Ha az átlagnál műveltebb és érdeklődőbb külföldi vendégeim vannak, akik kíváncsiak a Váci utcán kívüli Magyarországra, kirándulunk Zsámbékra. A fővárostól 30 kilométerre lévő településhez vezető úton látható Budapest „tüdeje”, az elképesztő mértékben és stílusban beépített zöldövezet; Budakeszi, a húsz éve még karakteres sváb falu meredek főutcáján shopokkal, pubokkal és végtelen hosszú, füstölgő autósorral – alig száz méterre az országos tüdőkórháztól. Azután a fővárosból kitelepülő tehetősebbek új kolóniái jönnek, szemközt a Buda környéki borvidék szép szőlőskertjeivel, meg ami az öreg présházakból megmaradt. Végül feltűnik a Nyakas-hegy lábánál a tájképet máig uraló fenséges rom: a XIII. századi zsámbéki prépostság templomának maradványa.
A napjainkban 4700 lakosú Zsámbék középkori történetéről ritka részletes írott forrásunk maradt fenn az 1270-es esztendőkből. Ebben Kézai Simon – IV. László király krónikása – tudósít arról, hogy 1258-ban tetemes javakban részesült a zsámbéki Keresztelő Szent János-apátság, illetve az itt birtokos szerzetesrend. Aynard lovag, Szolgagyőr várura, Smaragd ispán székesfehérvári prépost, királyi kancellár és fivérei, Gilét és Egyed grófok a zsámbéki barátoknak adományozták a környékbeli erdőbirtokokat a falvakkal és szolgálókkal együtt. A IV. Béla által jóváhagyott donáció volt tehát az anyagi alapja annak a hatalmas építkezésnek, amelyet premontreiek szerveztek és végeztek a településen az 1260-as években. A francia földön alapított rend az uralkodó nagyapja, III. Béla idejében és házassága révén telepedett le Magyarországon. Béla második felesége, Capet Margit – Fülöp francia király nővére – 1186-ban népes kísérettel érkezett az esztergomi udvarba. A lovagok, egyháziak és művelt magiszterek között találjuk a kor vezető építészét, Villard de Honnecourt-t és Aynard lovagot, IV. Béla kegyeltjének vélhetően szintén a nagyapját.
Zsámbék neve nem először szerepelt írásban 1258-ban. „Samboch” alakban felbukkan 1138-ban, jelentését a bodza latin nevére – sambucus – vezeti vissza a nyelvtudomány, később a német betelepülők is megtartották e formát. A községben már a tatárjárás előtt kővár épült, amelynek falai benne rejlenek a következő évszázadokban számos periódusban átalakított, ma is meglévő várkastélyban. A vele szemközti dombon pedig bizonyosan ott volt a falusi kőegyház a XII. században, sőt a premontrei szerzetesek már 1220 táján megkezdték rendházuk és templomuk építését. Az 1241. évi mongol támadás utáni újjáépítés legfontosabb eseménye a fent idézett, 1258. évi birtokadományozás volt, amelynek köszönhetően a XIII. század végére elkészült a nyugati ikertornyos, háromhajós bazilika, északi oldalán a kolostorral. Az épület nagyságában és szépségében vetekszik pár évvel idősebb rokonával, a jáki bencés apátsággal, ámde míg a jáki Szent György-templom még tisztán román stílusú, a zsámbéki Szent János-egyház boltozati hevederein, kapunyílásain már feltűnnek a hazánkba érkezett új divat, a gótika csúcsívei. Anjou, majd luxemburgi eredetű királyaink idejében Zsámbék is bőven részesedett a közeli Buda konjunktúrájából. A település mezővárosi rangra emelkedett, piactartási joggal. Vára 1467-től Hunyadi Mátyás birtoka lett. A király nem sokkal halála előtt a településsel együtt törvénytelen fiára, Corvin Jánosra hagyományozta, aki 1490-től 1504-ben bekövetkezett haláláig maradt a vidék földesura.
A mohácsi vész után Zsámbék is a hódítók kezére jutott. Egy 1599-ben készült, igen részletes metszeten a hegyen álló, bástyákkal körülvett erődítményt a császáriak ostromolják. Egy időre vissza is foglalták a török helyőrségtől. A háborúk idején elnéptelenedett, 1715-ben még mezővárosként említett hely Zichy István uradalmának része lett. A katolikus gróf nagy számban hívott be Zsámbékra is német ajkú telepeseket, akik építkezéseikhez hordták az elhagyott klastrom köveit. Földrengés rázta meg a templom tornyát 1763-ban, építőanyagot kínálva a szorgos sváboknak – kései utódaikat 1946-ban majd egy szálig kiűzték a településről. A temérdek faragott kváderkő most is ott látható a környező utcák ház- és pincefalaiban.
A maradékaiban is méltóságteljes, festői romtemplomot 1889-ben Möller István építészprofesszor irányításával szakszerűen konzerválták. A régitől eltérő kőanyaggal erősítették meg 225 láb (79 méter) hosszú, 150 láb (47 méter) széles hajójának boltíveit. Az 1980-as évek végétől felpuhuló műemlékvédelmünk már nem mutatott hasonló önmérsékletet, amikor az eredeti épülettől idegen lépcsőházat biggyesztett a déli homlokzat elé.
A Vachot Imre által szerkesztett Magyarföld és népei című sorozat 1846-ban megjelent képes ismertetésében ezt olvashatjuk Zsámbékról: „Fény nélküli csinos mezőváros; épületeinek inkább csinossága, mint nagyszerűsége veszi igénybe a figyelmet. A középen elnyúló széles utcza a városnak magas tekintetet kölcsönöz. Mint említők, e város hajdan török basai tanya volt; s most is áll annak széke, a jelenlegi uradalmi kastély. Láthatni itt a török világnak sok maradványait: mecsetet, fürdőt s csatornát, mellynek segítségével a törökök a helység felett pezsgő forrást vezették a városba…” Vendégeimnek mindig megmutatom a 750 éve épült pompás romtemplom alatti téren a kőmedencés török kutat az 1500-as évekből, meg a barokk plébániát, mércéül a jelenkori építmények megítéléséhez.
origo.hu
A világ egyik legjobb vodkája készül Zamárdiban
