(mi az anomália…)

Én nem tudom, érdemes-e az időjárás alakulásán bosszankodni. A bölcsek szerint, ha képtelen vagy beletörődni abba, amit nem befolyásolhatsz, nagy ostobaságot követsz el, és értelmetlen kárt okozol önmagadnak.
A tökéletes időjárás olyan, mint a boldogság: elérhetetlen. Mindezek ellenére az úgynevezett utca embere legalább annyit szidja, mint a kormányt. Én most megkockáztatok egy merész kijelentést: az idei nyár, legalábbis bevezető szakaszában, idegesítőbb és modorosabb volt Gyurcsány Ferencnél. Ez nagy szó, ugyebár.
A meteorológusok azonban, akár a kormányszóvivők, állták a sarat. Történhettek bármily anomáliák, falvakat boríthatott el a sár, diónyi jegek potyoghattak az égből, dühönghetett hetekig a szél, mint az eszement, időjósaink szerény mosollyal közölték, hogy ebben az egészben nincs semmi rendkívüli, az időjárás a helyén van, és teszi a dolgát. Annyi igaz: a kormányokkal ellentétben sem a nyarat, sem a telet nem lehet leváltani.
Engem akkor fogott el némi aggodalom, amikor egyik meteorológusunk a napi zárójelentésben azt találta mondani: „Hideg- és melegfronti hatás váltakozva várható, annak ellenére, hogy semmiféle front nincs felettünk.” Ez nekem magas. Tény azonban, hogy az adott napon sajgott a derekam, görcsöt kapott a szemöldököm, duplán láttam, a bal fülem hol csöngött, hol zúgott, fájt a fejem, Natasa kutyám pedig végigaludta az egész napot, csak akkor ébredt fel, ha kinyitottam a frizsider ajtaját. Ilyenkor mindig remény ébred benne, hogy hozzájut egy jó falathoz. Itt kell megjegyeznem, hogy ezen a frontmentes, hideg- és melegfronti álhatásokat produkáló napon még a verebek is elnémultak, elfelejtettek ciripelni a kertben a tücskök, a kis tóban a halaim elrejtőztek a növényzet mögé, csak a legyek és a szúnyogok viselkedtek úgy, mintha mi sem történt volna, bár, ha belegondolok, a legyek sokkal többször mentek fejjel az ablaküvegnek a megszokottnál.
Az angol állítólag nagyszerű, bölcs nemzet, ennek ellenére a London környékén elhangzó beszélgetések nyolcvan százaléka a legutóbbi időkig az időjárással foglalkozott. Ezen a nyáron azonban másfajta anomália érte Angliát; a terrorista gyilkosságok – emberi léptékben – engem a megtébolyult természetre emlékeztetnek. Ilyenkor rádöbbenünk: sokfajta természeti csapás, szerencsétlenség érheti az emberiséget, de a legaljasabb és legszörnyűbb mindig az, amit ember mér embertársaira és önmagára.
Míg az időjáráson aligha változtathatunk, az eszement gyűlölet ellen, amely egyre inkább elárasztja a világot, talán tehetünk valamit. De senki sincs, aki megmondhatná, mit és hogyan, nincs előrejelzés, nincs olyan szakértelem, amely sejtené, hogy mikor ér véget a frontok kora.
Most, amikor ezeket a sorokat írom, szél dühöng odakint, immár harmadik napja. Minden élőlény hallgat, csak a fák sóhajtoznak és nyögnek.
Sok embernek okozott keserűséget, csalódást ez a nyár. Ilyenkor arra gondolok: legalább azzal törődnénk, amin változtathatunk, s azon próbálnánk változtatni, ami rajtunk múlik.
Megint mondok egy furcsát: ha a közeljövőben legalább három napig egyfolytában süt a nap, és nem fúj a szél, előveszem azt a videokazettát, amit a Gyurcsány–Orbán-vitáról vettem fel annak idején, és újra megnézem. S nem szólok egy rossz szót sem abban a tudatban, hogy egyszer a Gyurcsány-jelenség is tovatűnik, mint az időjárási anomáliák.
De azt, hogy miért nevezik mérsékelt égövnek azt a területet, ahol hazánk fekszik, én nem tudom…