Magyar Nemzet augusztus 2-án Az európai alkotmány üvegkoporsója című, Ladányi Lóránd által írt cikkével kapcsolatban szeretnénk felhívni a figyelmüket néhány tárgyi tévedésre.
1. A szerző az alkotmány azon cikkét, mely az Európai Uniót jogi személyiséggel ruházza fel, úgy értelmezi, hogy az alkotmány „önálló nemzetként” képzeli el az uniót. Ez több szempontból sem igaz. A jogi személy fogalma a nemzeti jogrendszereken belül a jog alanyait jelenti, például a gazdasági társaságokat. A nemzetközi közjog alanyai nem csupán az országok, hanem a nemzetközi szervezetek is. Azon nemzetközi szervezetek, amelyek jogi személyiséggel rendelkeznek (például ENSZ, WTO), többek között szerződéseket is köthetnek. Az Európai Unió jelenleg nem számít jogi személynek, de az uniót alkotó közösségek (Európai Közösség, Euratom) igen. Az alkotmány tehát ebből a szempontból is az egész unió rugalmasabb működését hivatott elősegíteni. Az pedig, hogy egy szervezet a nemzetközi jog alanya, semmilyen módon nem kapcsolódik a nemzet fogalmához.
2. Ladányi úr az unió régi tagországaiban „folyamatosan csökkenő életszínvonalról” beszél. Ennek ellentmond az, hogy amennyiben az egy főre jutó GDP-t tekintjük az életszínvonal mutatójának, akkor elmondható, hogy az életszínvonal az unió országaiban folyamatosan nő. Így 2005 első negyedévében 1,6 százalékkal 2004 hasonló időszakához képest (az eurózónán belül ez az adat 1,3 százalék). Ez kevesebb, mint az Egyesült Államok azonos mutatója (3,7 százalék), de több, mint Japáné (0,8 százalék). A GDP növekedésének üteme lassúbb, mint ami kívánatos lenne, de ez nem jelenti az életszínvonal romlását.
3. Az az állítás, hogy a nettó befizető tagállamok kevesebbet szándékoznak a következő közös költségvetésbe betenni 2007-től, mint korábban, csak akkor igaz, ha a GDP-arányos költségvetési hozzájárulásukat nézzük. Az előző hétéves költségvetés összege körülbelül 745 milliárd eurót tett ki, míg a legutolsó, a luxemburgi elnökség idén júniusban beterjesztett költségvetési javaslata a 2007–2013 közötti időszakra 871 milliárd eurót tartalmazott. Mivel a közös költségvetés 95 százalékát a régi tagországok fizetik be, ez jelentős növekedés még akkor is, ha leszámítjuk a tíz új tagállam befizetéseit. Ez éppen annak a következménye, hogy a GDP minden uniós országban nőtt.
4. A „brüsszeli bürokráciával” kapcsolatban megjegyeznénk: a százezres létszámtól még nagyon messze van a tisztviselői kar mérete. Az uniós intézményeknél körülbelül 39 ezer ember dolgozik, ezen belül az Európai Bizottságnál 18 ezren. A 450 milliós unióhoz képest kicsi, tízmilliós Magyarországon ezzel szemben 120 ezer köztisztviselőt alkalmaznak.
5. A bővítéssel kapcsolatban a cikk írója arra hívja fel a figyelmet, hogy a tíz ország együttes felvételekor a „tisztviselők egy rossz döntést valósítottak meg a saját szakállukra”. A szerző természetesen bírálhatja a bővítést és annak mértékét. Azt azonban fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az Európai Unió kibővítéséről szóló döntéseket a tagországok kormányaiból álló tanács, az állam- és kormányfőkből álló kormányközi konferencia, a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament hozza. Az Európai Bizottság tisztségviselőinek az unió bővítésével kapcsolatban javaslattevő és végrehajtó szerepe van.
Az Európai Bizottság fontosnak tartja, hogy vita bontakozzék ki az Európai Unió jövőjéről minden egyes tagországban. A bizottság magyarországi képviselete örömmel tapasztalja, hogy egyre több írás foglalkozik a Magyar Nemzetben az európai alkotmánnyal, a 2007– 2013 közötti időszak költségvetésével
és a Magyarország mindennapjait érintő további uniós kérdéssel. Reméljük, a fenti megállapítások hozzájárulnak ahhoz, hogy folytatódjék ez a fontos diskurzus.
