Botrányhősök

Kezdjük a legnyilvánvalóbb esettel. Egy fiatalember jegyeket árusított a Guns N’Roses-koncertre a Lurdy Ház bevásárlóközpontban, de kiderült, hogy a papíron kívül, amelyre a jegyeket nyomtatták, semmi nem valódi. Sem a cég, sem a koncert. Ez nyilvánvaló szélhámosság, szakmai berkekben sincs mit vitatkozni róla. Emlékezünk még a pekingi opera félresikerült vendégjátékára is, amikor a neves társulatnak nem volt hol megtartania az előadását, mert az Operaház igazgatója, Szinetár Miklós gyanút fogott, és felbontotta a szerződést. A fedezethiányban szenvedő szervezők ugyanis a terembérleti díjat sem tudták kifizetni.


Ennél bonyolultabb eset a Lisa Minnelli-botrány. Annak a szervezői rafináltabbak voltak, sőt valószínűleg akadtak pillanataik, amikor maguk is elhitték, hogy sikerül meggazdagodniuk. Ígéretet kaptak ugyanis az énekesnő ügyvédjétől, valamint árajánlatot félmillió dollár körüli gázsiról, ami csak nagyfokú naivitással volt hihető. Kikalkulálták ezután, hogy huszonötezer forintos jegyárakkal a koncert nyereséges lehet. A szélhámosság vagy tudatos megtévesztés akkortól számítható, amikor a szervezést és a jegyárusítást azután is folytatták, hogy szerződésüket nemfizetés miatt felbontották. A botrány hangos volt, a veszteség kétszeresen is nagy. A rajongóknak nemcsak a pénztárcáját, de a bizalmát is megrendítették. Nem véletlen, hogy a tavasszal megtartott valódi budapesti Minnelli-koncertre igencsak mérsékelt volt már az érdeklődés.
Megint egy kicsit más a Megakoncert, 2006 Produkció esete. A szakmában rémtörténetnek, igazi szélhámosságnak tartják, ahogyan a szervezők előbb Pavarottit, majd Domingót, végül a Rómeó és Júlia musicalt akarták kivarázsolni a kalapból. Mindezt néhány napon belül. A Megakoncert, 2006 Produkció tulajdonosai eredetileg azt tervezték, hogy augusztus 19-én Luciano Pavarottit hozzák el a Puskás Ferenc Stadionba. Az énekes azonban lemondta nemzetközi búcsúkoncert-sorozatának fellépéseit, miután kiderült, hogy hasnyálmirigyrákja van. A szervezők ezt követően Placido Domingót ígérték meg a hazai operarajongóknak, de néhány nap múlva bejelentették, hogy Domingo öt nappal későbbre, augusztus 24-ére meghirdetett fellépése is elmarad. A hivatalos verzió szerint azért, mert Pavarotti azt ígérte, hogy jövőre bepótolja az elmaradt koncerteket. Ám nyilvánvaló volt, hogy a Domingo-előadást nem is lehetett volna ilyen rövid idő alatt profin megszervezni. Egy munkanappal később azután megjelent a Rómeó és Júlia beharangozója, de akkorra már csak a hiszékeny koncertlátogató nem fogott gyanút. Pedig a helyzet egyértelmű volt: a koncertszervezők azért akarnak mindenáron valamilyen produkciót felmutatni, mert nem tudják vagy nem akarják visszaadni a beszedett jegyek árát. Főként nem tudják.
