Ismeretes, hogy Európát az 1939. augusztus 23-án aláírt Ribbentrop–Molotov-paktum titkos záradékában Sztálin és Hitler érdekszférákra osztotta fel. Az egyezmény szerint Finnország és a balti államok a szovjet érdekszférába kerültek. A Szovjetunió 1939. november 30-án hadüzenet nélkül megtámadta Finnországot. (Emiatt nem sokkal később ki is zárták a Népszövetségből.) Ezzel megkezdődött a 105 napon át tartó finn–szovjet téli háború.
E honvédő háborúban Finnország sikerrel védte meg területeit, ám a Karjalai-szorosról és a ladogai Karjaláról, az úgynevezett finn Karjaláról, valamint más területekről mégis le kellett mondania a Szovjetunió javára – annak ellenére, hogy a nagy birodalom az általa később kisajátított területek jelentős részét katonailag képtelen volt elfoglalni.
Az ily módon elvesztett finn vidékekről azonban gyakorlatilag minden finnt evakuáltak. 1941. június 22-én kezdődött meg a második, a „szünet utáni” háború, amelynek során Finnország fokozatosan hódította vissza a téli háborút követő diktátumok értelmében elveszített területeit. Az emberek egy része visszaköltözhetett korábbi lakóhelyére. Az újabb nagy erejű szovjet támadás alkalmával azonban Finnország már meghátrált. Az ezt követő, 1944 márciusában megkötött békeszerződés értelmében pedig Finnországnak újból le kellett mondania a finn Karjaláról és más területeiről. Mindezek mellett horribilis kártérítésre kötelezték. Az elcsatolt terület körülbelül 42 ezer négyzetkilométer, azaz Finnország területének 12 százaléka. Ebből a finn Karjala 27 ezer négyzetkilométer.
E vidékekről az átadásuk előtt gyakorlatilag minden finnt kimenekítettek. Csak a finn Karjalából 420 ezer főt telepítettek ki. A háborúk ideje alatt összesen 700–800 ezer embert kellett evakuálni, közülük többeket kétszer, illetve háromszor is. Arányait tekintve ez igen jelentős szám, hiszen az össznépesség ekkoriban nem haladta meg a 3,7 millió főt – szemben a támadó fél, a Szovjetunió 200 milliós lakosságával.
Veikko Saksi könyvének mai állapotokra vonatkozó megdöbbentő adatai azt bizonyítják, hogy e vidék új „gazdái” felelőtlenül irányítják az ott élők életét. A finnek több ezer éve laknak Karéliában, az oroszok pedig csupán 60 éve. De az ezen a területen élő oroszok is sokféle nemzetségből tevődnek össze. Az elveszített területek nagyobb része elszegényedett, és a perifériára szorult. Az itt található 1284 faluból ma ezer lakatlan. Az infrastruktúra teljes egészében tönkrement. Még Viipuri városa és annak régi kővára is lepusztulóban van, sőt az itt élő, aránylag nagyszámú (366 ezer főnyi) orosz lakosság száma is csökkenőfélben van. Ez alól csak Koivisto és Uuras kivétel, ahol kikötőket építenek.
Ám létezik egy civil szervezet, a Pro Karelia, amely az elvett területek visszacsatolását tűzte ki célul, méghozzá az Oroszországgal folytatott – s ezt a szervezet mindig hangsúlyozza – békés, mindkét fél érdekeit figyelembe vevő tárgyalások útján. E szervezet Karéliáért és Finnországért cselekszik a szó legszorosabb értelmében. A Pro Karelia hatalmas űr betöltésére törekszik, hiszen a terület visszaszerzéséért az Urho Kekkonen (1956–1981-ig finn köztársasági elnök) óta eltelt időszakban egyetlen vezetés sem tett lépést. Szomorú tény az is, hogy az évtizedek óta működő, s mintegy 50 ezer fős tagsággal rendelkező Karjalai Szövetség – a kultúra területén elért kétségtelen eredményei mellett – a visszacsatolás kérdésében semmi kézzelfogható eredményt nem tudott felmutatni. Ez annak a következménye, hogy a szövetség vezetőségét szűk politikusi körben választják meg, így működése nem képes függetlenedni a napi pártpolitikától, a parlamenti pártok felfogásától.
A mai finn politikai kultúra teljesen következetlen. Finnország vétlen volt a háborúban, hősiesen védekezett, és meg tudta állítani a többszörös túlerőben lévő ellenséget. Rendkívül súlyos veszteségei voltak. Mindezen tények ellenére az ország politikai vezetése megbánó magatartást tanúsít. Karéliáról pedig egy szó sem esik. A téma mind a mai napig tabunak számít. S bár a lakosság 40 százaléka támogatná Karélia visszacsatolását, a politikusok hallgatnak.
