Inkognitóban vett részt az Index internetes újság egyik munkatársa 2004 áprilisában egy titkos MSZP-s rendezvényen, amelyen az európai parlamenti választási kampányra készítettek fel aktivistákat, az ifjúszocialistákból toborzott úgynevezett „csapatjátékosokat”. Az eligazításon részt vett Kovács László, még mint pártelnök, Tóbiás József akkori pártigazgató és Ron Werber kampányszakember. Az egymás közötti beszélgetés olyan barátságos témák köré épült, hogy a szocialistáknak „meg kell szállniuk az utcákat”, a voksolás „háború”, az aktivisták „katonák”, itt fair play díjat nem osztanak, éppen ezért a választási etikai szabályok nem érdeklik a pártvezetést, a bírságokat meg majd kifizetik.
A miniszterelnök őszödi beszéde az őszinteség csúcsát képviseli a műfajban. Gyurcsány Ferenc a legbefolyásosabb lapok vezetőinek, publicistáinak a felkészítéséről is beszélt, hogy tudják, mire számíthatnak a megszorítócsomag kapcsán, amit egyébként a legnagyobb titokban készítettek elő még a választások előtt. Válogatott trágárságok közepette a kormányfő szólt arról, hogy végighazudták az elmúlt másfél-két évet, egyébként úgy, hogy négy évig nem csináltak semmit, leszámítva, hogy trükkök százaival sikerült megnyerniük a választást. A zárt frakcióülés atmoszférája Filló Pál személyiségének elnyomott költői oldalát is a felszínre hozta: az MSZP-s képviselő patkányokhoz hasonlította a választókat. Az, hogy miképp szivárgott ki a hanganyag, melyik alvilági csoport buktatta le Gyurcsány Ferencet, sem a miniszterelnököt, sem a frakcióvezetést nem érdekelte, nem indítottak belső vizsgálatot, sőt, örömüket fejezték ki a kiszivárogtatásért. A kormányfő az MTV elleni ostrom másnapján azt mondta, őszödi beszéde a magyar közélet megtisztulását segítő, a közbizalom visszaszerzését szolgáló „legfontosabb dokumentum”.
A múlt hét végén az országos választmány zárt ülése volt az a biztonságos közeg, ahol megbeszélhették a szocialisták, mit is jelent a miniszterelnök által meghirdetett új politika és új stílus. Lamperth Mónika önkormányzati miniszter az MSZP-sek pozícióba juttatására tett ígéretet; ez az október 1-jén kifejtett választói akarattal szemben, törvénymódosítással történne. Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese az SZDSZ-hez fűződő viszony átgondolását javasolta. Ennek az alvilági tevékenységnek azonban politikai következményei is lehetnek, Juhász Ferenc alelnök ugyanis alapos vizsgálatot és szigorú döntést vár a kiszivárogtatás ügyében. A politikus szerint „már-már árulás”, hogy Sipos József bevitte a zárt ülésre a rádió munkatársát. Az alelnök bírálta a Magyar Rádió szerkesztési elveit, amely – mint fogalmazott – a Fidesz politikai céljait szolgálja.

Nagykanizsa híres a vicces kocsmanevekről, hallott már a Tanácsházáról?