Szegény Operaház?

Vihart kavart a minap az Operaház új főigazgatójának, Hegyi Árpád Jutocsának és csapatának a kinevezése. A nemzeti kulturális örökség miniszterét nemcsak a döntés indokairól és a Ház elodázhatatlan megreformálásáról kérdeztük, hanem a megcsappant büdzséről, a külhoni kulturális intézetek vezetőinek kinevezéséről, a popkultúra támogatásának okairól is.

Nem gondolja, miniszter úr, ha a kormány nagyon komolyan, egyszer s mindenkorra meg akarná oldani az Operaház régóta esedékes megreformálását, akkor nem további financiális elvonásokkal él, hanem ahhoz, hogy ez sikeres legyen, legalább azon a szinten támogatja az intézményt, mint a legutóbbi évadban? Nem lehetett volna ezt valamiképpen kiharcolni?
– Egyszer és mindenkorra, gordiuszi csomóként megoldani az Operaház problémahalmazát talán túl ambiciózus és kevésbé reális dolog lenne. Egyelőre azt szeretném, ha megoldódnának azok a problémák, amelyek miatt az előző főigazgatótól el kellett búcsúznunk. Szinetár Miklóstól alapjában véve nem szakmai okokból váltunk meg – meglehet ugyan, hogy a kényesebb ízlésűek magasabb művészi színvonalat is elvártak volna –, hanem mert az a gazdálkodási mód felelős vezetés számára nem volt tovább tartható. Nagyobb felelősséggel kell az adófizetők pénzével bánni. Nekünk olyan csapatra volt szükségünk az Operaház élén, amely – a minőség szavatolása mellett – bátran belefog a változtatásokba, és a színház működését belülről ismerve, leállítja a pénz indokolatlan kiáramlását. Racionálisabb gazdálkodásra van szükség. Abból, hogy az Operaház mint nemzeti intézmény a maga nemében egyedülálló, még nem következik, hogy visszaélhet monopolhelyzetével. Nekünk valamennyi nemzeti intézménnyel szemben felelősségünk van, nem támogathatjuk az egyiket a másik rovására.
– Itt már nem arról van szó, hogy a korábbi évadoknál többet kapjanak, hanem hogy legalább az eddigi támogatási összeghez jussanak hozzá. Eléggé belezavart az utolsó fordulóba került pályázók további döntésébe, hogy csak a végső fázisban tudták meg: csökkenni fog a várható büdzsé.
– A tavalyinál kevesebbre számíthatnak, a rémhírekhez képest viszont többet kapnak. Például az Operaháznak nincs köztartozása, tehát ami megjelent a lapokban – az a bizonyos egymilliárd forintos summa –, egyszerűen nem igaz. Az Operaháznál nem az adósság halmozódott föl, hanem csak a terveiket kell összhangba hozni a valósággal. A kiadási és bevételi tervek közötti eltérést az új vezetés a maga rugalmasabb működési szisztémájával ki tudja küszöbölni. Mint kiderült, Hegyi Árpád Jutocsáék pályázati kalkulációjába ez a kigazdálkodandó összeg már a büdzsére vonatkozó miniszteri bejelentést megelőzően is belefért.
– Ha már a felelőtlenül kiáramló öszszegekről van szó, felvetődik a kérdés: nem látják szükségét az Operaház átvilágításának, tisztázandó, hogy hol és miért, mennyi pénz folyt el?
– Závecz Ferenc január óta az átalakításért felelős ügyvezetőként dolgozik az intézménynél, egy átvilágítás már lezajlott. Aggodalomra nincs ok, nincs tartozása a háznak. Az új igazgató érthetően először részletesen tájékozódni kíván. Rá bízzuk, elrendel-e újabb átvilágítást.
– Akkor mi az az adóssághalmaz, amiről beszélnek?
– Épp ezt a félreértést szeretném korrigálni. A vágyak és a realitások közötti különbséget nem lehet adósságnak nevezni. Ez egy olyan „hiány”, ami ahhoz képest állt elő, amit az előző vezetés tervezett, és nem valósított meg. Az új irányítás ezt a maga rugalmasabb tervezésével korrigálhatja. Ha viszont tovább folyna a realitásokkal nem számoló gazdálkodás, akkor valóban kialakulhat egy 418 millió forintos fedezethiány. Épp azért került a ház élére az új vezetés, hogy ezt megoldja.
– Ezek szerint mégiscsak van 418 milliónyi forintnyi kigazdálkodnivalójuk.
