irakot „törvénytelenül és brutálisan” tartják megszállva, ráadásul Saron politikájának következetes támogatásáért is bírálják Tony Blairt. Ez utóbbi téma már csak azért is figyelemre méltó, mert jóllehet publicisták és politikusok már eddig is hevesen ostorozták az izraeli állapotokat, ilyesfajta szervezett kiállásra még nem akadt példa. Bridget Kendall, a BBC tudósítója a diplomaták együttes fellépését egyenesen „precedens nélkülinek” tartja a brit történelemben.
Magyar szempontból az ügy több tekintetben is figyelemre méltó. A levelet két volt budapesti nagykövet is aláírta, márpedig ez a tény alighanem komoly fejtörést okoz majd az igazodásban oly kiváló Kovács Lászlóék számára. Meglehet, a pártelnök-külügyminiszter számára furcsa, de a diplomata akkor is önállóan gondolkodó és cselekvő ember, ha történetesen a neki rokonszenves párt alakít kormányt. Arról nem is beszélve, hogy az Európai Unióban a kormánypárti politikai elit is nemegyszer hevesen bírálja a hatalmon lévőket. Nem árt mindezt felidézni május 1-jei csatlakozásunk után is. A másik fontos tanulság, hogy az amerikai politika sem bírálhatatlan. A levél aláírói felszólítják Tony Blair kormányfőt, hogy gyakoroljon nyomást az Egyesült Államokra, és ha az amerikai fél visszautasítja, ne támogassa annak „kudarcra ítélt politikáját”. Ez a hang merőben újszerű, hiszen George Bush keresztes hadjáratát látszólag támogatták Londonban, mostantól azonban nyilvánvaló, hogy a közel-keleti térség volt nagykövetei és szakértői nemet mondanak a mind kilátástalanabb háborúra.
Új fejezetéhez érkezett az iraki rendteremtés. A helyzet merőben más, mint egy éve, a hadműveletek lezárásakor. Egymás után vonulnak ki a szövetséges országok a feldúlt Irakból, soha nem látott hatékonysággal működik a helyi ellenállás, a síiták is bekapcsolódtak a polgárháborúba, szerte a világon egyre többen mondanak nemet az általános vérontásra. Figyelembe vehetnék mindezt a Külügyminisztériumban is, hiszen meglehet, hogy a sokat emlegetett európai expressz ismét elrobog mellettünk.