A szerző politikai elemző, Európai Bizottság magyarországi képviselete
*****
A közösség magára találását igyekszem segíteni. Megtiszteltetés számomra, hogy az Európai Bizottság magyarországi képviselete, illetve személy szerint Szuly Kinga ilyen behatóan foglalkozik szerény írásommal. Megtiszteltetés még akkor is, ha megállapításai jottányival sem mennek túl az EU propagandagépezetének unos-untig ismételt sztereotípiáinál. Azt azonban, hogy az EU hivatalos állásfoglalásától némiképpen eltérő véleményemet tárgyi tévedésként értelmezi, vissza kell utasítanom. Vegyük pontról pontra megállapításait!
Köszönöm a nemzetközi jogról közölt ismertetését. Mindazzal, amit leírt, magam is tökéletesen tisztában vagyok, különben nem mernék a nagyközönség elé állni írásaimmal. Mivel az EU már jelenleg is rendelkezik önálló hatáskörökkel és a szerző által említett közösségek által saját jogi személyiséggel és a közösségi intézmények által alkotott jogi normákkal, én csupán a minőségbeli különbséget szerettem volna érzékeltetni egy jól értelmezhető hasonlattal, amely az uniót alkotó közösségek jogai és az alkotmány által biztosítandó jogi személyiség között van. Márpedig a hasonlat, mint tudjuk, nem jogi kategória. Megjegyzése ellenére fenntartom, hogy hasonlatom helytálló, hiszen amennyiben az EU alkotmányát elfogadják, akkor az EU valóban úgy működik majd, mint egy szuverén ország, tagja lehet például a strasbourgi székhelyű Európa Tanácsnak vagy akár az ENSZ-nek (ami újabb kérdéseket vet fel). De tovább megyek. A hasonlat azért is helyénvaló, mert az EU alkotmánya bevezeti az uniós állampolgárságot (I-10. cikk), amely kiegészíti a nemzeti állampolgárságot, vagyis intézményesíti a szocialista–liberális kormányzat által annyira nem kívánt kettős állampolgárságot. Amennyiben az EU-alkotmánynak csupán ezt a cikkét vesszük, máris megdől, amit Szuly Kinga állít, vagyis igenis az alkotmány által biztosított jog messzemenően érinti a nemzeteket (illetve állampolgáraikat). Hogy mindez az unió rugalmasabb működését szolgálja, azt az EU alkalmazottja állíthatja, én mint újságíró csak érzékeltethetem – mint tettem is –, hogy sok millió állampolgárnak, sőt néhány tagország miniszterelnökének sem tetszik az egyre inkább a nemzetek felettivé, önállóvá váló unió.
Szuly Kinga azt írja: „amennyiben az egy főre jutó GDP-t tekintjük az életszínvonal mutatójának, akkor az unió tagországaiban az életszínvonal folyamatosan nő”. Nos én nem egy éve, hanem mint dán állampolgár (is), évtizedek óta élek uniós tagországban, és biztosíthatom vitapartneremet, hogy megéltünk sokkal szebb éveket is, mint ezek a mostaniak, pedig a GDP évtizedek óta, kisebb-nagyobb mértékben folyamatosan emelkedik. Megjegyzése kísértetiesen emlékeztet a szocialista–liberális kormányzat propagandájára uniós szinten, vagyis „dübörög az EU gazdasága”, „lendületben az unió”, kár, hogy mi, nyugat-európai állampolgárok ebből nem veszünk észre semmit. Itt jegyzem meg, hogy az egyetlen, amit a jelenlegi magyar kormány gyorsan és maradéktalanul átvett az uniótól: az önfényezés képessége. De vegyük komolyan a vitát; amennyiben úgy van, ahogy Szuly Kinga állítja, és folyamatosan nő az életszínvonalunk, vagyis a tagországok jól teljesítenek, akkor miért volt szükség a stabilitási és növekedési paktum szigorú előírásainak fellazítására? Nem pont azért, mert az EU vezető tagországai – Franciaország, Németország és Olaszország – éppen a növekedési előírásoknak nem tudtak megfelelni? (Annak külön örülök, hogy Japán nemsokára az EU mögött kullog majd.)