Magonyi Zsolt, a Megakoncert, 2006 Produkció egyik tulajdonosa, a Pavarotti-, Domingo-koncert, Rómeó és Júlia-előadás szervezője nem ismeretlen a szakmában, csak nincs igazán jó híre. Karrierjének kezdete a 2002-es önkormányzati választási kampányhoz kötődik. Fehér Zsolt mellett ő volt ugyanis a szervezője annak a Megyeri úti futballstadionban szervezett Domingo-koncertnek, amelyen a világhírű név fényében a tenor oldalán Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-jelölt megfürödhetett. A buli csúfos bukás volt, a tizenkilencezer jegyből mindössze négyezer fogyott el. A szervezés is rossz volt. Egy ilyen méretű koncert előkészítésére nem elég három-négy hét, a komolyzene-rajongók nem mozgósíthatók ilyen rövid idő alatt, és nem is szívesen töltenek órákat stadionok gyepén. Magonyiék azonban nem buktak, úgy hírlik ugyanis, hogy a kampánysegítségért hatvanötmillió forint támogatást kaptak a rendezéshez. Ennek a pénznek a maradékából még összehoztak a Margitszigeten egy sikeres José Cura-koncertet, majd ezen felbuzdulva 2004 májusára meghirdették Pavarottit a Budapest Sportarénába. A kiadások fedezésére állítólag megvolt az ígéret a Miniszterelnöki Hivataltól, így a jegyeket vonzóan alacsonyra árazták: 5900 és 9000 forint között lehetett kapni őket. A kormány azonban váratlanul meggondolta magát. Szerződés híján ezt meg is tehette. A szállongó hírek szerint Hiller István rossz kritikát olvasott a New York Timesban Pavarotti egyik koncertjéről, és arra hivatkozva fújta le az állami támogatást, hogy ne blamálja magát a kormány egy nevetségessé vált énekessel.
Hat héttel a koncert előtt tehát hirtelen nagy lett a baj. Kiderült, hogy a szervezők nem rendelkeznek a szükséges fedezettel, nem tudják kifizetni Pavarottit, a menedzser pedig nem vár tovább, kéri a szerződés szerint előre fizetendő gázsit. A jegyárakból befolyt bevétel azonban meg sem közelítette a szükséges összeget, ráadásul a sportaréna francia bérlői szigorúan előírták, hogy jegypénztáruk csak akkor fizetheti ki a bevételeket a szervezőknek, ha a koncert már lezajlott, vagy ha biztosítási, illetve bankgarancia áll rendelkezésre. Márpedig egy Pavarotti-koncert drága mulatság: 130 millióba kerül az énekes, a zenekar, a különrepülő, az elszállásolás, és ebben még nincs benne a terembérleti díj és a reklámköltség. A koncert elmaradt, igaz, nem következmények nélkül. Perek indultak a szervező Music Invest Kft. ellen (igazgatója Magonyi Zsolt). Pert indított a Magyar Hivatalos Közlönykiadó, amelynek ötmillió forintja bánta az elmaradt rendezvényt, a Music Invest ugyanis vállalta, hogy a koncert támogatása fejében reklámozza a kiadót a médiában. A követelés jogerős, jelenleg folyik a végrehajtási eljárás. Hasonlóképpen végrehajtási eljárás indult a Ticketpro jegyiroda hasonló nagyságrendű követelése miatt, a jegyirodáknak ugyanis lemondott koncert esetén is meg kellene kapniuk jutalékuk felét.
Érthető, hogy ilyen előzmények után sokkolta a szakmát a hír: új cégnév alatt a Magonyi–Fehér páros ismét Pavarotti-koncertet hirdet a Népstadionba. Volt, aki gyanakodva fel is hívta az énekes menedzserét, valóban született-e ilyen megállapodás. A hír igaznak bizonyult, a Megakoncert háromszázezer dollár előleget küldött az énekes számlájára. Meghirdették tehát a jegyeket, ezúttal már borsosabb áron, kilenc- és huszonötezer forint között, de a közönség csak nem akart lelkesedni. A hazai komoly- és félkomolyzene-kedvelők továbbra sem szerették meg a stadionokat. Tudjuk, Pavarotti beteg lett, kellett tehát helyette valaki, de gyorsan. Így került a képbe Placido Domingo, aki azonban már igen rossz tapasztalatokat szerzett a Népstadionról. A 2005 augusztusában rendezett koncertjére mindössze hatezer jegy fogyott el az ötvenötezerből (tönkre is ment bele a szervező, a Magonyi–Fehér páros korábbi társa), érthető, hogy az énekesnek esze ágában sem volt még egyszer ugyanott próbálkozni. A bajt tetézte, hogy mire kiderült, Domingo nem vállalja a budapesti beugrást, már meghirdették a koncertjét. Domingóból így lett tehát szükségből Rómeó és Júlia.
