A Mollal foglalkozó újsághírekben időnként felbukkan a „nemzeti olajtársaság” kifejezés. De vajon jelent-e valamit a nemzeti jelző egy olyan vállalat kapcsán, amely egyre inkább multinacionálissá válik, és amelyikben az állami tulajdon mostanra 12 százalék alá csökkent?
– A Mol ma már a régió legnagyobb vállalata, ezért jobban szeretem, ha a Molt regionális cégként említik meg. Örülök a nemzeti olajtársaság kifejezésnek is, leginkább akkor, ha ezt a jelzőt nemcsak Magyarországon, de Szlovákiában vagy Horvátországban is megkapjuk. A célunk ugyanis, hogy minden olyan ország, ahol jelen vagyunk, sajátjaként tekintsen a társaságra. Olyan tevékenységre törekszünk, ami után senki sem kételkedhet társadalmi szerepvállalásunkban.
– Mit jelent a társaságcsoport számára a társadalmi szerepvállalás? Jelentheti-e például azt is, hogy a Mol bizonyos döntéseinél, így az árak kialakításánál figyelembe veszi, milyen hatással lesznek azok az adott ország gazdaságára?
– Ha a Mol-csoport másképpen működne, mint a világ bármelyik olajtársasága, akkor vagy lemaradna a versenyben, vagy pedig erőfölénnyel való visszaéléssel vádolnák. Döntéseinket alapvetően a piac, az iparág játékszabályai határozzák meg. Ezután jön a társadalmi szerepvállalás. Ha ezt összekevernénk az üzlettel, végünk lenne. Persze üzleti döntéseinknek is lehetnek pozitív társadalmi hatásai. Például annak, hogy mindig a legmagasabb minőségre törekszünk, ezért folyamatosan csökkentjük az üzemanyagainkban lévő környezetszennyező anyagok mértékét, annak ellenére, hogy a károsanyag-tartalom már most is jóval a megengedett határértékek alatt van.
– Sok szó esik arról, hogy a Mol nem tud kibújni a világpiaci hatások alól. De vajon van-e hatása a Molnak a világpiacra, vagyis mekkora szeletet hasít ki a társaság a globális „olajtortából”?
– A Mol szerepe a világpiacon marginális, a globális olajkereskedelem mindössze három tized százaléka folyik rajtunk keresztül. Európai léptékkel mérve azonban már közepes méretű vállalatnak számítunk. Közép-Európában az osztrák OMV-vel szoros versenyben az élen állunk. A régióban mi vagyunk a legnagyobb független olajtársaság. A Mol nagyságát jól jelzi, hogy az a 150 milliárd forint, amit tavaly Magyarországon fektettünk be különféle beruházásokba, a hazánkba érkező összes működő tőke befektetések egynegyedét tette ki 2004-ben. A teljes tavalyi GDP mintegy három százalékát termelte meg a vállalat, a GDP-növekedésből pedig 0,8 százalékkal vettük ki a részünket.
– Mekkora lehet a Mol számára az optimális vállalatnagyság?
– Három évvel ezelőtt azt mondtuk, hogy 2005 végére szeretnénk elérni a tízmilliárd dolláros vállalati értéket. Ezt már az év elején teljesítettük, úgyhogy új célokat kell keresnünk. Az eddigi növekedéssel elértük, hogy a Molra ma már másképpen tekintenek, de van még terünk a további terjeszkedésre.
– Melyek lehetnek az újabb terjeszkedési útvonalak?
– Ha a finomítói és kúthálózat-fejlesztési területet nézzük, praktikusan a régió. Romániában, Szlovákiában, Csehországban már végbement az iparág konszolidációja, de vannak itt még állami kontroll alatt lévő társaságok is, mint amilyen például az osztrák OMV vagy a lengyel PKN Orlen. Utóbbiakat folyamatosan figyeljük, és várjuk, mi lesz az állami részesedés sorsa. Görögországban vagy Szerbiában is vannak még lehetőségek. Érdeklődünk a török állami finomító magánosítása iránt. Ha pedig a kőolaj kitermelését nézzük, akkor folytatjuk eddigi politikánkat, a FÁK országaiban, Pakisztánban, és még sorolhatnám.
– Ezek iparági befektetések, de hogyan került a képbe a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt., amelyre a Mol egy konzorcium tagjaként tett ajánlatot?
– A repülőtérnek és a Molnak mindig is erős kapcsolata volt, hiszen mi szállítjuk a kerozin nagy részét. Meg vagyok róla győződve, hogy ha a Budapest Airport Rt. nem olyan tulajdonos kezébe kerül, amelyik fejleszteni akarja a repteret, annak az egész magyar gazdaság kárát látja. A világ utazási szokásai át fognak alakulni. A fapados járatok elterjedése óta már csak passzióból utazik az ember autóval ezer kilométert, és ilyen körülmények között a reptérnek kulcsszerepe lehet abban, hogy Magyarország a térség központjává válik-e. Nem lenne jó, ha Budapest fejlődése azon múlna, hogy más repülőterek saját forgalmuknak mekkora hányadát irányítják át ide. Márpedig a Mol csak az országgal és a régióval együtt tud fejlődni.
– Érezhető olyasfajta nyomás, hogy valamelyik nagy olajtársaság szeretne részesedést szerezni a Molban, mondjuk a még állami tulajdon megvásárlásával?
– Nem érzek ilyen nyomást. Persze sokan „meg akarják nézni közelebbről” a csomagot, de nem látok lehetőséget arra, hogy stratégiai befektető komoly befolyást szerezzen a társaságban. Egyrészt a csomag nem olyan nagy, másrészt az alapszabályunk tíz százalékban maximálja a szavazati jogokat, harmadrészt mostanra olyan magasra emelkedett a társaság tőzsdei árfolyama, hogy a vevőnek komoly pénzt kellene letennie a részvényekért. Nem zárom ki a lehetőséget, de sok esélyt nem látok rá.