– Ez nem adósság. Az Operaház nyolcmilliárd forintos pénzforgalmat bonyolít le, a gazdálkodási feladatok ennek mértékében rendkívül nagyok. Ezért is szeretnék gratulálni valamennyi pályázónak, és különösen a Hegyiék mellett a „döntőbe” jutott másik három jelöltnek, Bán Teodórának, Pál Tamásnak és Zimányi Zsófiának, akik igen jó munkákat nyújtottak be. A zsűri többsége Hegyiék pályázatát minősítette a legjobbnak, én pedig azt tudom kinevezni, aki vállalja a feladatot. Arra a kérdésére tehát, hogy miért nem támogatjuk az átalakítás fázisában az Operaházat nagyobb összeggel, annyit mondhatok: a tavalyihoz képest annyival azért mégis többel támogatjuk, hogy ha további leépítés válik szükségessé, ezeket a központi büdzséből álljuk. Jelenleg 1050 közalkalmazott dolgozik az intézménynél. Mi nem akarjuk megszabni az új vezetésnek, hogy mekkora létszámot tartson ideálisnak. Engem az érdekel, hogy a nekik szánt büdzséből jöjjenek ki.
– Egy pályázat minősíthető kiválónak is, de ez még nem jelenti azt, hogy szerzőjének korábbi pályafutása is szavatolja, hogy egy ilyen nemzeti intézmény magas tisztségében minden tekintetben helyt álljon. Kivált, ami az európai színvonalat biztosító művészi kapacitást illeti. Arról nem is szólva, hogy Hegyit a miskolci színház éléről az egész társulat leszavazta. Nem volt túlságosan nagylelkű ez a miniszteri döntés?
– Nem állítom, hogy Hegyi Árpád Jutocsa eddigi pályafutása zökkenőmentes volt. De mindig képes volt a megújulásra. Alapvető döntésre szánta el magát akkor, amikor tíz év után elhagyta Miskolcot, és elment Amerikába. Most ötvenéves, abban a korban van, amikor az ember már érett, de még tele van ambíciókkal. Biztos vagyok benne, hogy – kis túlzással – az életét fogja rátenni operaházi munkája sikerére.
– Kérdés, megvan-e benne a kellő művészi potenciál.
– Nem akarom megkerülni a kérdését, mi is széles körben tájékozódtunk. A pályázókon kívül érdeklődtünk például Fischer Ádámnál és Peskó Zoltánnál is, de ők nem pályáztak. Úgy vélem, a főigazgató személye nagyon fontos, de mellette az is számít, hogy milyen csapatban dolgozik. Ők pedig régóta ismerik, jól kiegészítik egymást: van mellette egy széles körben kiválónak elismert karmester, Kesselyák Gergely, s segíti egy művészeti stratéga is, Müller Péter Sziámi, akiről jól tudom – hiszen 100-150 emberrel beszéltem –, hogy bár élesen megosztja az embereket, de ötletadóként és kultúrimpresszárióként megteszi a maga feladatát. Kovalik Balázs pedig, akit pedig utólag főrendezőnek invitáltak a Zimányi-csapatból, elismert tehetség, noha vannak, akik tartanak tőle az Operaházban. Ha tehát összeforr egy erős csapat – amelyre komoly esélyt látok – Petrovics Emiltől Kesselyákig, és kiegészül egy határozott gazdasági vezetéssel, amely nem engedi kifolyni a pénzt, akkor szakmailag minden rendben lesz. Persze, mindig lesznek olyanok, akiknek nem tetszik, ami van. Ez az évad Petrovics mellett még inkább a tanulási szakaszé, voltaképp most készül föl a feladatra Hegyi Árpád Jutocsa, hisz csak a következő szezonban tudja elgondolásait maradéktalanul megvalósítani. Akkor pedig már remélem, belép főrendezőként Kovalik Balázs is.
– Itt azért hat igazgatói státus születik, ami enyhén szólva költséges.
– Jogos a kérdés, erről is beszélgettünk Hegyivel. Fontos, hogy az új vezetés sikeres legyen, demonstrálja a szemléletváltást, és határozott gazdálkodást vigyen, amit a minisztériumból is folyamatosan ellenőrizni fogunk. De akár egy, akár öt igazgató dolgozik, nem jelenti azt, hogy több pénzt adunk rá. Mindent nekik kell a ház büdzséjéből kigazdálkodniuk.
– Széltében-hosszában, mindkét oldalon kétségbe vonják Müller Péter Sziámi helyét az Operaházban. Ahhoz, hogy egy fontos, stratégiai ponton legyen vezető, alaposan kellene ismernie az opera belső világát és a nagyvilág operáinak szféráját, annak belső mozgását, tudni, merrefelé kell orientálódni, hol és mi az igazi érték. Hogy jön ide Sziámi?
– Nemcsak a kiadásokat akarják csökkenteni, hanem szeretnék növelni a bevételeket is. Más, méltó rendezvények bevételével, kották, CD-k és egyebek árusításával, illetve az ifjúság becsábításával, s erre ő igen alkalmas.
– Beszélik, hogy szoros kormánypárti kapcsolatai révén ő juttatta győzelemhez a Hegyi-csapatot, s közel áll a miniszterelnök köreihez.
– Erről nem tudok. Valószínűleg fontos kulturális mecénásokat tud megszólítani az ügy érdekében. Személyéről az új főigazgatót kellene megkérdezni. Nekem azt is mérlegelnem kellett, hogy kikben van kellő ambíció. A döntés pedig a magam egyszemélyes döntése volt.