Az eredeti Roméo et Juliette musical hazai jogtulajdonosa azonban a Pentaton Koncert- és Művészügynökség, valamint a Budapesti Operettszínház igazgatósága, amelyek idejekorán felhívták a figyelmet arra, hogy a Megakoncert által meghirdetett előadás nem hasonlíthat az eredeti musicalre, nem lehet alkalmazni díszletet, jelmezt és a szokásos dramaturgiai eljárásokat sem, kizárólag részleteket lehet bemutatni a műből. Magonyi Zsolt erre azt nyilatkozta, hogy cége már július végén bejelentette a rendezvényt a szerzői jogvédő irodánál, és megkapta a szükséges engedélyt. A Megakoncert végül októberre halasztotta az előadást, az operettszínház sajtófőnöke szerint azért, mert irányítói megkapták azt a levelet, amelyben a darab francia szerzője rögzíti: semmilyen formában nem járul hozzá, hogy művét a koncertszervező – akár az eredeti francia énekesekkel is – színpadra állítsa.
Ha már érintettük a szerzői jogi kérdéseket, rövid kitérőt illik tenni kisjog és nagyjog tárgykörében. A Rómeó és Júlia musical nagyjoga Magyarországon valóban az operettszínházé. Kisjogos formában a Szerzői Jogvédő Hivatallal kötött átalánydíjas szerződéssel csak az egyes dalokat és nem a darabot lehet előadni, és persze nem lehet a közönséget megtévesztve a darab címével árulni a jegyeket. A nagyjogért általában – alku és szerződés alapján – a bevétel 15–20, a kisjogért csupán kilenc százalékát kell kifizetni. A kisjogos előadás rendezője, ez esetben a Megakoncert tehát meghirdetheti műsorát, de csak musicalestként s nem Rómeó és Júlia-előadásként. A legnagyobb baj az, mondja egyik informátorunk, hogy Magonyiék nincsenek tisztában az alapvető szakmai szabályokkal sem, azt hiszik, lehet Domingo-koncertet szervezni szerződés nélkül, vagy Rómeó és Júliát színpadra vinni nagyjog nélkül. Csakhogy jobb helyeken, így elvileg Magyarországon is az angolszász szabályok vannak érvényben: tehát csak írásbeli megállapodás és annak visszaigazolása után lehet használni egy művész nevét vagy előadás címét.


A szakma jó hírének megőrzése érdekében 2004 végén Zimányi Zsófia, a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének elnöke, Fenyő Gábor, a Magyar Hangversenyrendezők Egyesületének elnöke, Hegedűs László, a Magyar Koncertszervezők Szövetségének főtitkára, valamint a Magyarországi Művészeti Ügynökségek Szövetségének elnöksége közös nyilatkozatot adott ki, amelyben sajnálkozásukat fejezik ki, hogy több esetben botrányos körülmények között maradtak el a meghirdetett koncertek, előadások. „Ez a tény nemcsak a közönség becsapását, elkedvetlenítését jelenti, hanem szakmánk, hivatásunk, sőt hazánk nemzetközi hírnevének lejáratását is eredményezi. A közelmúlt sajnálatos eseményeinek elemzése azt mutatja, hogy a kudarc oka minden esetben a rendező cégek szakmai tapasztalatlansága, a kellő hozzáértés és a megnyugtató anyagi garanciák hiánya volt. A jegyvásárlók és a hangversenyszervező szakma biztonsága azt követeli, hogy az illetékes hatóságok, elsősorban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a törvényhozás gondoskodjon garanciarendszer felállításáról. A hangversenyrendezésnél a piac szabadsága és a vállalkozáshoz való jog tiszteletben tartása mellett törvényesen megkövetelhető a hiteles szakmai szervezetekhez való tartozás és az ennek alapján kialakított rendezési licenc valamilyen formája. Álláspontunk szerint ez jelentheti a megoldást a szélhámosságok miatti hitelvesztés elkerülésére… Kérjük a rendezvényhelyszínek, támogatók és jegyirodák illetékeseit, hogy nagyszabású produkciók megrendezése előtt lehetőség szerint kérjenek információt és segítséget a szakmai szervezetektől, illetve a szerződés feltételeinek kialakításakor vegyék figyelembe, hogy a leendő partner rendelkezik-e megfelelő referenciákkal, tagja-e nemzetközi vagy magyarországi szakmai szervezetnek” – olvasható a nyilatkozatban.