– Már jó ideje rekordmagasságban van a kőolaj ára. Első ránézésre úgy tűnik, hogy ez nagyon kedvező a társaságnak.
– Tevékenységünk egyes részei élvezik a magas olajár előnyeit, más részei nem. A drága olajnak kétségtelenül vannak pillanatnyi előnyei, hosszú távon azonban összességében inkább kedvezőtlen az olajcégek számára.
– Egy ekkora vállalat vezetőjeként, ha akarja, ha nem, kapcsolatba kerül a politikával. Amikor a minap Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel közösen adták át a százhalombattai finomító új egységét, finoman szólva vibrált önök körül a feszültség miatt a levegő az ünnepi pódiumon.
– Mondhatnám azt, hogy egy finomítóban mindig vibrál egy kicsit a levegő, ez a szénhidrogének erős kipárolgása miatt van. A Mol és a politika között normális a párbeszéd, nem több és nem kevesebb a szükségesnél. Vannak persze olyan politikusok, akik megkérdezik, hogy a Mol miért nem viszi lejjebb az üzemanyagárakat, hogy a Molnak miért nem elég kisebb nyereség, miért nem adja olcsóbban a gázt. Ezeket a kérdéseket vagy elengedi az ember a füle mellett, vagy megpróbálja elmagyarázni, hogyan működik a piac. Meg kell tanulnunk, hogy a versenynek szabályai vannak. Európában például – paradox módon – Hollandiában a legmagasabb az üzemanyagok nettó ára, annak ellenére, hogy a hosszú tengerpart miatt ide nagyon olcsón lehet szállítani, ráadásul Rotterdamban óriási lepárlóüzemek működnek. Csakhogy ezek a lepárlók mindig ott adják el az üzemanyagot, ahol a legjobban megéri, most éppen az Egyesült Államok és a Távol-Kelet megugró fogyasztása szívja el terméküket. A piac működését meg kell magyarázni azoknak az embereknek, akik nem piacgazdasági keretek között dolgoztak, nem találkoztak olyan viszonyokkal, ahol mindenki a jogszabályok és a piaci szabályok között próbálja meg maximalizálni a nyereségét. Ha ezt a politika megérti, semmi baj. Akkor még azt is megérjük, hogy büszkék lesznek arra, hogy van egy nemzetközi értékek alapján is kiválónak minősíthető vállalatunk.
– Több elemzőtől is hallottam már, hogy a Mol befektetői megítélésében rendre felmerül, vajon képes-e a társaság érvényesíteni a piaci árakat.
– Az állam nem szól bele a Mol árképzésébe, és nem is tud beleszólni. Ha ezt mégis megtenné, olyan versenyellenes lépést tenne, amely nemcsak tilos, de etikátlan is. A nemzetközi szabályok szerint alakítjuk ki az árakat. Ha nem ezt tennénk, a lakosság járna a legrosszabbul, mert vagy megszűnne a verseny Magyarországon, vagy pedig termékhiány lépne fel. Ukrajnában a kormány beleavatkozott a finomítók árképzésébe, ezért néhány héten belül drámaian lecsökkent a lepárlók belföldi értékesítése, mindenki külföldön adta el az üzemanyagot. Emiatt fogyasztáskorlátozást kellett bevezetni, ami a termék árát – igaz, nem hivatalosan, de – megdrágította. Ukrajnában a finomítók, a benzinkutasok jól jártak, de nem járt jól a kormány, mert alacsonyabb jövedéki adóbevételre tett szert, a fogyasztóknak pedig többet kellett fizetniük a benzinért. A kereslet és a kínálat kiegyenlíti egymást, ha pedig valaki azt hiszi, meghatározhatja a világpiaci árakat, az óriásit téved, hiszen arra nincs befolyásunk.
Vizsgálat a gázüzletág ügyében
Versenyügyi problémákat vethet fel a gáz- és energiaellátásban Magyarországon a tervezett Mol– E.ON Ruhrgas gázüzletág-tranzakció, ezért az Európai Bizottság részletes vizsgálatot indított az ügyben – jelentette be tegnap az Európai Unió végrehajtó testülete. A távirati iroda tudósítása szerint a bizottságnak legkésőbb november 17-ig kell döntenie arról, zavarja-e az uniós belső piacon folyó verseny tisztaságát a megállapodás.
Mint arról már beszámoltunk, a két társaság tavaly év végén kötötte meg a most vizsgált kötelező érvényű szerződést. Eszerint a német székhelyű E.ON Ruhrgas egy szavazat híján megvásárolja a Mol Földgázellátó és a Földgáztároló Rt. 75 százalékát, a Pannrusgázban pedig 50 százalékos tulajdonrészt szerez. Az E.ON ezenkívül opciós vásárlási jogot kap a társaságok maradékára, illetve a szállítási üzletágra is. A német óriáscég egy másik leányvállalatán keresztül már jelentős szereplő a hazai energetikai piacon – három regionális áram- és két gázszolgáltató működik ma Magyarországon az E.ON színeiben –, a Magyar Energia Hivatal azonban rábólintott a tranzakcióra. A Gazdasági Versenyhivatal ugyanakkor kételyeit hangoztatta, és szigorú vizsgálatra kérte Brüsszelt. Szakértők szerint nem valószínű, hogy az EU megvétózná az adásvételt, az azonban majdnem biztos, hogy feltételeket szab majd.