– Mostanság azért, hála istennek, ebben is áttörés mutatkozik – mondja Veikko Saksi, a Pro Karelia szervezet elnöke. – Reményeim szerint őszre a támogatottság mértéke 50 százalék fölé emelkedik, és lassan megkezdődhet a politikai párbeszéd.
Joggal merül fel a kérdés, hogy a szovjet birodalom összeomlása után miért nem sikerült eredményes tárgyalásokat folytatni a karéliai kérdés rendezése érdekében. A Szovjetunió széthullását követően az orosz vezetés várakozó álláspontra helyezkedett, hiszen természetesnek vélte, hogy Finnország előbb-utóbb előhozakodik majd a tőle elcsatolt területek kérdésével. A duma képviselői azon vitatkoztak, hogy miként kellene viszonyulniuk egy esetleges finn indítványhoz. A szóbeszéd szerint az oroszok még meghívót is küldtek Koivistónak (Mauno Koivisto volt akkor a finn köztársasági elnök) a területi kérdések megvitatására, az elnök azonban nem reagált a megkeresésre. Nem mozdította előbbre az ügyet, annak ellenére, hogy Jelcin jó alkalmat kínált számára, amikor elítélte Sztálin Finnországgal szemben elkövetett rémtetteit.
Amikor a finnek az EU-hoz csatlakoztak, folytak bizalmas, sőt hivatalos szintű megbeszélések is ez ügyben, de a nyilvánosság előtt a finn politikai vezetés ezt tagadta, és hangsúlyozta, hogy Finnországnak semmiféle területi követelései nincsenek. Így aztán e kényes kérdés felvetése elmaradt a legkedvezőbb időszakban – az országot elaltatták.
A Pro Karelia az elcsatolt területek ügyében első lépésként a politikusok és a polgárok közötti párbeszéd megindítását szorgalmazza. Ezt a folyamatot segítette a 2005 tavaszán megjelent Karélia visszacsatolása című könyv mind a média, mind az átlagemberek körében. A könyv megjelenését követően már számos fórumon vitatkoznak a kérdésről, s végre a hivatalos sajtóban is olvashatunk a témáról. A politikai párbeszéd azonban még mindig várat magára. A Pro Karelia véleménye szerint a politikai egyeztetéseket követően a különböző minisztériumoknak, pártoknak és kutatóintézeteknek alapos vizsgálatot kell folytatniuk a visszacsatolás lehetséges következményeiről Finnország, Oroszország, az EU, valamint az egész világ szemszögéből.
– A Pro Karelia hangsúlyozottan a tények tárgyilagos felsorakoztatásának és a sokoldalú információterjesztésnek a híve – magyarázza Veikko Saksi. – Küzdelmet folytat a szovjet időkből a finn politikai életben megmaradt úgynevezett „finlandizationnal” szemben úgy, hogy bár Karjala kérdését a finnség szemszögéből veti fel és mutatja be, mégis messzemenően figyelembe veszi az Oroszország számára adódó esetleges előnyöket is.
A finlandizáció fogalma a szovjetektől tartó, a szovjet érdekeket túlzottan figyelembe vevő politizálási stílust jelentette a világháborút követő idők nyugati médiájában.
Veikko Saksi szerint a legfontosabb a finn nemzeti öntudat újbóli felébresztése. A finneknek egységes nemzettestként el kellene jutniuk oda, hogy bátran vállalják közelmúltjuk történelmét, hogy büszkék legyenek a háborúban és az azt követő időszakban véghezvitt dicső és hatalmas erőfeszítéseikre. A finnek nem voltak bűnösök a háborúban, ezért semmi okuk, hogy bűnösként viselkedjenek. A másik lényegi kérdés az emberi jogok érvényesítése. Amikor az ott lakó finneket menekülésre, őseik földjének, szülőföldjük, ingóságaik és ingatlanjuk elhagyására kényszerítették, ezzel az emberi méltóságuktól fosztották meg őket. Oroszország mind a mai napig igyekszik megakadályozni, hogy az elűzött karjalaiak visszatérhessenek a saját házaikba, lepusztult falvaikba. A látogatás ma már lehetséges, de ingatlanjaik használata nem engedélyezett.
A harmadik szempont gazdasági.