Magyarországon a megakoncertek rendezése a gyakorlatlan szervezők szemében könnyű és gyors pénznek tűnhet. A dilettánsok úgy számolnak, hogy összeadják a jegyárakból várható bevételt, levonják belőle a kiadásokat, és kiszámolják, mennyi marad nekik. Csakhogy a rendszer nem így működik. Ha nincs a befektetésnek garanciája, akkor borítékolható a bukás, bukás esetén pedig borítékolható, hogy mindenki elveszíti a pénzét. Ráadásul a szervezők is a közönség bizalmát. Egy nagy produkció nemcsak sok pénzt hozhat, hanem sokat is kell rá költeni. Vagyis a szervezőknek legalább annyi tőkével kell rendelkezniük, amennyibe az előadás kerül. „Ha egy utazási irodának letétet kell képeznie a vendégei hazautaztatására, akkor egy műsorszervezőnek is kell hogy legyen annyi pénze, hogy csőd esetén garanciát tudjon vállalni a veszteségek kiegyenlítésére” – vélekedik az egyik legnagyobb produkciós cég vezetője. Nemcsak ő, hanem a terület többi sikeres és hosszú ideje talpon lévő nagyvállalkozója sem a világsztárokkal, hanem a kicsikkel kezdte. Rajtuk szerzett tapasztalatot, belőlük építette fel birodalmát.
Nálunk e téren még sok minden hibádzik. A különféle szakmai szervezetek hiába ostromolják évek óta a kulturális tárcát, hogy segítsen rendet tenni, az jobban el volt foglalva ez idáig magával, mint az efféle problémákkal. Amíg viszont nincs egységes központi szabályozás, mindenki azt csinál, amit akar vagy amit tud. Fejlettebb, rendezettebb jogviszonyú országokban nem adják ki a jegyárakat a szervezőknek addig, amíg a koncert le nem zajlott. A vállalkozásnak bankgaranciákkal kell rendelkeznie, és szüksége van licencre, amely azt bizonyítja, hogy a szakma regisztrált, megbízható tagja. Ha valaki nem követi a szabályokat, elvehetik az engedélyét.


Magyarországon azonban 1989 óta kizárólag tűzoltósági engedély szükséges egy rendezvényhez, igaz, ezt legalább komolyan veszik. A Magyar Koncertszervezők Szövetségének elnökétől, Besnyő Lászlótól megtudtuk, a társaság tagjává meghívás alapján válhat egy cég. A kamarai jellegű szervezet épp a színvonal garanciáját szeretné jelenteni, ezért van csupán tíz tagjuk. Tervezték, hogy közös logóval hirdetik együvé tartozásukat, csakhogy ennek az összetartozásnak a demonstrálása a honi piaci viszonyok között lehetetlennek bizonyult, túlságosan nagyok ugyanis az üzleti érdekellentétek. A koncertszervezői piacnak tíz–tizenöt állandó tagja van, hozzájuk csapódnak az újak, akik más szakmából átrándulva próbálkoznak. Rendszerint az ő nevükhöz fűződnek a botrányok.
Besnyő is úgy véli, szükség lenne minisztériumi szintű korlátozásra, szabályozásra, olyan kamara létrehozására, amelyik meghatározott nézőszám fölött engedélyhez kötné a koncertszervezést. Megoldást jelentene az is, ha a jegyforgalmazó irodák kikötnék, hogy a szervezők addig nem kapják meg a bevételt, amíg a koncert le nem zajlik. Az államnak viszont a koncertszervezők által befizetett kétszázalékos kulturális járulékból (ez évente több mint százmillió forint) kockázati alapot kellene létrehoznia, amelyből kárpótolni lehetne az elmaradt koncertek kárvallott jegyvásárlóit.
A koncertszervező szakma elitje, amelynek érdekében állna, hogy megőrizze a közönség bizalmát, megpróbálja tehát kiharcolni, hogy a jelenlegi vadból szabályozott piac legyen. Amíg azonban a kulturális tárca nem hallja meg a szavukat, nincs esély arra, hogy a kóklerek feladják. Pedig a közönség bizalma véges.