Ócsa román kori temploma

Rejtőzködő Magyarország

Norbert magdeburgi püspök 1120 táján francia földön, a Laon melletti Prémontré völgyében alapította meg azt a szerzetesrendet, amely néhány évtized leforgása alatt átvette az addig egyeduralkodó Benedek-rendiek szerepét. Így történt ez Magyarországon is: a XII. század végén az esztergomi királyi udvarban megjelent premontreiek (és a szintén a Szent Ágoston-i regulát követő ciszterciek) rövid idő alatt megtörték a bencések kizárólagos befolyását hazánk kulturális és hitéletében.
Az első és az utolsó prépostság alapítása között eltelt nyolc évtized alatt (Oszvald Ferenc rendtörténeti alapműve szerint) 39 premontrei rendház épült a Kárpát-medencében. A múlt héten a jászsági Jánoshida kevéssé ismert templomát mutattuk be, ezúttal egy másik alföldi, szintén premontrei alapítású egyházat keresünk fel. A Pesttől 25 kilométerre délre fekvő Ócsa – ma református – temploma az előbbinél sokkal híresebb: aki először pillantja meg régi, jellegzetes (szerencsére az utolsó órában védetté nyilvánított) magyar falusi környezetében ezt a tisztán francia ízlésű, XIII. századi katedrálist, annak tátva marad a szája.
A népes nagyközség neve első ízben 1237–1240 között bukkan fel „Olcha” alakban. Temploma ekkor már a jászói prépostság filiája, és sejthető, hogy IV. Béla király a bencések itteni birtokát adta át a premontreieknek. Alighanem az uralkodó maga volt a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére szentelt kolostortemplom alapítója és kegyura is. Az okleveles források híján az 1220–1230-as évtizedekre datálható építkezés eredménye a ma is látható háromhajós, kereszt alaprajzú bazilika, nyugati homlokzatán páros toronnyal. A sokszögzáródású főszentély két oldalán két kisebb, alacsonyabb mellékszentély készült – ugyanúgy, mint Jánoshidán. Két bejárata a déli és az északi oldalon nyílik, az előbbi – díszesebb – szolgál az épület főbejárataként. A három hajót négy pár váltakozó – nyolcszegletű és hengeres – pillér választja el egymástól. A fő- és kereszthajó síkmennyezetű, a mellékhajókat és a sekrestyét román stílusú, kőbordás keresztboltozat borítja. Az épület faragott díszei: az oszlopok és falpillérek fejezetei, a déli kapu bimbós-leveles ornamensei a korszak legjelentősebb, a királyi udvarhoz kötődő építkezéseivel – Esztergom, Kisbény, Pilisszentkereszt, Vértesszentkereszt, Gyulafehérvár – rokonítják e pompás emlékünket. (A legutóbbi, 1995-re befejeződött műemléki helyreállítást Europa Nostra díjjal ismerték el.)
Ócsa lakói 1560-ban áttértek a protestáns hitre, az épületet azóta a református egyház használja. Az általuk bemeszelt falképeket az 1900–1902. évi renováláskor találták meg a főszentélyben. Árpád-kori freskóművészetünk egyik legjelentősebb lelete a XIII. század utolsó negyedében keletkezett. A képeken a trónoló Krisztust körülvevő apostolok láthatók, mellettük Szent György és Szent Miklós alakja, az északi szentélyfalon pedig a Szent László-legenda két jelenetének kváderkövekre karcolt előrajza került napvilágra.
A premontrei közösségen kívül ez a korai magyar művészeti kapcsolat is összefűzi az ócsai templomot a jánoshidaival.