Annalena Tonelli három évtizeden át üzemeltetett egy kétszáz ágyas kórházat Szomália egyik szakadár térségében, önzetlen munkájának tüdőbeteg kelet-afrikaiak ezrei köszönhetik életüket. Az asszonyt az elesettek szolgálatáért végzett munkájáért a „szomáliai Teréz anyaként” emlegették, s még az ENSZ is kitüntette. Egy két évvel ezelőtti végzetes napon azonban fegyveresek törtek be a kórházba, s Tonellit kegyetlenül kivégezték. Hogy miért tették, máig nem tudni.
Nyugati hírelemzők közül többen akadtak azonban, akik az esetet megpróbálták összekötni az amerikai különleges alakulatok 1993-as véres szomáliai kudarcával, mondván, mindkét esetben segíteni akartak az országon, s „lám, ez a hála”. A párhuzam meglehetősen erőltetettnek tűnik, az azonban biztos, hogy az egykor a vezető hírek között bérelt hellyel rendelkező Szomália hamar a feledés homályába veszett. Az ország nem hivatalosan három részre szakadt, eluralkodott az anarchia, a hatalomért viaskodó nemzetségek szította polgárháború pedig – az egykori diktátor, Mohamed Sziad Barre 1991-es elűzetése óta – százezrek életét követelte. Tavaly októberben mégis elnökválasztást tartottak Szomáliában, ám a helyzetet jól jelzi, hogy a győztes Abdullahi Juszuf Ahmed gyakorlatilag be sem merészkedik az országba, inkább a szomszédos Kenyából próbálja megszervezni hatalmát. Ehhez persze az Afrikai Unió és az ENSZ segítségére volna szükség, s bár mindkét szervezet támogatásáról biztosította, kevés rá az esély, hogy bárki megpróbálkozna a rendteremtéssel a világ legkaotikusabb országában.
Akadnak persze, akik éppen ebből a helyzetből profitálnak, hiszen központi ellenőrzés és mindenféle hivatalos törvénykezés hiányában Szomáliában gyakorlatilag bármi lehetséges. Az ország határait szintén az egymással viaskodó nemzetségek fegyveresei „védik”, így aztán némi készpénzért gyakorlatilag bárki bejuthat Szomáliába.
Hasonlóan kaotikus a helyzet az ország felségvizein is, amelyeket a gyakori kalóztámadások miatt, ha tehetik, elkerülik a kereskedelmi hajók. Fontos tényező az is, hogy a hét és fél milliós lakosság szinte kivétel nélkül szunnita muzulmán. Erős az Amerika-ellenesség, Oszama bin Laden azonban a hírek szerint nem kevés támogatóra lelt.
Ezen tények ismeretében aligha meglepő, hogy Szomália a terrorizmus valódi melegágyává vált, ahol ráadásul a rossz emlékekkel küzdő Egyesült Államok egy jó ideig még biztosan nem avatkozik be a kiképzőközpontok és titkos bázisok életébe. Londonban már megerősítették, hogy a brit fővárosban elkövetett merényletek szálai is Afrika szarvára vezetnek, s a július 21-i robbantáskísérlet egyik gyanúsítottja biztosan szomáliai. Innét indultak feltehetően azok a terroristák is, akik Etiópiában, majd Kenyában és Tanzániában léptek akcióba, utóbbi két helyen az amerikai nagykövetségeket és egy izraeliek által látogatott szállodát döntve romba.
Magyar Péterék az EPP-vel és a baloldallal közösen mentegetik Ursula von der Leyent