– Miniszter úr, nagy lendülettel karolta föl nemrég az úgynevezett PANKKK-„mozgalom” ügyét. Sokan aggódnak, hogy a popzene új keletű támogatása épp akkor, amikor annyi az elvonás, netán a komoly kultúra támogatásának rovására megy.
– Erről szó sincs. Ez egy kulturális vidékfejlesztő program: azt szeretnénk, hogy vidéken is legyen gazdagabb a kulturális élet, és sokan ne csak a játékautomatákkal múlassák az időt. Legyen kibontakozási tere a tehetségnek a vidéki ifjúsági házakban, klubokban. Szeretnénk közelebb hozni a kultúrához azokat a fiatalokat, akik a művelődésnek csak ezt az egy ágát ismerik. Másrészt a kultúra közösségfejlesztő funkcióját is hivatott ez a program szolgálni. Amúgy maguk a zenészek jöttek el hozzánk ezzel a kezdeményezéssel. Együtt dolgoztuk ki velük, ezért is lehet a program sikeres.
– Nem megy el az igénytelenség irányába a dolog? Nem árasztja el a populáris zene a vidéket az adófizetők pénzén?
– Nem, hiszen pályázatot hirdettünk, és összesen – a hitelfelvételek összegétől is függően – 600–800 millió forintos támogatásra számíthatnak a komolyzene több mint nyolcmilliárdos támogatásával szemben. Eddig a Nemzeti Kulturális Alap zenei kuratóriuma semmilyen öszszeggel nem segítette a dzsessz, a rock és a világzene művelőit. Nem a jelenlegi langyos magyar könnyűzenét akarjuk támogatni, hanem azokat, akik még nincsenek a pályán, de megváltoztathatják a jelenlegi helyzetet. Ez csak az első lépés, a következő a népzene, népi kultúra és művészet, a harmadik pedig a kortárs komolyzene támogatása lesz. Egyébiránt sikernek könyvelem el, hogy 161 klub jelentkezett eddig a PANKKK-pályázatra.
– Nem szavazatszerző-kampány akar ez lenni a fiatalság körében?
– Nézze, ha a fiatalok úgy gondolják, hogy emiatt a mostani koalícióra szavaznak majd, nem fogom őket lebeszélni erről. De ismétlem, a történet a vidéki kulturális élet fejlesztéséről szól.
– Sokan elégedetlenséggel fogadták a külföldi kulturális intézetek egyes új vezetőinek kinevezését a régiek mandátumának lejártakor. Néhol szakmailag gyengébb, de pártkötődésű embereket jelöltek ki. Mi a konkrét oka például annak, hogy a munkájával mindenütt elismerést kiváltó brüsszeli igazgatónő, Szép Fruzsina helyébe Petőcz Györgyöt nevezték ki, akinek nincs ilyen jellegű tapasztalata?
– Szép Fruzsinát becsülöm, nagy jövő áll előtte, de nem biztos, hogy a kulturális külképviseleten egy 28 esztendős, elsősorban a néptánc és -zene iránt elkötelezett, amúgy kitűnő fiatalnak kell a kultúra valamennyi területét áttekintő, átfogó, széles látókört igénylő irányítást végeznie. Járt itt nálam, és megértette döntésem okát, más területen a jövőben is számítok rá. Petőcz György ötvenesztendős, tíz évig Olaszországban élt, kultúránknak nemcsak egyfajta elemét kultiválja, hanem általános rálátása van az európai folyamatokra, értelmiségiekkel való vitaesteket, intellektuális kihívásokat is jelentő rendezvényeket szervez majd az EU ottani képviselőinek bevonásával.
– Hírlik, nem lesz a kulturális tárcánál leépítés. Viszont azt is beszélik, hogy azáltal kerülik ezt el, hogy a közalkalmazottak egy része kht.-kba tömörülve, kívülről szerződik majd a minisztériummal. Mi igaz ebből?
– Semmi. Szó nincs arról, hogy szaporítsuk a rám hagyományozott kht.-kat. A munka hatékonyabbá tétele, a fegyelmezett gazdálkodás viszont mindenütt elvárható. A létszámcsökkentés kérdése csak ennek függvényében vetődhet fel.
– Érintheti ez a tanácsadói kört?
– Lényegesen kisebb a tanácsadóimnak száma, mint bármelyik elődömé, továbbra is szükségem van rájuk.
– Laptársunk friss beszámolója szerint késik a tárca tulajdonában lévő kht.-k működésére szánt összeg, s azt a biztatást kapták volna a közigazgatási államtitkártól, hogy vegyenek föl bankhitelt, amit a jövőben megtérítenek nekik. Igaz-e ez, s ha igen, a kamatokat is kifizetik?
– A gazdasági társaságok eddig is éltek a hitelfelvétel lehetőségével, ha szakmailag indokolt, ezt mi sem ellenezzük. A kultúrafinanszírozás ilyen formája a vállalkozások esetében a piacgazdaságban bevált gyakorlat.