A középeuropéer

Élő legenda volt. Makulátlanul tiszta ember a XX. században. A krakkói egyetemisták és a budapesti polonisták rajongtak érte. Waclaw Felczak emléktábláját a héten avatták fel Budapesten az Eötvös-kollégiumban.
Furcsa ember volt Felczak professzor. Nem szeretett magáról beszélni. Amikor az archívumokban találtam valamit – ekkor az ő rábeszélésére már a második világháborúval és a lengyel menekültek kérdésével foglalkoztam –, rögtön mentem hozzá tanácsért, s a másolatokat olvasva meg-megnyílt. Önmagát látta a dokumentumokban, ekkor kezdett mesélni. Rendhagyó történelemórák voltak ezek. Felidézte mindazt, amit évtizedekkel korábban vallatói kínzások árán sem tudtak kiszedni belőle. Úgy, ahogy az valójában megtörtént – idézi meg egykori mesterét Andrzej Przewoznik helyettes államtitkár, a táblát állító Harc és Mártíromság Emlékvédelmi Tanács vezetője.
A professzornak volt, illetve lett volna miről mesélnie. Például arról, hogy 1940 és 1944 között mint a Varsó és Párizs, majd a Varsó és London közötti földalatti futárszolgálat budapesti szervezője, egy ideig parancsnoka elévülhetetlen érdemeket szerzett a lengyel ellenállásban. A háború alatt négy testvérét veszítette el, a koalíciós időszakban politikai szerepet vállaló bátyját, a munkapárt egyik vezetőjét pedig 1946-ban gyilkolták meg a kommunisták. Felczak már nem bízott a háborút követő aktív ellenállásban. Úgy vélte, az csak feleslegesen kivérezteti a nemzetet. Beiratkozott hát a Sorbonne-ra, hogy befejezze tanulmányait. Az emigrációba kényszerített koalíciós kormány miniszterelnök-helyettesének kérésére azonban 1948-ban elvállalta, hogy kihoz egy családot Lengyelországból. Útközben a csehszlovák biztonsági szervek elfogták, majd átadták lengyel kollégáiknak. Három hónapig kínozták, de ő hallgatott. Az államrend megdöntésére irányuló kísérlet és kémkedés vádjával előbb halálra ítélték, ezt később életfogytiglanira változtatták. Az 1956-os változások hozták ki a börtönből.
Nem sokkal később a nagy tekintélyű, ám a hatalom által nem kedvelt Henryk Wereszycki professzor meghívta őt a krakkói Jagelló Egyetemre. A tudományos pályáját 42 évesen újrakezdő Waclaw Felczak oktatta az ifjúságot, kutatásaiban pedig fontos helyet foglalt el a térség XIX. századi nemzetiségi kérdése. Doktori értekezését az 1868-as magyar–horvát kiegyezésről írta, nagydoktorija pedig a Magyarország története című könyv. A profeszszori címet csak a szabad Lengyelországban, nem sokkal halála előtt, 1993-ban kapta meg. A Lengyel Történettudományi Társaság krakkói tagozata, valamint a Jagelló Egyetem Történettudományi Kara 2001-ben Waclaw Felczakról és Henryk Wereszyckiről elnevezett díjat alapított a XIX. és XX. századi kelet-közép-európai történelemmel foglalkozó kutatók számára.
– Felczak professzor a nyolcvanas években számunkra a kommunizmus elleni harc, az ellenállás szimbóluma volt. Ő volt talán az egyedüli az egyetemen, akit a diákjai nemcsak tiszteltek, hanem imádtak is. A hadiállapot után voltunk, s e sötét korban ő volt az egyetlen olyan ember, aki tiszta maradt. Nem véletlen, hogy ellenzékiek több nemzedékét nevelte fel Lengyelországban és Magyarországon. Nagyon sok embert rá tudott beszélni, hogy legyen szabad a gondolkodásában – emlékezik tanárára Andrzej Przewoznik.
Waclaw Felczak erős szálakkal kötődött Magyarországhoz. Már az iskolában érdeklődött hazánk történelme és kultúrája iránt. A poznani egyetemen mélyült ez a tudás, s az 1938–39-es tanév lengyel ösztöndíjjal már Budapesten, az Eötvös-kollégiumban találja. A tanulást a háború, majd a börtönévek szakítják meg, és a kapcsolatnak ezután más jellege lesz. Az akkor még ideiglenes szabadulásnak azonban már ismét van magyar vonatkozása. Ezekben a napokban Budapest a forradalom lázában ég, Lengyelország pedig szolidáris a magyarokkal. Poznanban a vonatról leszálló Felczak nem tudja mire vélni a magyar zászlókat lobogtató tömeget. Később a tudományos munka a fő kapocs, hiszen 1965-ig nem utazhat sehova. Ekkor azonban kiábrándítja a budapesti út, a megtört magyar társadalom lehangoló képe. Egy darabig nem is jön, aztán lassan megenyhül, később pedig hozza a diákjait is. Ismét az Eötvös-kollégium segít. A magyar polonisták Kovács Istvántól Kiss Gy. Csabáig sokat köszönhetnek neki. Hálájukat 70. születésnapján emlékkönyv kiadásával fejezik ki. Felczaknál Budapesten ez idő tájt megfordul szinte az egész magyar ellenzéki értelmiség. Megkeresik a szomszédból a Bibó-kollégium diákjai is, akiket pártalakításra biztat. Nem sokkal később megalakul a Fidesz, amely 1991-ben tiszteletbeli tagjává választja. Waclaw Felczak utolsó útján is akad magyar szimbolika. A zakopanei temetőben 1993. október 23-án kísérik utolsó útjára, ahol a temetésen szívroham következtében holtan esik össze a gyászbeszédet mondó egykori harcostárs, illegális futár is.
Egyénisége és mondanivalója mindenkiből erős érzelmeket váltott ki. Szabadon idézett költeményekből magyarul, szerbül, horvátul vagy szlovákul. Közép-európai polgárnak tartotta magát. Kedvenc témája volt a közép- és kelet-európai népek nemzettudatának ébredése, a XIX. század, az 1848–49-es szabadságharcok. Ráadásul nem akárhol, a Jagelló Egyetem Collegium Novum termében tartotta előadásait. Ott, ahol 1939. november 6-án a németek fogságba ejtették az egyetem teljes professzori körét.
– Érdekesen tudott párhuzamokat vonni a jelennel. Ő volt az utolsó olyan igazi történész, akinek köze volt a szabad gondolkodáshoz és a szabad Lengyelországhoz. Néhány sorsot felvillantva mutatta be például, hogyan lehet valakit működésképtelenné, csak a kommunizmus kiszolgálójává tenni. Minden történet más volt. Különös melegséggel tudott beszélni, s ha jó kedve vagy több ideje volt, mindig egy-egy pohár bor kíséretében mesélt. Amikor Krakkóban az egyetemet, az óvárost körülvevő parkokban sétálok, ott látom a professzor urat. Jellegzetes hosszú, sötétkék lódenkabátjában és a messziről felismerhető sapkában lépeget – idézi fel Felczak tanár úr alakját az egykori diák, Andrzej Przewoznik.