– A visszacsatolás mind Finnországnak, mind pedig Oroszországnak rendkívül előnyös volna, de erről sem mernek nyíltan beszélni – mondja Veikko Saksi. – Nagyon gyakran – akárcsak nemrég Magyarországon – azzal söprik le a kérdést, hogy nincsen anyagi lehetőség a megvalósításra. Meg lehet-e szabni valamiféle árat az igazságosság visszaállításának maximumául? Ráadásul Karélia visszacsatolása gazdaságilag még nyereséges is, kiváló fedezetünk van rá. Mindkét fél számára távlatokat nyithatna, ha a Finnországhoz viszszacsatolt Karélia területi közelsége miatt a mintegy tízmilliós Szentpétervár éléskamrájává válhatna. A finnek is szeretnék, hogy az Oroszországgal fennálló viszony végleg rendeződjön. Ez a viszony jelenleg tárgyilagos, szomszédi, ám mindaddig nem lesz belőle megbízható, barátságon alapuló kapcsolat, amíg a felek meg nem szabadulnak a korábbi agresszió okozta igazságtalanságoktól, amíg azokat nem tisztázzák véglegesen. Hullahegyekre, fosztogatásra, gazdasági követelésekre és nyomásra lehetetlen egészséges bizalmat alapozni. Ennélfogva a Pro Karelia minden fórumon erőteljesen hangsúlyozza, hogy a két ország által egymásnak okozott háborús traumákat közös győzelemmé kell változtatni. Ez akkor valósulhat meg, ha Oroszország bizalomkeltő lépéseket tesz. A legfontosabb volna Karéliának és a Finnországtól elcsatolt többi területnek a visszaszolgáltatása. A másik ilyen lépés volna a megegyezés a háborús jóvátételről – fűzi hozzá Veikko Saksi.
Az erkölcsi igazság mindenesetre Finnország oldalán van, aminek köszönhetően a Pro Karelia helyzete is egyre erősödik. Nem áll fenn az a sokszor hangoztatott állítás sem, hogy a határok megváltoztathatatlanok. Nemrég Oroszország 337 négyzet-kilométernyi vitatott területet engedett át Kínának. Célegyenesbe érkeztek a Kuril-szigetekről folytatott orosz–japán tárgyalások is. A határok tehát nem szentek: az utóbbi 10–15 évben mintegy 15 állam kiáltotta ki függetlenségét Európában és szerte a világon, sőt a két Németország is egyesült.
Veikko Saksi könyvének oroszországi fogadtatása is kiváló volt. Az interneten számos írás jelent meg a kiadványhoz kapcsolódóan, és az írott sajtó is pozitívan reagált rá. Az oroszországi NTV tévécsatorna a könyv megjelenését követően azonnal riportot készített. Érdekes, hogy miközben például Oroszország külügyminisztere, Lavrov, a karéliai kormányfő, Szergej Katanandov, Margelov szenátor, valamint a korábbi nagykövet, Jurij Derjabin kemény szavakkal illették a könyvet, addig Finnországban egyetlen politikus sem foglalt állást. Világosan látszik, hogy a nagyhatalmaknak nem érdekük, hogy feltárják a sztálini diktatúra terrorját, illetve a náci Németország rémtetteit, azazhogy történelmi igazságosságot szolgáltassanak. Az is egyértelmű, hogy az ilyen irányú törekvésektől Oroszország is távol tartja magát, pedig ez a teljes demokrácia megteremtéséhez elengedhetetlenül szükséges lenne.
Mindez persze korántsem meglepő. Elég, ha felelevenítjük a Sztálin és Hitler között megkötött német–szovjet titkos együttműködési szerződést, a Ribbentrop–Molotov-paktumot, a Sztálin és Churchill között folyt tárgyalásokat, avagy az USA hatalmas kölcsönbérleti egyezményét a Szovjetunióval. E szerződések egyikében sem tisztelték a kis államok szuverenitását. A kis államoknak ezért rendületlenül napirenden kell tartaniuk a problémáikat.
Veikko Saksi lapunknak hangsúlyozza: nagyon is lehetséges a kis országok közötti együttműködés. A Pro Kareliának finnországi szervezeteken kívül kapcsolatai vannak Észtországban, Lettországban, Litvániában és Magyarországon. De együttműködik egy német civil szervezettel is, amelynek fő célkitűzése az önkényuralom idején vagyoni kárt szenvedett személyek felkarolása. A Pro Karelia elnöke szerint valamennyi kis állam elsőrendű feladata volna, hogy támogassa a totális rendszerek bűneinek feltárását indítványozó balti és magyar kezdeményezést, azaz ez ügyben mindannyiuknak nyomást kellene gyakorolniuk a döntéshozó európai szervekre.
Veikko Saksi így összegez:
– Mi a Pro Kareliában úgy véljük, hogy ha Karjala visszacsatolása megtörténik, illetve ehhez hasonló kedvező folyamat megy végbe a balti államokban vagy Magyarországon, az egyértelműen az emberiség érdekeit szolgálja, és az emberi jogok sérelmének orvoslását segíti elő szerte a világon.
Veikko Saksi (59) finn közgazdász, korábban a bankszakmában és a kereskedelemben dolgozott, tanárként kereskedelmi tantárgyakat tanított. A Pro Karelia civil szervezet elnöke, a Karelia Klub nevű havilap főszerkesztője. Hat könyvet jelentetett meg elsősorban az üzleti élet és a gazdaság, valamint a banki befektetések témakörében.
