Veszélyben a felvidéki magyarok hitélete

„A nyelvi sokszínűség a teremtés mindenütt látható változatosságának egyik formája, mely Isten gazdagságát és hatalmát mutatja.”
(Folium Dioecesanum Bauzanense-Brixinense, 1998, Dél-Tirol)

Szlovákiában a közeljövőben egyház-igazgatási reformra kerül sor, melynek során újra felosztják az eddig működő egyházmegyerendszert. A változások a felvidéki magyarok életére minden bizonnyal döntő befolyással lesznek. A kérdés elsősorban az, hogy központosítják, vagy még jobban felaprózzák a tömbben élő katolikus magyarságot. Az eddigi tapasztalatok sajnos az utóbbi gyanú létjogosultságát erősítik.
A felvidéki magyar katolikusok hitélete jelenleg négy különböző szlovákiai egyházmegyében zajlik. A pozsony–nagyszombati egyházmegye 440 plébániájából 123 magyar, de csak 81 van betöltve. A nyitrai egyházmegyében 4, a rozsnyóiban 15, a kassaiban pedig 17 magyar pap tevékenykedik. A nagyszombati érsekség katolikus híveinek közel kétharmada, a rozsnyói püspökséghez tartozóknak pedig csaknem fele magyar. Mindennek ellenére számtalan magyarlakta – nemegyszer jelentős magyar többségű – településen nincs magyar pap, nincs magyar prédikáció, nincs magyar gyóntatás. Mivel egy magyar pap gyakran két-három plébániát is ellát, a hívek egyre több magyar plébánián kénytelenek szlovákul hallgatni az igét. Ráadásul az sem ritka, hogy a szlovák papok még a magyar nyelvű éneklést, imát is megtiltják. A paphiány mértéke évről évre aggasztóbb, s magyar nyelvű lelkészképzés híján – becslések szerint – tíz éven belül akár felére csökkenhet a felvidéki magyar klérus létszáma.
A helyzet rendezésére Komáromban már 1924 nyarán létrehozták a Katolikus Nagybizottságot, mely négy évvel később – Rómába is eljuttatott – memorandumában először fogalmazta meg a felvidéki magyar hívek igényét egy magyar többségű egyházmegye kialakítására, egy magyar püspök kinevezésére, a magyar nyelvű pap- és hitoktatóképzés biztosítására, valamint az egyes népcsoportok arányos képviseletére az egyházhatósági hivatalokban. Miközben cseh területen a szudétanémet katolikusoknak saját német nyelvű egyházmegyéjük és püspökük volt, s a prágai érsek mellett német segédpüspök is működhetett, a magyar katolikusok ügye nem oldódott meg. A marxizmus-leninizmus és a tudományos materializmus évtizedei után a magyar püspökségre és a szabad anyanyelvi vallásgyakorlásra való igények újra megfogalmazódtak. 1993-ban 53 ezer magyar hívő aláírásával kérte a szlovák püspöki kart egy magyar püspök kinevezésére (kérésüket képviselőik a szentatyához személyesen juttatták el). A Szlovák Katolikus Egyház azonban hajthatatlannak látszik az ügyben. Vezetőik – s ezt nehéz nem észrevenni – pusztán politikai célokért képesek lemondani egy, az Istennel anyanyelvi – vagyis mélyebb, őszintébb és igazabb – kapcsolatot ápoló, felvidéki magyar katolikus közösségről. Márpedig a megoldás kézenfekvő volna: mivel Somorjától egészen Ipolyságig, a nagykürtösi járásig összefüggő magyar plébániák vannak, mindenféle akadály nélkül ki lehetne alakítani egy magyar többségű, magyar vezetésű egyházmegyét.
S hogy ez mennyire nem lehetetlenség, arra ott van Dél-Tirol esete. A tartomány Ausztriától Olaszországhoz való csatolása ugyanis az egyház-igazgatási rendszer egységét is megbontotta. A problémák orvoslására – hosszas küzdelem után – 1964-ben került sor: az Olasz Katolikus Egyház belső területfelosztási reformot hajtott végre, s kialakította a német többségű, bozen-brixeni egyházmegyét, mely 7400 négyzetkilométerével Olaszország harmadik legnagyobb egyház-igazgatási egysége lett. Az egyházmegye 23 német, 3 olasz és egy ladin többségű belső kerületre, esperességre tagolódik, határai pedig egybeesnek Dél-Tirol autonóm tartományéval. Élén német püspök áll, akinek két helynöke közül az egyik a német, a másik az olasz és a ladin hívekért felelős. A német nyelvű pap- és hitoktatóképzés színhelye a nagy múltú brixeni filozófiai és teológiai főiskola, melyben – két olasz professzor előadásait leszámítva – minden tantárgyat német nyelven oktatnak.
Dél-Tirol példája jól mutatja, hogy évtizedekkel ezelőtt megbolygatott egyházügyi kérdéseket sem lehetetlen demokratikusan rendezni. Ha Szlovákiában nem fog megtörténi az, ami 1964-ben Olaszországban megtörtént, s a felvidéki magyar hívek nem fogják megkapni ugyanazokat a jogokat, amelyeket annak idején megkaptak a dél-tiroli németek, akkor még a vallásgyakorlás terén is sérülni fog az emberek közti egyenlőség elve. Ezt pedig egyetlen keresztény gondolkodású ember sem kívánhatja.