Kétségtelenül beárnyékolta találkozónkat a terrorizmus újabb megjelenése, de megmutattuk, hogy van a politizálásnak jobb, reményteljesebb útja – mondta Blair a csúcstalálkozót lezáró sajtóértekezleten.
A világ hét vezető ipari hatalmát és Oroszországot tömörítő, G8 vezetői ígéretet tettek, hogy 2010-ig megduplázzák a fekete földrész megsegítésére fordított segélyöszszegeket, vagyis a jelenlegi évi 25 milliárdról 50 milliárdra emelik. Elemzők szerint Blair személyes sikerként könyvelheti ezt el, hiszen jó ideje e célért lobbizott számos fórumon, és maga is ezt nevezte a konferencia előtt legfontosabb célkitűzésének. Bejelentették, hogy elengedik néhány nagyon szegény ország – köztük több afrikai állam – adósságait, összesen több mint 40 milliárd dollár értékben. További segítséget nyújthat az is, hogy a közlemény szerint „a mezőgazdaság területén elkötelezzük magunkat a kereskedelmet torzító hazai támogatás lényeges csökkentése és a piacra jutás (feltételeinek) lényeges javítása mellett”. A G8-ak kijelentették: „Elkötelezzük magunkat az exporttámogatások valamennyi formájának megszüntetése mellett”.
Blair közölte, hogy a G8 új párbeszédet kíván nyitni a globális klímaváltozás veszélyeiről a gyors növekedést mutató, felemelkedő országokkal, Kínával, Indiával, Brazíliával, Mexikóval és a Dél-afrikai Köztársasággal. A brit miniszterelnök megjegyezte, hogy az Egyesült Államoknak is csatlakoznia kell az üvegházhatást előidéző gázok kibocsátásának csökkentéséhez, másként hogyan várhatná el a G8 a felemelkedő gazdaságoktól, hogy részt vegyenek ebben a párbeszédben.
Blair bejelentette a találkozót lezáró sajtóértekezleten: a következő néhány évben a nyolc ország hárommilliárd dollár értékű segélyt nyújt a Palesztin Hatóságnak, hogy elősegítse vele a palesztin állam létrejöttét, az izraeliek és a palesztinok békés egymás mellett élését.
Magyar Péterék az EPP-vel és a baloldallal közösen mentegetik Ursula von der Leyent