Ami a kiadási főösszeget jelenti, valóban a luxemburgi elnökség javaslata a 2007–2013-as időszakra 871,514 milliárd euró, vagyis a GNI 1,06 százaléka, ez azonban csak a pénzügyi kötelezettségvállalás. Az elnökség tényleges kifizetések formájában 827,5 milliárd eurót ajánlott, ami érdekes módon pontosan megegyezik a GNI egy százalékával, amit hat nettó befizető tagország elhíresült levelében megfogalmazott, és amit vezető magyar politikusok Magyarország számára elfogadhatatlannak neveztek. Csak emlékeztetek, hogy májusban az elnökség még maximum a GNI 1,12 százalékát (minimum a GNI 1,08 százalékát) vette alapul, vagyis 313,33 milliárd euróról indultunk, most pedig még az egy százalékról sem született meg a megállapodás. Vagyis szignifikáns a csökkenés. A kurtítás pedig éppen az úgynevezett „1A” fejezetnél történt, ami „a versenyképesség a növekedésért és a foglalkoztatásért” rubrika.
Amennyiben valamennyi uniós intézményt számba vesszük, tehát a bíróságot, a számvevőszéket, a gazdasági és szociális bizottságot, a régiók bizottságát, a két bankot (az EIB-t és az Európai Központi Bankot), az EU statisztikai intézményét, az Eurostatot, a Justus Lipsius, a tanács épületét kinövő Európai Védelmi Ügynökséget, a Határőrizeti Ügynökséget, és nem sorolom tovább, akkor számadatommal nem jártam messze a valóságtól. Ami pedig a magyar tisztviselői kar létszámát illeti, az a hazai feudális viszonyokra jó példa. Köszönöm, hogy említette.
A Szuly Kinga által ismertetett uniós döntési mechanizmus a tankönyvekben valóban így van definiálva. A valóság azonban más. Tudjuk jól, hogy az Európai Parlamentnek a költségvetés kivételével alig van döntési lehetősége, a nemzeti parlamentek beleszólási jogától el is tekinthetünk. Akár tetszik, akár nem, a végső szót mindig a tagországok állam- és kormányfői mondják ki. De kétséges, hogy a tavaszi gazdasági csúccsal együtt az az évi három alkalom, összességében négy és fél nap, amit a fent említett politikusok az EU-val foglalkoznak érdemben, vajon elegendő-e a kibővült EU működésének fenntartására. Az uniós döntési viszonyokra jellemző, hogy éppen a koppenhágai csúcsértekezleten az állam- és kormányfők olyan bővítési sarokszámokat fogadtak el, amivel kapcsolatban ki kellett volna kérniük az ez ügyben vétójoggal rendelkező Európai Parlament véleményét, csak ezt nagyvonalúan elfelejtették. Később Romano Prodi bocsánatot kért ugyan Pat Coxtól, de a törvénysértés ennek ellenére a mai napig fennáll. Ajánlási jogosítványával élve miért nem figyelmeztette az Európai Bizottság az állam- és kormányfőket előre, hogy a tíz ország együttes felvételének feltételrendszere nem áll az EU rendelkezésére? Elég pártállás nélkül rákérdezni európai parlamenti képviselőinknél, mi minden hiányzik még ahhoz, hogy valóban teljes jogú tagjai lehessünk az EU-nak, ők hosszú listát fognak előterjeszteni. Ha pedig így van, akkor az Európai Bizottság miért hajtotta végre minden kritikai megjegyzés nélkül, Bólogató Jánosként a Koppenhágában elfogadott (kicsikart) döntést?
Minden európai polgárnak javára válna egy nemcsak szavakban és ígéreteiben, de a valóságban is jól működő EU. Kritikai megjegyzéseimmel, gyarló újságíróként, az EU megtisztulását és magára találását igyekszem szolgálni.
Ladányi Lóránd Koppenhága
Zelenszkij
Zelenszkij bejelentést tett, megfordítaná a háború menetét
